Az iskolában és a pályán is helytáll a békéscsabai iskolaigazgató

Az iskolában és a pályán is helytáll a békéscsabai iskolaigazgató

Share this content.

Békéscsaba – Kolarovszki Zoltán 1994-ben lett a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium tanára, 2002 óta igazgatója. Forrás. beol.hu, szöveg: G. P.

Tagja a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Bizottságának is. A közelmúltban munkáját a Déli Evangélikus Egyházkerület „Az év pedagógusa” címmel ismerte el.

„Talán annak tudható be az elismerés, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlődött az intézmény — mondja Kolarovszki Zoltán. — Tavaly általános iskolát kezdtünk el működtetni, ősszel óvodát indítunk, már van is egy kiscsoportunk.”

Kolarovszki Zoltán elmondta, hogy az evangélikus egyházban számtalan funkciót betölt, de a legfontosabb számára az iskola, amelyet nem titkoltan missziós céllal tart fenn az egyház. Az intézmény feltételrendszerét szeretnék folyamatosan javítani.

„Részt veszek egyházközségi rendezvényeken, legutóbb egy ételosztáson is Békéscsabán – folytatta az igazgató. – Történelemtanárként a kora középkor, az Árpád-házi királyok érdekelnek nagyon.”

Szabadidejében a központi szerepet természetesen a családja, hat évvel ezelőtt született kislánya tölti be. Emellett kézilabda-játékvezetőként a sport is életének szerves része.

„Tizennyolc éve vagyok játékvezető, jelenleg az NB I/B-ben és utánpótlás-mérkőzéseken vezetek. Korábban Szabó Imrével körülbelül nyolcvan-száz élvonalbeli találkozón bíráskodtam. Azért a pontatlan szám, mert erről soha nem vezettem statisztikát. A vezetői attitűd egyébként mindkét helyen, az iskolában és a pályán is nagyon fontos.”

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!