Sokan azt írják, hogy a rendező, Alföldi Róbert egyoldalúan és kategórikusan mutatta be a keresztény egyházat és belerakta alaposan egyházgyűlöletét… de miért ez az egyházkép az, amely egyre erőteljesebbé válik főleg azok körében, akik maguk nem gyakorolják a keresztény hitet?

A történelmi múltat ismerve, István király mindent megtett annakidején hatalma megszilárdítására. Nem csak ellenségeit győzte le, új törvényeket hozott és bölcs királyként uralkodott népén, hanem még a hitéletbe is beleszólt. Gyakorlatilag rákényszerítette a kereszténységet azokra is, akik korábban pogányok voltak. Nem a kereszténység által eredetileg hirdetett, személyes hitbeli meggyőződés és odaszánás volt az, ami miatt az emberek Istenhez fordultak, hanem az erő és a hatalom, a kényszer. „Megszokod, csinálod, vagy meghalsz.” Ez a fajta „térdre, imára” valljuk be egyáltalán nem tükrözi a krisztusi tanokat.

Nyilvánvaló, hogy nem azért adták Alföldi Róbertnek az István a király évfordulós előadását, hogy egy kis kedves, minden a helyén való musicalt produkáljon a közönségnek. Ha belegondolunk az nem is lett volna jó, mert nem lehetne beszélni róla. Nem meglepő tehát, ha az egyház is megkapta a besorolását a darabban, és az új István a király ábrázolásban ezt a kényszerítő erőt domborítják ki, amikor a keresztény hittérítőket napszemüveges maffiózók, SS tisztek és kéksisakos békefenntartók meg kommandósok védelmezik, a vörösen világító keresztek fegyverré válnak, s azzal szúrják, kínozzák halálra, terrorizálják a szerencsétlen népet. Csakhogy ezzel nem csak annak a kornak krisztusiatlanul gondolkodó keresztényei, hanem minden kor mindenfajta keresztény felekezetében tartozó keresztényei is ugyanabba a kategóriába kerülnek. Ezzel a történet mai olvasata hamissá és kisiklottá válik. 

De vajon annakidején is tényleg minden keresztény ilyen vérgőzös volt? Ismerjük a nagy konstatnini fordulatot, a keresztes háborúkat és a pápaság sötét éveit, amelyek sajnos sokáig beleívódtak a történelembe. Ismerjük a szentté avatások nem mindig korrupció mentes lefolyásait. Talán István királyéhoz is kellett pár fortély, hogy ennyi vér és harag után példaképpé tudjon válni.

De azt is tudjuk, hogy voltak keresztény mártírok, voltak olyanok, akiket hitbeli meggyőződéseikért üldöztek, akikből mártír lett, esetleg pedig Uram bocsá' pont saját hittestvérei kiáltottak ki eretneknek.

Az egyik ilyen volt maga Luther Márton is, aki a hit megújítását célozta meg majd 500 ével ezelőtt, amikor búcsúcédulákért adták és vették az üdvösséget. Reformátorunk tételeivel az egyház megtisztítását célozta meg. Erre azonban nem csak abban a korban volt szükség, hanem korunkban is. 

Ha az az egyházkép van még mindig az emberekben, amelyet Alföldi újrafeldolgozása tükröz, akkor gyorsan tenni kell valamit, hiszen kínos az, hogy az emberek fejében az a fajta egyházkép erősödik meg időről időre, amelyet összemosnak a vérrel, a törtetéssel, a pénzéhességgel, a hatalomhoz valódörgölődzéssel, sőt magával a hatalommal. Pedig van az az egyházkép is, amely akkor válhatna nyilvánvalóvá, ha az emberek bekerülnének egy keresztény közösségbe önszántukból, olvasnák a Bibliát és elkezdenének járni a templomba önszántukból, netán hittanórára íratnák be gyerekeiket, szintén csak és kizárólag önszántukból. De ezt hogyan lehet az embereknek bemutatni? Hogyan lehet elmondani, hogy ne csak a vérgőzös középkorban, vagy a dörgölődző egyházi vezetőkben keressék a kereszténység lényegét.

Én magam evangélikus keresztényként magam is elzárkózom attól a fajta kereszténységtől, amely ebben a rockoperában bemutatásra került. De elzárkózom attól is, hogy középkori sztereotípiákat erősítenek meg az emberekben. Mert nem ez a kereszténységnek az igazi arculat, nem ez az igazi profil. Az egyházi vezetőségek, az egyházi szolgálattevők, papok és lelkészek lehetnek ilyenek vagy olyanok. De nem ők maguk az egyház. Nem az ő nyilatkozataik, megnyilvánulásuk és tettük az egyház.

Az egyház csak a Krisztusban hívő emberek közösségében válik azzá, ami, akik valóban Krisztus tanítása szerint is élnek. Ott, ahol Krisztus az irányító és a szeretet a vezérelv. Ehhez pedig nem tartozik a hatalom, meg a keresztből kovácsolt fegyver. Sokkal inkább a fordítottja: amikor a háborúban használt töltényekből kereszteket kovácsolnak.