Fiatal felnőtteknek tartottak tábort Őrimagyarósdon

Fiatal felnőtteknek tartottak tábort Őrimagyarósdon

Share this content.

Szöveg és fotó: Remport Richárd
Őrimagyarósd – Második alkalommal szerveztek fiatal felnőtteknek tábort Őrimagyarósdon. A résztvevők többek között Istenről, szeretetről és párkapcsolatról beszélgettek.

Hálát adok az Úrnak, hogy immár második alkalommal, hagyományként találkozhattak a fiatal felnőttek (20-40 éves korosztály) a felújított Életfa Evangélikus Ifjúsági Táborban, Őrimagyarósdon, hogy kikapcsolódjanak, új barátokat és élményeket szerezhessenek, bölcsességeket tanulhassanak az ezen korosztályt érintő kérdésekben.

Nyugodt, családias, testvéri légkör hatotta át a közösségünket, amihez nagyban hozzájárult az őrségi táj békéje, vendégszeretete.
A reggeli ébresztőt a szomszéd kakas fújta. Ez jelzete, hogy ideje a szomszédba átmenni a reggeliért, a frissen fejt, még meleg tehéntejért.
A reggeli és esti áhítatokat felváltva Schermann Gábor tatabányai lelkész és Bolla András teológus tartotta, amiket ifjúsági énekek nyitottak és zártak. Hangfelvételek a Tatabányai Evangélikus Egyházközség honlapján találhatók.

Délelőtt az általam tartott bevezető előadás után volt Gábor főelőadása. Ezt a kiscsoportos beszélgetés követte. Sokat tanulhattunk ezekből.
A „titkos tesó” elengedhetetlen kelléke a tábornak, melynek során a másikhoz való figyelmességet gyakorolhattuk.

A konyha is közösséget összekovácsoló műhely volt: egyik este cicegét, másik este bundáskenyeret készítettünk közösen.
„Benned bízom, Istenem!” (Zsolt 25.2) – Ezen gondolattal indult a vasárnap esti áhítat a templomban.

Ezt követően a Luther című filmet tekintettük meg, utána erről elmélkedtünk. Luther példát állítva nekünk tanította: Őt is érték kísértések, de nem szabad a lelkiismeret ellen cselekedni!

A hétfői nap témája a keresztény hit volt.
Gondolatok:
– Isten felfogása kétféle: vagy az Istentől jövő kinyilatkoztatás alapján (Biblia) fogom fel vagy az én képzetem alapján.
– Isten személyében bízom, nem a szándékában. Istent ismerem, de a szándékát, terveit nem mindig.
– Megmenekül az ember, ha hittel néz Jézus keresztjére.
– Honnét láthatod, hogy valakinek van-e hite? Nézd meg: 1. Hogy viszonyul a megpróbáltatásokhoz, 2. Személyes kapcsolatait hogy kezeli, 3. Milyenek a cselekedetei, 4. Teljesen áthatja-e gondolkodását a hit.
– Azt kellene vizsgálni, hogy „Mi az, amit egymás hitéből tanulunk, kapunk bizonyságként?”

A keddi nap során a szeretetről tanultuk:
– Amikor Isten megteremtette a világot, a központi vezérlőegység a szeretet volt. A szeretet nem egy érték a világ értékei közül, hanem ez az alapja.
– „Szeressétek egymást!” Isten nem érzéseket parancsol (az érzések jönnek-mennek), hanem a parancs teljesítéséhez szükség van elhatározásra, engedelmességre, hitre.
– A Szeretethimnusz nem érzelemhimnusz.
– A szeretet soha nem fogy el: a szeretet Istentől kapott, ebből táplálkozó hozzáállás -> ennek nincs mitől elmúlnia.
– Úgy bánok másokkal, ahogy elvárnám, hogy mások velem bánjanak…, de NEM várom el!
– Emberi kapcsolatok: cél, hogy ösztönösből tudatossá váljon.
– Ha az ellenségeddel találkozol: tégy jót vele! Ha ismerem Isten irgalmasságát, akkor az ellenségem java, hogy ő is találkozzon Isten irgalmával. Engedelmesség, döntés, hit: erre biztat a szeretet parancsolatában!

Délután a Vadása-tó kapott főszerepet, ahol fürdéssel hűsíthettük magunkat.
Késő délután volt lehetőségünk kézműveskedni: egy helyi oktató (Szabó Kitti) tanított nekünk fára - forrasztópáka segítségével - égetéses technikát.
Az esti áhítat egy szinte éjfélig tartó gitáros, furulyás jó hangulatú éneklésbe, zenélésbe torkollott.

