Az új hit vágyától a szentföldi korrupcióig

Az olvasottság tekintetében vezető német magazin kiadója piacra dobta karácsonyi nóvumként a „Názáreti Jézus és a keresztyénség kezdetei” című könyvet.  A különböző szerzők Jézus kortárs útitársairól írnak, így Magdalai Máriáról, Keresztelő Jánosról, Poncius Pilátusról, Pál apostolról, s arról a korszakról, melyben ők éltek. A könyv négy részre tagolódik: Jézus életéről, az antik világról, a palesztin hétköznapokról és az új hitről szólnak a fejezetek.

A Spiegel-szerkesztő Claudia Keller azt hangsúlyozza, hogy az evangéliumok szerzői nem történészek, hanem hívő emberek voltak. Sokakat az zavar, hogy igazából senki sem tudja hitelesen, hogyan élt Jézus. Csak a halála utáni nemzedék próbálta meg rögzíteni üzenetét, ezért is lett az olyan sokszínű. A berlini egyháztörténész, Christoph Markschies arra a vágyra irányítja a figyelmet, ami az akkori embereket és a kor levegőjét betöltötte egyfajta új hit után. A világvallások összefüggés rendszerébe állítja az első keresztyének helyzetét Rainer Traub, hiszen addigra a zsidóság, a hinduizmus és a buddhizmus már javában működött. Uwe Klußmann a római császár szempontjából próbálja felvázolni az akkori helyzetet. Innen tekintve a Szentföld forró talaj volt a lázadások számára, főként Jeruzsálem, miközben a vidéket, a provinciákat átjárta a korrupció, ami a római uralom egyik tartóoszlopa lett.

Az orvosság Istentől van, de az Orvos is

Christoph Seidler cikke szerint az akkori időben meglehetősen sok csodadoktor működött Palesztinában. Jézus azért élvezett nagy megbecsülést, mert a halált is a maga korlátai közé tudta szorítani. Ő egyszerre volt a csodagyógyszer, és a Főorvos, akit Isten küldött. Jézus tanítványai, a szűkebb jézusi kör tagjai példaképpé váltak az akkori emberek szemében – állítja megalapozottan Sebatian Borger. Szerinte az evangéliumok jó néhány része kifejezetten pedagógiai céllal íródott, hogy az érdeklődőket és a frissen megtérteket a Jézus-hithez vezessék, illetve abban megerősítsék őket. A katolikus teológusnő, Sabine Bieberstein a Jézust körülvevő, őt követő asszonyokról ír, s a figyelmet Máriára, Jézus anyjára fókuszálja. Behatóan foglalkozik Pál apostol küldetésével és személyével Jürgen Gottschlich, utalva arra, hogy az apostolt a görögök és a rómaiak is ott gáncsolták, ahol csak tudták.

Isten uralja az eseményeket

A filozófia magazinban hívő és nem hívő gondolkodók mondják el véleményüket az „Isten-kérdés” kapcsán. Wolfram Eilenberger, a kéthavonta megjelenő magazin főszerkesztője bevezetőjében alátámasztja a legújabb bergeri tételt, miszerint a vallások jelentősége napjainkban egyre inkább nő. „Isten uralja az eseményeket” – idézi az egyik német újságot. Kétféle veszélyre hívja fel a figyelmet: a fundamentalizmusra és a naiv tudományhitű ateizmusra. A legtöbb ember szerinte a vallási „köztes zónában” található. A kérdés nem az, hogy létezik-e Isten, hanem hogy „mire jó Ő nekem?”. Ez a haszonelvű, szubjektív és nagyon gyakorlatias szemlélet tetten érhető a legtöbb vallás hívénél, követőjénél. Viszont vannak mélyebben hívők, akik ezt a szemléletet tévesnek, egyenesen perverznek tartják.

