A teológiai nyelv kizökkenéséről - két amerikai teológus

H. Richard Niebuhr:

„Egy harag nélküli Isten a bűn nélküli embereket bevitte az ítélet nélküli országába egy kereszt nélküli Krisztus szolgálata által.” 

(Niebuhr  The Kingdom of God in America, 1937 (1988),  193. old.

Gerhard O. Forde:

E könyv megírásának másik oka az elsőből következik. Mivel nem értjük világosan a lényegét, a kereszt teológiája szentimentalizálódott, különösen manapság, amikor oly sokat foglalkoznak az áldozattá válás kérdésével. Jézusról általában úgy beszélnek, mint aki „azonosul szenvedéseinkkel”, mint aki „szolidaritást vállal” nyomorúságainkkal. Lelkészek és teológusok, akik a mai vallásos lelket veszik célba, könnyedén használnak ilyen közhelyeket, mint az „Isten szenvedése” vagy az „Isten sebezhetősége”. De mindez általában egyoldalú és fojtogató atmoszférájú szentimentalizmust eredményez. Isten állítólag azért lesz így vonzóbb számunkra, mert azonosul fájdalmainkkal és szenvedéseinkkel. Egy ilyen teológiának kimondatlan vezérmotívuma, hogy a „nyomor szereti a társaságot”.

A kereszt teológiája azonban nem szentimentalizmus. Igaz, sokat szól a szenvedésről. Luther azt mondja, hogy a kereszt teológusa minden dolgot a szenvedésen, a kereszten keresztül néz. Természetesen az is igaz, hogy Krisztusban Isten belép szenvedéseinkbe és halálunkba. De a kereszt teológiájában az is hamarosan nyilvánvalóvá válik: nem elhanyagolható szempont, hogy azért van szenvedés, mert megromlott a kapcsolatunk Istennel, mi pedig azonnal a vele való kényelmes azonosulásba próbálunk menekülni. Luther hangsúlyozza, hogy Isten és Krisztus cselekvők ebben a helyzetben, nem pedig a cselekvés elszenvedői (Heidelbergi disputáció 27. tétele). János evangéliuma szerint Jézus rámutat, hogy senki sem veszi el az ő életét, hanem ő maga, a saját akaratából teszi le azt (Jn 10, 18.). S a legvégén Jézus azért hal meg, mert senki sem azonosult vele. A tömeg „Feszítsd meg!”-et kiabált, az egyik tanítvány elárulta, a másik megtagadta, a többi elhagyta őt és elmenekült. Egyedül halt meg, még Isten is elhagyta őt.

Mindezzel szemben mi elszenvedjük Isten rajtunk végzett abszolút és feltétel nélküli művét. Ez azért szenvedés, mert óemberként nehezen viseljük el. Az isteni cselekedet passzivitást kíván tőlünk. Emlékezzünk arra, hogy a „passzív” szó ugyanabból a gyökből származik, mint a „passió”, ami szenvedést jelent. Arról van szó, hogy Krisztus szenvedésének fényében új módon tekintünk a világra, a „szenvedésben és a keresztben” (20. tézis) szemléljük azt, mint olyanok, akik elszenvedik Isten szuverén cselekedetét. A szentimentális teológia azt a benyomást kelti, hogy Isten Krisztusban segítségünkre siet valami ismeretlen ellenséggel szembeni harcunkban, ő maga is áldozattá válik, és úgy szenved, mint mi. Akár Jeruzsálem leányai, mi is siratjuk őt. A valódi kereszt teológiája azonban radikálisan megkérdőjelezi az ilyen érzelmeskedést. „Ne engem sirassatok – mondta Jézus – hanem magatokat és gyermekeiteket”.

