Kedvem volna vitatkozni a megállapítással, ám inkább megállok, és szemlélem ezt a borúsnak tűnő jövőképet – annak ellenére, hogy a lehetőségnek már a felvetése is szentségtörésnek tűnik. Ilyenről hangosan, nyilvánosan gondolkodni: tabu. Mert Krisztus ugye megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig, egyházaink különben is a közjót szolgálják, és mert „jók”, mindig szükség lesz rájuk, bármennyire rossz is a világ.

Ahogy így elmerülök a gondolkodásban, be kell vallanom, régóta nem hiszek abban a gyakran kommunikált sablonban, miszerint mi, keresztények jók vagyunk, és velünk szemben ott a világ, tudniillik a rosszak. És akkor válnak ők, a rosszak jóvá, ha kereszténnyé lesznek. Minimum (és akár maximum) formálisan. Az e modellre vonatkozó hitetlenség alapján pedig önszórakoztató gettóegyházról beszélni ugyancsak tabu, függetlenül attól, hogy a bravúros definíció egy katolikus püspök, Beer Miklós szájából hangzott el ismereteim szerint elsőként.

A továbbiak a KötőSzó blogon olvashatóak.