A Budai Egyházmegye énekkarainak (hatvanöt éve rendszeresen megtartott) találkozóján idén az egyházi év ünnepeihez illeszkedő – tehát reménység szerint „otthon” is használható – kórusműveket énekelt az egyesített énekkar. A kórus megszólalásait mozaikprédikáció foglalta egységbe. Örvendetes, ritka élmény volt a nagyarányú férfikar jelenléte (jövőre érdemes lenne önálló feladatot kapniuk?), ugyanakkor csökkent a területünkön működő énekkarok száma.

A műsorlapon feltűnt, hogy a szerzők összeállítása Bachtól a néhai kelenföldi kántor és Kodály-tanítvány Sulyok Imréig akár egy harminc évvel ezelőtti találkozóról is származhatott volna. Az „Úr Jézus Krisztus feltámadt, halleluja” keresztény életünk egyik legfontosabb mondata – de vajon kizárólag C-dúrban és Lotti akkordjain tudjuk ezt hirdetni, vagy van figyelmünk, bátorságunk kevésbé ismerősszerzők darabjaiban is keresni a zenei kihívást?

Fenntartható kórusok?

Mindez messzebbre vezet egy ünnepi alkalom szervezési kérdéseinél. Gyakori tapasztalat, hogy miközben a rendelkezésre álló eszközök (gyülekezeti énekkarok számára elérhető kották, egyházi és szakmai továbbképzések) köre egyre bővül, kórusainkat sokszor mintha nem az erősödés jellemezné. A társadalmi körülmények változása, az iskolai zeneoktatás visszaszorulása, a demográfiai folyamatok hatása gyülekezeti együtteseinkben is érezhető.

Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy aki – akár komolyabb zenei előképzettség nélkül – egy zenélő közösség részévé válik, az nemcsak az istentiszteleti szolgálatot, de egyéni életét is gazdagítja. Felmerül tehát a kérdés, hogy mindennapos kórusmunkákkal segítjük-e a sokunk életének értéket adó kóruslét fennmaradását, az új tagok bekapcsolódását.

Honnan (nem) jön az utánpótlás?

Nyitott próbát a munkaévben néhány alkalommal hirdethetünk széles körben. Ilyenkor (is) lényeges a kórustagok befogadó attitűdje: megszokásainkat félretéve tekintsünk egyenrangú társként az érkezőkre.

Gyülekezetünkben évek óta hagyomány a nagy ünnepek másodnapján tartott „örömzene”, amikor énekkel vagy hangszerjátékkal minden érdeklődő bekapcsolódhat a közös zenélésbe. A nagy létszámú alkalmi együttesekben való részvétel felemelő, de személyes megszólítás nélkül aligha segíti kórusaink hosszú távú fennmaradását. Kiscsoportos alkalmon vagy a templompadban társaink énekét hallva is hívogathatunk az énekkarba.

A kórus fogalma sokak számára evidensnek tűnik, de valóban tudják, milyen vállalást jelent a tagság, vagy mi történik egy próbán? Zenés áhítaton, hírleveleinkben nemcsak az elhangzó darabokról adhatunk hírt, de a kórus hétköznapjainak bemutatásával is emberközelibbé tehetjük az énekkar közösségét.

A gyülekezeti gyermekmunkára építő kórus sok éves befektetést kíván. Ha óvodás-, általános iskolás korban igényt teremtünk a közös éneklésre, van remény, hogy az (akár új településre költöző) gimnazista vagy egyetemista számára már természetes, hogy énekkart keres magának. Külön érték, ha a kántor, az ének- vagy hittanár hidat tud képezni az iskola és a gyülekezet között.

A kórusmunka a hagyomány és az élő gyülekezeti valóság kettősségében zajlik. Fontos továbbadni azt a tudást, hogy „minek hol a helye” az egyházi évben – de az ünnep jellegéhez illő módon és a közösséget megmozgatva játszhatunk a térrel, az átgondolt zenei sokféleséggel.

Sok szép példáját tapasztaljuk, hogy ahol egy arra alkalmas kántor, pedagógus, netán lelkész megtanítja a gyülekezetet énekelni, annak a hatása generációkon át érezhető. A gyülekezeti énektanítás a hangszeres istentiszteleti szolgálat ápolásával legalább egyenértékű feladat. A kóruslét pedig az istentiszteleti funkción túlszolgáló közösségre, toleranciára, igényességre, az egymáshoz kapcsolódás kultúrájára nevel.

Merre tovább?

A fiatalabbak május 26-ig még jelentkezhetnek a fóti kántorképző tanfolyamaira (https://kantorkepzo.lutheran.hu/), ahol a hangszeres és elméleti oktatás, a lelki tartalom mellett hangsúlyosan szerepel az egészséges éneklés kultúrája. A kórusmunkát irányítók csatlakozhatnak a karvezetőkkel kibővült kántorlistához (fraternet-kantorsubscribe@lutheran.hu): repertoárkérdésekkel, technikai problémákkal, a kórusszervezés vagy az egyházi év sajátosságaival birkózva bátran kérhetjük itt is a tapasztaltabb kollégák tanácsát. A fővárosban élőknek szívből ajánlom a kórusok éjszakáját (https://2015. korusokejszakaja.hu), mely június 6-án harmadszor veszi birtokba a Palotanegyedet, hirdetve, hogy a kóruslét a 21. században sem „ciki”, hanem egyenesen „menő” elfoglaltság. Mindannyiunkat pedig arra biztatom, hogy noha a Szentlélek a lelkekhez hasonlóan a megfáradt kórusmunkát is bizonyára meg tudja újítani, magunk is munkálkodjunk saját utánpótlásunk felnevelésén.