Döntéskényszer – Dr. Kodácsy-Simon Eszterrel beszélgettünk a hit- és erkölcstan kérdéseiről

Döntéskényszer – Dr. Kodácsy-Simon Eszterrel beszélgettünk a hit- és erkölcstan kérdéseiről

Share this content.

Budapest – A hit- és erkölcstanórák körülményeit tisztázó rendelet (EMMI 20/2012) végleges szövege várhatóan ezen a héten jelenik meg. Dr. Kodácsy-Simon Esztert, a katechetikai munkacsoport vezetőjét kérdeztük a változásokról. A holnapi napon közöljük a Rozs-Nagy Szilvia hittanreferenssel hasonló tárgyban folytatott beszélgetésünk szövegét. Szöveg és fotó: Koczor Kinga

– Milyen változások várhatóak jövőre a hittanórák kapcsán?

- A 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény azt írja elő, hogy 2013 szeptemberétől kötelezően választható lesz az állami általános iskolákban az erkölcstan és a hit- és erkölcstan. Ez azt jelenti, hogy jövőre az első és az ötödik osztályosoknak kötelező választaniuk a két tárgy közül: vagy az erkölcstan mellett döntenek, vagy az egyik egyház által meghirdetett hit- és erkölcstan mellett. A választott tárgyból heti egy órájuk lesz.
Felmenő rendszerben minden osztálynak kötelező lesz, tehát 2016 őszétől már minden általános iskolásnak lesz erkölcstan- vagy hit- és erkölcstanórája. Az óvodákat, középiskolákat és kollégiumokat, illetve az egyházi iskolákat gyakorlatilag nem érintik a változások.
Nagy fordulat viszont, hogy nemcsak az elkötelezetten keresztény szülők érdeklődhetnek a hittanóra iránt, ahogy eddig, hanem mindenkinek választania kell valamit. Az, hogy a szülőknek döntenie kell, mindenképp versenyhelyzetet hoz létre. Nemcsak az erkölcstan és a hittan közötti választás, hanem a felekezeti hittanok sokfélesége is választás elé állítja majd őket. Remélhetőleg nem fog emberhalászattá fajulni a helyzet, hanem konstruktív és motiváló szituáció alakul ki.

- Mi az erkölcstanórák tárgya?

- Az erkölcstanórán tanultak a hétköznapi erkölcsi kérdésekhez nyújtanak segítséget, de a tárgy önismeretet, társadalomismeretet, kevés általános vallásismeretet is tartalmaz.

- A hittan pedig átalakul hit- és erkölcstanná...

- Sokak számára zavaró ez az elnevezés – azt hiszik, hogy erkölcstanóra lesz a hittan helyett. Valójában inkább kibővül az óra: egyrészt a hittan tárgykörébe tartozó anyaggal foglalkozunk az órán, másrészt – ahogy a tárgy neve is mutatja – azok az etikai kérdések is előkerülnek, amelyek az erkölcstanórán. Mindezeket azonban olyan meggyőződés alapján tárgyaljuk, ami a hitünk sajátja.

- Az új elnevezéshez új tankönyvek is készülnek.

- Nem azért készítünk új kerettantervet és tankönyveket, mert a köznevelési törvény előírja ezt – a törvény nem is szólhat bele a hitoktatás tartalmába. Hanem úgy érezzük, hogy ideje felülvizsgálni az immár húszéves kerettanterveket, hiszen egy kerettanterv életében húsz év nagyon sok idő.
Az összes iskolai évfolyam számára új kerettanterv készül egyházunkban, és ezzel együtt új tankönyvek is. Szeptemberre az elsős, az ötödikes és a kilencedikes könyvek új változatát küldjük el kipróbálásra különböző típusú gyülekezetekhez és iskolákhoz. Az első könyvek – melyeket egyházunk katechetikai munkacsoportjának tagjai állítanak össze – 2014 nyarán jönnek majd ki a nyomdából.

- Hogyan szervezik meg a hit- és erkölcstanórákat?

