Több se kellett nekem, annál inkább kieresztettem a hangomat: „Zöld fű közt árva kék ibolyácska…” „Fals!” – sziszegte ismét, ellentmondást nem tűrően. „Rád új nap fénye árad!” – folytattam elszántan. „Mondom, hogy fals!” Felszegett állal tovább énekeltem. Olyasmit gondoltam: miért bánt engem, falusi gyereket ez a városi ficsúr. Azt hittem ugyanis, hogy azt mondja: olyan falusiasan énekelek.

Ez az élmény jutott eszembe, amikor megnéztem De­ák Kristóf Oscar-díjas filmét, a Mindenkit. A rendszerváltás idején – 1991-ben – játszódó történet a lázadásról szól. Új kislány érkezik az iskolába, amelynek kórusa svédországi vendégszereplésre készül. Zsófitól azonban azt kéri az énektanárnő, hogy mivel nincs elég jó hangja, inkább csak tátogjon. Ez a mellőzöttség nagyon fáj a kislánynak, és idővel megosztja keserűségét barátnőjével, Lizával. Hamarosan kiderül, hogy a tanárnő több gyereket is hallgatásra ítélt. Úgy tűnik, a siker, az elismerés mindennél fontosabb. A gyerekek közössége azonban éppen ezt nem akarja elfogadni. Az ünnepi fellépésen hiába kezd el vezényelni a tanárnő, minden gyerek csak tátog. A szolidaritás erősebbnek bizonyul az érvényesülési vágynál.

Döbbenetes erővel hat a filmnek az a jelenete, amikor minden gyerekajak némán mozog. Ők így tudnak tiltakozni a felsőbbség igazságtalansága ellen. A most kétszáz éve született Arany János az önkényuralom idején, alig másfél évvel a szabadságharc leverése után írta le ezt a dacos mondatot: „És szóljon az, hogy hallgatok.” (Szilveszter-éjen)

Beszédes a film címe: Mindenki. Évtizedekkel ezelőtt éppen ezzel a címmel énekelt egy frenetikus számot az LGT:

„Az lenne jó, hogyha

mindenki, mindenki, mindenki, mindenki

Ha mindenki szeretné a jó zenét. […]

És mindenki hagyná a másikat,

hogy énekeljen úgy, ahogy szívéből fakad.

És mindenki várná a pillanatot,

mikor együtt fújhatjuk a dallamot.

Mindenki, mindenki, mindenki, mindenki…”

Mivel nem énekelhet mindenki, ezért tiltakozásként inkább elhallgatnak. Mindenki. Senki sem töri meg a csendet, senki sem alkuszik meg, egyik hordozza a má­sikat.

A film az összefogás erejéről szól. Arról, hogy senkit sem lehet kitagadni. Ugyancsak a rendszerváltás idején, hatalmi harcok és kirekesztési kísérletek közepette írta le Csengey Dénes ezeket az örök érvényű szavakat: „Euró­pába, de mindahányan!”

Jézus Krisztus egyháza inkluzív közösség kell, hogy legyen. Így érti ezt Pál apostol is: „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)

Azért imádkozunk, hogy megvalósuljon az egyház látható egysége, benne a hívek úrvacsorai közösségé­vel. Ha valaki hittel vallja, hogy az ostyában és a borban Krisztus testét és vérét kapja, az nem küldhető el az oltártól. Egy vacsora anatómiája című versében erről ír egy másik költő, Görgey Gábor:

„…mindnyájan, azaz valamennyien,

tehát mindenki, vagyis hogy kivétel nélkül,

mármint ti mind,

akik vagytok és lesztek,

nincs megszorítás, numerus clausus,

nincs, nincs, igen: mindnyájan…”

Nézem a filmet, és arra gondolok: bárcsak olyan világban élnénk, ahol mindenkinek egyenlő joga és kötelessé­ge lenne. Ahol mindenki egyformán részesül a javakban. Ahol mindenki megtalálja a maga helyét, a saját szólamát, a maga testhezálló feladatát.

Talán az egyházban már valamit meg tudunk élni ennek a közösségnek a csodájából. Itt, akárcsak ama iskolai osztály, észrevesszük azt, akit mellőznek, akit ki akarnak rekeszteni, és kiállunk mellette. A mandátumunk legalábbis erre szól.

Tanuljunk ezektől a filmbeli gyerekektől: Zsófitól, Lizától és a többiektől. A jó hangúaktól, a mutálóktól és azoktól, akiket a számító felnőttek reménytelen esetnek tekintenek. Halljuk meg Jézus szavát, aki a gyermekeket állítja példának.

A film végén a tiltakozásból vállalt némaság után, immár a tanárnő nélkül, mindenki énekel. Hogy is biztat közös éneklésre a zsoltáros? „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 150,6)  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 11. számában jelent meg, 2017. március 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.