Eszünkbe juthat Jézus józan próféciája: „…a szegények mindig veletek lesznek…” (Mt 26,11) Lehet, hogy jelenlétük olykor megzavarja lelki nyugalmunkat, és megkérdőjelezi, sőt lerombolja az idegenforgalmi, politikai propaganda hazug Potemkin-falait, de erről a legkevésbé a koldusok tehetnek…

Ők hozzátartoztak már Jézus korához is. Gondoljunk csak a jerikói út koldusaira, akik közül az egyiknek még a nevét is tudjuk. Ő Bartimeus, aki a hit szemével vakon is jobban látja Jézus küldetésének lényegét, mint a bámész tömeg és a vaksi tanítványok, akik csak a Mester kifejezett parancsára vezetik hozzá a vak koldust. Tömör segélykiáltása: „Könyörülj rajtam!” – „Kyrie eleison!” – immár két évezrede a keresztény istentisztelet liturgiájának startköve.

S talán az sem véletlen, hogy Jézus egyik legprovokatívabb példázatában, amelyben egy szívtelen gazdag és egy kolduló szegény életének perspektíváját vetíti elénk, a gazdagnak még neve sincsen, a koldus viszont mély üzenetet hordozó nevet kap. Ő Lázár, ami azt jelenti: Isten megsegített!

De vajon prédikálhatnak-e nekünk a mai, 21. századi koldusok? Tapasztalatom szerint ma is vannak közöttünk – Jézust idézve: „lesznek veletek” – olyan szegények, akik megérdemlik a „teológus koldus, koldus teológus” címet. Csak nyitott szem és szív kell, hogy meglássuk és meghalljuk őket. Ahogy Jézus fogalmaz: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Mk 4,9)

A Puskin utcai püspöki hivatal és a Deák tér között nap mint nap gyalogolva szinte mindig találkozom koldusokkal. Van közöttük hajlongva, térdepelve vagy éppen kutyakísé­rettel kéregető. S akadnak prófétai lelkű „prédikátorok” is, akik tömör feliratú tábláikkal igyekeznek megszólítani és megállítani. Ilyen például a szinte sokkoló figyelmeztetés: „Én is voltam, mint te, te is lehetsz, mint én!”

Egyikük három, váltakozó szövegű, de egy gyökérből táplálkozó táblával késztet önvizsgálatra: „Ne ítélj, előbb gondolkozz!” „Ne ítélj, előbb kérdezz!” „Ne ítélj, hogy ne ítéljenek!” Mindez akár egy evangelizációs sorozat három lépcsője is lehetne.

Mindez szíven talál, hiszen többnyire meg vagyunk győződve arról, hogy mi nem kerülhetünk ilyen helyzetbe. Kimondatlanul, de ott lapul bennünk a sommás ítélet: nem véletlenül jutott ide ez a szerencsétlen ember. Biztosan nem is akar dolgozni, valószínűleg alkoholista, feltehetően közösségképtelen, antiszociális lény…

Nem vagyok rajongó, tudom, hogy a fenti gyanúsításokban akadnak részigazságok. De minden koldus élete külön dráma, hiszen senki sem születik, senki sem készül eleve, tudatosan koldusnak. Bár ebben az összefüggésben érdemes elgondolkozni Jób döbbenetesen őszinte vallomásán: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el.” (Jób 1,21)

Apropó: „elgondolkozni”! Pontosan erre indítanak, provokálnak minket a teológus koldusok táblái. Hajlandók vagyunk-e megállni, elgondolkozni és abból is adni nekik valamit, ami a pénznél is féltettebb kincsünk: pár percet az időnkből?! „Ne ítélj, kérdezz!” De vajon van-e bátorságunk kérdezni? Vállalva a kockázatot, hogy a válaszok esetleg összetörik sablonos, felszínes koldusképünket, és felkavarják hamis lelki nyugalmunkat, amelyet nem lehet néhány odadobott forinttal megvásárolni.

Próbáljuk meg ebben a kényes és éles helyzetben is Mesterünket követni, akinek mindig jutott ideje megállni a rászorulók mellett. Ő soha nem sietett, mégis mindig mindenhova időben odaért.

S végül hadd idézzem még a legnagyobb „koldus teológust”, Luther Mártont, aki halála előtt így summázta életét: „Bizony, koldusok vagyunk…” Tegyük hozzá, Isten kegyelméből élő koldusok, akik Paul Gerhardt éneksoraival kérhetjük: „Szentlélek, jöttöd várom. / Koldus szívem kitárom, / Hogy amíg végsőt nem dobban, / Lakjál benne, templomodban!” (EÉ 237,2) 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 7–8. számában jelent meg, 2018. február 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.