A filozófusok istenképe

Milyen istenképük van a jelentős filozófusoknak? – teszi fel a kérdést a magazin. Platóntól Arisztotelészen át a középkori filozófusokon keresztül nyílik ki a szellemi leporelló, s egészen a racionalizmus és az újkor jelentős gondolkodóiig veszi sorra az istenképeket a magazin. Canterbury Anselmus bizonyítható Istenétől kezdve Descartes kétségén keresztül, miszerint lehetetlenség, hogy a véges elme a végtelen Istent elképzelje, el egészen Leibniz képzetéig, aki szerint Isten annak a Teremtőnek a neve, aki a logikusan működő világegyetem megalkotója. 

Interjút olvashatunk továbbá az oxfordi vallásfilozófussal, Richard Swinburne-nel arról, hogy az a hit, mely meggyőződött arról, hogy létezik Isten, számára miért is logikus. Egzisztenciális magyarázata alapján Isten személy és személyes valóság, saját akarattal, mint teremtényei, az emberek. De Ő a mindig jóakaratú személy – mert Isten jó.

Mire „jó” a hit?

Hazugság vagy segítség? – veti fel a kérdést meglehetősen élesen a lap. Öt megkérdezett fogalmazza meg személyes istenhitét. Van, akit közeli hozzátartozója halála vitte vissza az egyházba, más valaki úgy nyilatkozik, hogy az egyház világos útmutatást és tiszta normákat nyújt neki az élethez. És ez nagy segítség. Van, akit hite a kanábisz konzumtól és a kábítószer függőségből vezetett vissza, s tartotta meg a lelki összeomlás súlyos következményeitől. Másnak az alkohol megkötözöttségétől jelentette a szabadulást a napi Ige olvasása és követése.

Isten, a politika, és a gazdaság összefüggései

 A francia esszéista, Jean-Claude Guillebaud és az izraeli filozófus, Avishai Margalit válaszol arra a kérdésre, hogy vajon kell-e Isten a politikához? A francia filozófus szerint a demokrácia valósággá változtatta a keresztyénséget. „Keresztyén vagyok, de nem gondolom, hogy a keresztyénség politikai mozgalom lenne” – hangzik válasza. Az izraeli gondolkodó szerint Istentől távol kell tartani a politikát. Rámutat arra, hogy manapság a vallások próbálják betömni a politikában maradt lyukakat, ezt teszi az iszlám is sok helyen. Az USA-ban ugyanez a szerepük az „evangélikáloknak”, az új-protestáns mozgalmaknak. A cseh közgazdász és filozófus, Tomás Sedlacek szerint Isten manapság központi szerepet játszik a gazdaságban. Könyve, a „Jó és rossz a gazdaságban” nemzetközi sikerré lett. Véleménye szerint az olyan keresztyén fogalmak, mint a megbocsátás és a megváltás/kiváltás igazi közgazdasági fogalmak. De jó is lenne, ha ez így működne, szemben a tőke gátlástalan éhségével! Felhívja arra a figyelmet, ami valóban meglepő, hogy Jézus példázatainak jó része a gazdasági élettel függ össze (a talentumok, az elrejtett kincs, a társát adósságáért fojtogató gonosz szolga, az elveszett drahma, a hamis sáfár, a gazdag és a szegény Lázár, a hűtlenül kezelt gíra példázata mutatja ezt).

*

Azt gondolom, hogy aki belekóstol csak így madártávlatból is e két kiadványba, megállapíthatja: jó adag karácsony előtti muníciót adnak ezek az írások az érdeklődőknek. Új szempontokat, elgondolkodtató összefüggéseket. Ahol az „istenkérdés” ennyire megdolgozza az agyat és a szívet, mint e két kiadvány mutatja, ott élő valóság a hit, és Isten, és ma is jelentős személyi és közéleti tényező, hatóerő mindaz, ami a Názáreti Jézus nevével összefügg és nevében történik. Így az „istenkérdés” valódi emberkérdéssé testesül, s igazából az a „haszna”, hogy napjaink emberségesebb megélését és az ünnep tartalmasabb átélését segítheti…