Sötét van már, amikor találkozom Esterházy Péterrel. A tél kíméletlen és reménytelen Berlinben, délután négykor kezdődik az éjszaka hétfőn, 2011. november 7-én. A Filmbühne előtt várakozom a Steinplatzon. Az üvegfal túloldalán a fényben egyszer csak meglátok egy szürke ballonkabátos, fehér hajú jelenést, aki engem keres bent az étteremben. Intek neki az üvegen át, mosolygunk. „Milyen barátságos a mosolya!” – mondja az erős kézszorítású nagy ember, és az ablak felé tessékel egy asztalhoz. Elégedett vagyok-e ezzel a hellyel – kérdezi –, majd megállapítjuk, hogy mindkettőnknek üléskomplexusa van, bizonyos konstellációkban beszorítva érezzük magunkat.
2017 feb 14 - 10:47