A könyv megírásnak harmadik oka a másodikhoz kapcsolódik. Nyilvánvaló, hogy manapság sajátos erózió megy végbe a teológiai nyelvben. A szentimentalizmus megváltoztatja a hangsúlyokat, s a nyelv kizökken helyéről. Vegyünk egy jól ismert példát: ma már egyre inkább elterjedt, hogy többé nem bűnösnek, hanem áldozatnak tekintjük magunkat, akiket elnyomnak a gonosz elnyomók; mi viszont azért fürkésszük őket, hogy lecsapjunk rájuk és vádoljuk őket. Senki sem tagadja, hogy kultúránkban vannak áldozatok és elnyomók. Bőségesen találunk ilyeneket. De az a kollektív paranoia, amelynek hatására ezt a képet dédelgetjük az ember alapvető dilemmájáról, sajnálatosan elmozdítja a nyelvet, amíg az félre nem csúszik és ki nem zökken helyéről. Ez az elcsúszás sokszor jelentéktelennek, megfoghatatlannak és szinte észrevétlennek tűnik, de éppen ezért annyira megtévesztő.

Azt mondják, hogy ma már nem a bűntudat, hanem az értelemnélküliség kultúrájában élünk. S ilyenkor kizökken helyéről a nyelv. A bűntudat még minket, bűnösöket vádolt, de ki tehető felelőssé az értelemnélküliségért? Természetesen nem mi. A bűn, ha egyáltalán eljut a tudatunkig, arra vonatkozik, amit „ők” tesznek velünk. Alan Jones, a San Franciscó-i székesegyház esperese egyszer így fogalmazott: „oly korban élünk, amikor minden megengedett és semmi sincs megbocsátva”.

Miután úgymond áldozatok és nem bűnösök vagyunk, megerősítésre, támogatásra és hasonlókra van szükségünk. Elcsúszik a nyelv és kizökken a helyéről. Terapeutikus lesz, nem pedig evangéliumi. Egyre jobban meg kell kurtítani, nehogy bántson vagy sértsen bárkit is. A Heidelbergi disputáció 20. tételében Luther szerint a „kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság, amíg a dicsőség teológusa a jót rossznak és a rosszat jónak mondja”. Ebből nyilvánvaló, hogy a nyelv és a megfelelő teológiai nyelvhasználat a kereszt teológusának első számú kérdése. Luther idézett szavai azt sugallják, hogy a nyelv téves használatának és elcsúszásának teológiai gyökere van. Ha az a meggondolás vezérel bennünket, hogy a nyelvet állandóan megnyirbáljuk, nehogy valakit megsértsünk, hogy az emberi lelket inkább pátyolgassuk, nehogy támadásnak tegyük ki – ilyenkor természetes, hogy a nyelv előbb-utóbb egy üdvözlőlap szentimentalizmusának szintjére fog összezsugorodni. S ezzel a bűn, a törvény, a vád, a bűnbánat, az ítélet, a harag, a büntetés, az elveszés, a halál, az ördög, a kárhozat, sőt maga a kereszt – tehát a hit szókincsének majdnem a fele – egyszerűen eltűnik. Elveszik teológiai legitimitása, következésképpen kommunikatív alkalmassága is.

A kereszt teológusa nevükön nevezi a dolgokat. Mai kifejezéssel: a kereszt teológusa mindent a nevén nevez. Aki a „szenvedés és a kereszt” által néz minden dologra, az arra kényszerül, hogy az igazságot mondja. A kereszt teológiája, mondhatjuk így, teológiai bátorságot és fogalmi keretet nyújt ahhoz, hogy a nyelv megmaradjon a maga helyén. Ez kétségtelenül azzal jár, hogy a nyelvről és a nyelvhasználatról kritikusan szóljunk. A kereszt teológiája rámutat, hogy mennyire félelmetes és ijesztő is az, ha a hit szókincsének mintegy a fele eltűnik. De pontosan látja majd, hogy a problémára adható egyedüli válasz a kereszt és a feltámadás, nem pedig fogalmak kiradírozása vagy elhanyagolása. E tanulmány, a maga szerény módján, a nyelv helyrezökkentéséhez kíván hozzájárulni.

Gerhard E. Forde,  Ki a kereszt teológusa? Gondolatok a Heidelbergi Disputációról, Budapest,  2005, 6-8.old.