Solymár Péter evangélikus lelkipásztor vezetésével számos lutheránus is jelen volt a koncerten, amelyet egy külmissziós vállalkozás támogatására szerveztek meg.
A tervek szerint az ifjúkorát az újpesti baptista gyülekezetben töltő Szűcs Laura indul útnak rövidesen – misszionáriusi elhívásnak engedve, a Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete szervezésében – Dél-Ázsiába… Útjának támogatására Tóka Ágoston Junior Prima-díjas orgonaművész, a gyülekezet orgonistája „álmodta meg” és ajánlotta fel a jótékonysági koncertet.
Laura a Gangesz folyó vidékére készül – a múlt pénteki kánikulában a koncert látogatói e Ráktérítő magasságában található trópusi terület klímájából is ízelítőt kaphattak.
Tóka Ágoston hangversenyének műsorán J. S. Bach, Liszt Ferenc művei, valamint Antalffy-Zsíros Dezsőnek egy spirituálé ihlette kompozíciója szerepelt. A zeneművek között Mészáros Kornél lelkipásztor igei gondolatai hívták fel a figyelmet a zene és a misszió kapcsolatára. Meggyőző válaszokat adott Tóka Ágoston kérdéseire Szűcs Laura is, aki küldetéséről, az ázsiai misszió remélt szépségéről és vállalt nehézségeiről beszélt.
A záró gyülekezeti ének előtt Tóka Ágoston improvizációja hangzott el, amelyben a művész a gyülekezeti ének dallamát a koncerten elhangzott művek témáival kombinálta.
A záróének áldáskívánás, könyörgés és búcsúztatás is volt egyben. Sokan énekelték Laurára gondolva:
„Maradj mindig velünk,
Ha útra kelünk,
Őrizd életünk mindennap.”
(EÉ 553)