Szerdán az autós kirándulásé volt a főszerep, amely során meglátogattuk a pankaszi haranglábat, az őriszentpéteri árpád-kori templomot, a szalafői skanzent (falumúzeumot), a magyarföldi fatemplomot, a veleméri Árpád-kori templomot, a magyarszombatfai fazekasházat, utána hűsítő gyanánt a Borostyán-tóban fürödhettünk.
Este a lelkészünk felmérte bibliai tudásunkat egy kvíz keretében, ahol a két csapat (cicegék <-> tócsnik) küzdelmében fej fej mellett haladt a „mérkőzés”, úgyhogy volt izgalom. A verseny végeztével megállapíthattuk, hogy bizony érdemes a Bibliát jobban megismerni, olvasni.

Csütörtökön a párkapcsolat volt a téma.
– Életünk egy részét megosztjuk más emberekkel, másokkal, pl.: boltossal. Párválasztás esetén nem megosztjuk az életünket, hanem egy az életünk, ekkor nincs mit megosztani.
– Az ígéretnek (esküvő alkalmával) súlya van: ígéretet teszünk és áldást kapunk. Válás alkalmával az ember nem tartja az ígéretét.
– Hogy lehet a házasságot fenntartani? Egymást elhordozzuk szeretetben: elhatározom, hogy el akarom viselni.
– A párkapcsolat fontosabb, mint az életem. Ha az életem odaadom a másikért, akkor miért ragaszkodom apró dolgokhoz?
– Házasság esetén a dolgok nincsenek a kezemben, nem az én életem élem. (A másiknak szolgálok.)
– Mihelyst azt képzeljük, hogy kell lennie (a 7 milliárd emberből) egy jobb, optimálisabb/legjobb megoldásnak, akkor a házasságnak annyi!
Ebéd után volt szerencsénk ellátogatni Kondorfára, a Bajor-majorba, ahol Bajor Zsanett, személyes jó barátom látott el minket nagy szeretettel, és nagy örömmel mutatta be nekünk a vidéki, gazdálkodó életet. Láthattunk kecskéket, birkákat, teheneket, libákat, kacsákat, disznót, tyúkokat, kutyákat, macskákat és még villanypásztort is. Belekóstolhattunk a vidéki munkába is, a szénagyűjtésbe. Ez a munka csapatban, szintén kellemes hangulatban telt. „Cserébe” kaptunk házi készítésű fokhagymás és kapros kecskesajtot. Hamar elfogyott.
Este még volt energiánk a Tűzálló házasság című filmet megtekinteni és elmélkedni róla közösen.

Pénteken az egyházról, a szolgálatról gondolkodtunk:
– Mi az egyház? A Krisztusban hívők közössége.
– A vasárnapi istentisztelet alkalmával azokkal találkozunk, akiket ismerünk. Az egyház olyan, mint egy család vagy baráti társaság, amelynek állandóan részesei vagyunk.
– Szolgálat: másokért teszünk valamit. Hasonlóképp a családhoz, az egyházban is megvannak a szerepkörök, vannak szolgáló és fogyasztói szerepek. Nem egészséges, ha – bármely közösségben- egy ember csinál mindent, hanem az az egészséges, ha mindenki ad és kap.
– Ki mit kapott, azzal szolgáljon. A Szentlélek ajándéka a hit, miszerint  Jézust valaki az urának tartja. Ez minden hívő számára ugyanaz. „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz” 1.Kor 12.4-5
– Test példa: Sok tagja van, de a test valamennyi tagja egy test, nem különálló; egymásra utaltak vagyunk, mindegyiknek más a feladata, végzi a saját dolgát, nem tudják egymást pótolni, hanem kiegészítik egymást. Nem mindenki apostol, próféta, vezető, gondnok, emiatt nem lehet az egyháztagság feltételeivé szabni a különféle szerepeket, szolgálatokat. (Nem helyes: „Akkor vagy az egyház tagja, ha ezt és ezt megteszed.”)
– Vannak fontosabb kegyelmi ajándékok ( 1 Kor 12.31): „De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkíválóbb utat” és következik a Szeretethimnusz. A legkiválóbb kegyelmi ajándék a szeretet!
– Gyári munkás példa: először meg kell mondani neki, hogy mit csináljon, mert nem tudja. Egy idő után már jön magától, mi a feladat. De ezt előre nem lehet megmondani. Ugyanígy van a szolgálat az egyházban.
– Megpróbálok úgy nézni a másik emberre, mint Isten teremtményére, gyermekére és akkor hátha kiderül, hogy mi van a javára írva.
– Isten szeretete, ami igazából a feladatkör leírását adja.

Egy tábor „kötelező tartozéka” az utolsó esti tábortűz, ez nálunk sem volt másképp. Jólesett a szalonnázás a sötétben, a friss levegőn, utána pedig a tűz/parázs melletti áhítat, gitáros éneklés. A tűz mellett fény derült a titkos tesókra, zárásképp pedig egymásért imádkoztunk.

A szombati nap programja az úrvacsorás istentisztelet volt, amit egy közös bográcsgulyás-készítés követett, így megvolt mind a lelki, mind a testi táplálék is útravalóul.

Képgaléria:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!