Ebben a periódusban a pápa „csupa fül” volt, azaz mindenkihez figyelemmel odafordulva hallgatott meg mindenféle megnyilatkozást. Már ebben a 100 napban világosan megfogalmazódott az első latin-amerikai pápa elkötelezettsége: „Azokhoz kell mennünk, akik a társadalom peremén élnek.” Alázatos fellépése és a külsőségek kerülése olyan egyházfőt mutat, aki méltó a Ferenc névre. Ebben a 100 napban az is világossá vált, hogy a felekezetek és a vallások közötti párbeszéd is igen fontos a pápának. A keresztyének legyenek a kegyelem forradalmárai – jelentette ki legutóbbi beszédében Ferenc pápa. „Aki korunkban nem forradalmár, az nem is keresztyén” – hangzott a legújabb pápai „kijelentésbomba” kedden este a Vatikánban. Jézus maga volt a történelem legnagyobb forradalmára – folytatta érvelését a katolikus egyházfő -, hiszen összehasonlítva azokkal, akik a politikai és a gazdasági rendszert akarták radikálisan megváltoztatni, Jézus az emberi szívet változtatta meg. S ez a történelemben a legnagyobb mértékű változást jelenti.
A pápa első 100 napjának értékelése
Share this content.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!