- A szervezés az iskola és az egyházi jogi személy feladata: együtt szervezik meg a jelentkeztetést és a bemutatkozást. A lelkészeknek, hitoktatóknak február végéig kell eljuttatniuk elérhetőségüket az adott egyházközség területén található általános iskolákhoz. Márciusban az igazgató összehívja majd azon egyházak képviselőit, akik jelezték, hogy megtartanák a saját hit- és erkölcstanóráikat az iskolában, és ebben az időszakban az iskola köteles lesz lehetőséget biztosítani arra, hogy a hitoktató vagy a lelkész bemutatkozzon személyesen is, és bemutassa mindazt, amit majd tanítani szeretne, így a tankönyvet, a tananyagot, a módszertant s egyebeket.
A leendő elsősök szülei a beiratkozáskor, április végén fogják jelezni, hogy melyik tárgyat választják, a leendő ötödikeseknek pedig május 20-ig kell jelentkezniük erkölcstanra vagy valamelyik hittanra. A jelentkezést követően az igazgató május végéig egyeztet a lelkészekkel vagy hittanárokkal a csoportok kialakításáról és az órarendi lehetőségekről.

- Hány fővel indítható el egy hit- és erkölcstanóra?

- A jelenlegi rendelet szerint egy fő esetén is indítható hittanóra, de a finanszírozás még nyitott kérdés. Ha az állam létszámlimitet húz meg, az egyház belső rendelkezéssel dönthet arról, hogyan finanszírozza a kisebb létszámú csoportokat.

- Osztályozni kell majd a gyerekek teljesítményét?

– Azt írja elő a rendelet, hogy ugyanolyan értékeléssel záruljon az erkölcstan és a hit- és erkölcstan, ugyanakkor a törvény főszabálya az, hogy érdemjeggyel értékeljünk. Ezt az iskola helyi tanterve fogja véglegesen meghatározni.

- A hirtelen megnövő tanteremigényt hogyan fogják kielégíteni?

- Ha sávos órarendet alakít ki az iskola, akkor a párhuzamos osztályok összevonásával kevesebb teremre lehet szükség. De a problémát ez sem oldja meg. A rendelet a jelenlegi – társadalmi vitára bocsátott – tervezetében megengedi, hogy az egyházközség épületében tartsák a hittant, bizonyos esetekben akár órarendi kereteken kívül is.

- Több munkaerőre is szükség lesz.

– A lelkészek nagyon túlterheltek, kevés hitoktató állítható munkába, az állásba helyezkedésük pedig még nyitott kérdés. Ez óriási feladatot fog jelenteni a lelkészeknek. Nem tudjuk, hogyan fogják ellátni a lelkészek az órarendben lévő órákat.

- Lehetséges, hogy emiatt többen fognak jelentkezni a teológia hittanár szakára? Esetleg evangélikus pedagógusok is, akik szívesen tanítanának hit- és erkölcstant?

- Sokan érdeklődnek már most is. A teológián a már végzett tanárok az öt féléves hittanár mesterszakra jelentkezhetnek, és pedagógus diplomával öt félévnél gyorsabban is el tudják végezni a képzést. Az órarend kialakításában rugalmasak vagyunk, hiszen sokan munka mellett tanulnak ezen a szakon.

- Az Evangélikus Hittudományi Egyetem erkölcstan képzést is indít?

- Február elején erkölcstan pedagógus-továbbképzést indítottunk: az általános iskolai tanárok részére hatvanórás, a tanítóknak harmincórás tanfolyamot. Egy átmeneti időszakban ezzel a képzéssel lehet az állami általános iskolákban erkölcstanórát tartani. Ez az átmeneti időszak előreláthatólag elég sok évet jelent majd, hiszen sok időre van szükség ahhoz, hogy elegendő számú diplomás etikatanár dolgozzon az iskolákban. 

- A rendelet előkészítésében mennyire kérték ki az egyházak véleményét?

- Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly tavasszal egy egyeztető munkacsoportot hozott létre, amelyben a kormány és a történelmi egyházak képviselői beszélték meg az erkölcstan- és a hit- és erkölcstanórák szervezésére vonatkozó szabályokat. A tárgyalásokon azt tapasztaltam, hogy az egyházak véleményét mindig figyelembe vették. A testvéregyházak képviselőivel is nagyon jó együttműködés alakult ki.

- Szerinted hasznos, hogy az állam bevezeti az erkölcstan tanítását?

- Az mindenképp jó dolog, hogy a diákok erkölcsi problémákról és kérdésekről tanulnak, s így különböző élethelyzetek és döntéshelyzetek kezelésében fejlődhetnek. Azt, hogy az órarendi keret megfelelő formája-e az erkölcsi fejlesztésnek, s az erkölcstan- és hit- és erkölcstanórák elérik-e a céljukat, majd a gyakorlat fogja megmutatni.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!