Genf óvárosában – a Grand Rue utcában, szemben Jean Jacques Rousseau egykori házával – található a Galerie Faust (Faust Galéria). Tulajdonosa 1984 májusában Rose Turetzky volt, egy orosz származású, Genfben férjet talált, a művészetek iránt érdeklődő asszony, aki sikeres galériája kiállításai számára igyekezett minden művészeti újdonságot megszerezni.

Feleségem, Polgár Rózsa a budapesti Iparművészeti Főiskola hallgatójaként kapta meg diplomáját a gobelin-kárpitszövő szakon. Amikor 1980-81-ben egész családunk, két fiunkkal, Béla Lászlóval és Gergely Ádámmal Svájcba került, Rózsa folytatta szakmáját és kereste a kapcsolatokat a svájci művészeti élettel. Kiállításai eredményeképpen felvették a svájci és a francia művészeti szövetség (Arelis) tagjai közé.

1983 őszén a Faust Galéria egyéni kiállításra hívta meg és erre 1984. májusában került sor. A galéria egy utcai termen túl az alagsorban, egy régi épület szép terméskőből rakott termeit ajánlotta fel. Ideális környezet szövött kárpitok bemutatására.

Genfben akkor jelentős és érdekes volt a magyar jelenlét: menekültek a világháború következtében 1945 előtt és után, majd 1956-ban a politikai csoportok minden árnyalatából hazánkból, Erdélyből, Felvidékről. l984-ben a hivatalosan ott tartózkodók között voltak követségi és kereskedelmi kirendeltségi tisztviselők, 18 fő és családjuk, valamint a különböző nemzetközi szervezeteknél alkalmazottak, 22 fő és családjuk. Az egykori úgynevezett „disszidensek” és a „hivatalosok” között kevés volt a kapcsolat, de a magyar orvosok és egy erdélyi fogorvos révén tudtak egymásról. Voltak magyar protestáns és római katolikus istentiszteletek, nemzeti ünnepeinkhez és egy-egy irodalmi és kulturális rendezvényhez kapcsolódó találkozások a Magyar Egyesület rendezésében. Az úgynevezett „disszidensek” és a „hivatalosok” azonban érthető okokból bizalmatlanok voltak egymás iránt.

Amikor elkészült a kiállítási vernissage meghívója, szétküldtük Genf és Lausanne minden magyar címére. Az egyik első válasz az akkori genfi nagykövetünk, Meiszter Dávid orosz származású feleségétől érkezett, aki kifejtette a „hivatalosok” körében, hogy legyenek büszkék egy magyar művész sikereire. 

A „hivatalosok” csoportja az akkori magyarországi rendnek megfelelően egy kommunista pártalapszervezetet alkotott. Ennek titkára akkor dr. Á. János ENSZ tisztviselő volt. Ő szomorúan közölte velünk, hogy köszöni és érdekesnek tartja az eseményt, de sajnos éppen erre a délutánra pártalapszervezeti gyűlést hívtak össze. Tudomásul vettük a kimentést.

Néhány nappal később, még a megnyitás előtt a párttitkár közölte Rózsával, hogy mégis eljönnek mind, mert a pártgyűlést  a galériai megnyitás idejére és helyére hívták össze. A köszönetet nyugtázva ezt mondta Rózsának: „Nem lesz maga mindig büszke erre!”

A megnyitásra megtelt a galéria, összejöttek a genfi művészetek iránt érdeklődők mellett a genfi magyarok is. Először komoly zavart okozott, hogy a zömében „idegen” magyar közönség láttán és hallatán a helyiek kérdezgették a tulajdonost, kik ezek az idegen nyelvet beszélők. Kiderült az is,  hogy az úgynevezett „disszidens” és a „hivatalos” magyarok jórészt ismerik egymást. 

Zürichből is jöttek, és Martin C. Rotach professzor, a zürichi ETH nemzetközi hírű építész és várostervező számára  a  kiállítás nagy újdonságot jelentett és ezt a sajtónak is elmondta.

Rózsának több kiállítása volt ezután Genfben, Lausanne-ban, Párizsban és más francia városokban, Németországban, Európa más országaiban,  de ilyen vernissage csak egy volt, pártgyűléssel összekötve.