Megújult az Evangélikus Élet

Megújult az Evangélikus Élet

Share this content.

Forrás: Kötőszó, szöveg: Kinyik Anita
A Kötőszón is gyakran ajánlott, nagy múltú, először 1935-ben megjelent Evangélikus Élet című hetilap az utóbbi másfél évben igen nagy „reformáción” ment keresztül. 2016-ban magazinformát kapott, mostanra meg vaskos kétheti újság lett. A Kötőszó – cikkajánlókkal – rendszeresen biztatja olvasóit, hogy szerezzék be (a Luther Kiadó könyvesboltjában, a Deák téri Huszár Gál könyvkereskedésben, vagy az evangélikus templomok kiadványterjesztőinél), és forgassák olyan lelkesen a lapot, ahogy azt az Üllői úti szerkesztőségben az EISZ (Evangélikus Információs Szolgálat) munkatársai készítik. Az elkövetkezőkben az új magazin első négy számának szemléjét olvashatják.

Lapszagminta

Kis nosztalgiával gondolhat vissza az egykori, megszokott, stílusosan A/3-as méretű, kávé mellé remekül kiteríthető hetilapra az azt rendszeresen járató olvasó. Merthogy minden lapot más kézbe venni, minden lapnak más az illata, és az ember képes még a lapelrendezéshez, papír- és festéktípushoz, a lapozás hogyanjához is érzelmeket társítani. Az újítás és átállás mindig kompromisszumokkal jár.

Az Evangélikus Élet magazin A/4-es lapjai fényes műnyomópapíron jelennek meg, a színes kivitel, a remek felvételek a külcsín innovációjára utalnak. De egy egyházi lapnál talán még fontosabb a belbecs, és ha a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik legrégebbi kiadványáról beszélünk, bizony, az újítóknak fel van adva a lecke, feladatuk, hogy meg is őrizzék az értékeket.

Ami örök és változatlan

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy vannak olyan fundamentumok, vagyis fundamentális rovatok, amelyek az új, hatvanoldalas magazinban is alapköveknek számítanak, ilyen az Új nap, új kegyelem (régebbi nevén Napról napra), mely az Útmutató napi igéjéhez fűzött kommentárokat tartalmazza, A vasárnap/ünnep igéje a vasárnapok/ünnepnapok igehirdetési előkészítőivel – az új magazin első számában reményt adóan ez épp a pünkösd ünnepéhez kapcsolódó volt –, az Oratio oecumenica rovat az általános könyörgő imádsággal.

A magazin egy része – amely megegyezik az egy évig külön lapként megjelent Krónika című hírlap anyagával – az egyházban zajló eseményekről tudósít. Továbbra is értesülhetnek az olvasók arról, milyen a látható evangélikusság határokon innen és túl. Olyan evangélikus kulturális hírek is helyet kapnak itt, mint a Luther-est Magyar Nemzeti Múzeumban tartott bemutatója. A reformátor Wittenbergben tartott kézfogója napján debütált, az MEE Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának Luther életét és gondolatait feldolgozó nagyszabású zenés előadása közel negyven településen lesz látható.

A cikk teljes terjedelmében a Kötőszó blogon olvasható.

Címkék: Kötőszó blog -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!