„Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (ÉTA) olyan ernyőszervezet, amelynek országos szinten ötvennégy tagszervezete van. Ezek a szervezetek értelmileg középsúlyos és enyhén fogyatékos, valamint halmozottan sérült embereket látnak el” – mondja a civil szervezet ügyvezető elnöke. Papp Ágnestől megtudtuk, hogy az 2001 óta évente több alkalommal megrendezett ÉTA-vándorkiállítások abban segítik tagszervezeteiket, hogy a foglalkozásokon készült tárgyakat minél szélesebb közönség számára bemutassák. A kiállítások célja az érzékenyítés: „Meg szeretnénk mutatni, hogy kiállítóink a másságaik ellenére számos területen akár ügyesebbek is, mint bármelyikünk, aki nem rendelkezik olyan típusú hátrányokkal mint ők” – fogalmaz a tárlat koncepciójával kapcsolatban az ügyvezető elnök.

„Ha valaki rosszul beszél, vagy nem tud beszélni, attól még lehet, hogy remekül bánik az agyaggal” – mondja Papp Ágnes, aki a művészetpedagógia pozitív hatásáról elmondta, hogy az alkotás nagyon kedvező irányba befolyásolja az alkotó személyiségét. „Kiállítóink számára nagy örömet okoz az alkotó tevékenység, az, hogy valamit készíthetnek, amin keresztül meg tudják mutatni, hogy mit gondolnak a világról” – mondta Papp Ágnes, kitérve a tárlatok integrációs lehetőségére is: „Ez egy kommunikációs lehetőség a többségi társadalom felé is. Öröm látni, hogy a kiállítás közönsége nyitott arra, hogy ezt a fajta világot, az alkotásokat és az alkotókat is megismerje. A nézők a tárlat által felismerik, hogy azok, akik küzdenek bizonyos nehézségekkel, képesek az élet másik területén szépet alkotni.”

Az ÉTA vezetője elárulta, hogy az EHE-n most megrendezett tárlat ötlete Seben Glória lelkésztől, az egyetem doktoranduszhallgatójától származik, aki hosszabb idő óta kapcsolatban van a szervezet egyik munkatársával.

A kiállítást Béres Tamás, az EHE rektorhelyese nyitotta meg, az alábbiakban az egyetemi tanár beszédét olvashatják:

Ünnepnek olyan eseményeket nevezünk, amikor azokra a kapcsolatokra fordítjuk a figyelmet, amelyek a legfontosabbnak bizonyulnak hétköznapi életünkben. Mától egyetemünk épületében kap helyet az ÉTA vándorkiállítása. A kiállított tárgyak több mint egy héten át lesznek velünk. Ez idő alatt alkalmunk lesz alaposan megnézni, körüljárni őket, kapcsolatba kerülni velük.

A tárgyakhoz fűződő konkrét kapcsolatokon keresztül pedig a készítőjükre gondolni, akiket bár nem ismerünk, ily módon mégsem maradnak majd teljesen ismeretlenek számunkra. Ha az ünnep valóban a fontos kapcsolatokról szól, ez a nap most ünnepi nap, mert megnyitja a lehetőségét annak, hogy a tárgyakon keresztül ismeretlen emberek váljanak számunkra fontossá.

Miért kellene fontossá válniuk? Azért, mert az élet sokszínűségére, teljességére emlékeztetnek. Arra, hogy nem vagyunk egyformák, és éppen ezért mindannyiunknak van mivel megajándékozni a másikat. Néhány évvel ezelőtt részese voltam egy vitának egy gyülekezetben. A vita tárgya az volt, hogy ki szabad-e akasztani egy Down-szindrómás kisfiú képét a templom bejáratára, aki egy passiójelenet egyik szereplőjeként lett megörökítve a fényképen. Az egyik vélemény az volt, hogy a mai, sok igazságtalanságtól, fájdalomtól, erőszaktól és széthúzástól szenvedő, beteg világban nem szabad a betegség újabb jeleit megjeleníteni. Legalábbis a templomba betérő, gyógyulni vágyó emberek számára nem, mert lehangoló érzés a betegséggel találkozni. A másik véleményt képviselők ezzel szemben nem a betegséget látták a kisfiú arcán, hanem a másságot, a szerethetőt, az ismeretlen ismerőst, akiből legalább egy darab bennünk is él.

A Biblia lapjain nem találkozunk olyan jézusi útmutatással, amely az értelmi képességeink tökéletesítésére szólítana fel. Annál többször hallunk tőle bátorítást a legerősebb kapocs, a szeretet gyakorlására. Azoknak a számára, akik nem élnek értelmileg sérült emberek közelében, beláthatatlanul sokat jelenthet az élmény, hogy egy tőlük szokatlanul különböző ember milyen váratlanul sok és fontos ismeretre taníthat meg. Felületesen arra gondolnánk, hogy az értelmileg sérült emberből hiányzik valami, ami bennünk megvan. De a közelebbi ismeretség meg fogja mutatni, hogy amennyivel az egyik szempontból kevesebb van a másikban, talán éppen annyival van több egy másik szempontból.

Sivár és hazug volna az élet, ha egész életünkben csak azt a hasznos képességet tartanánk igazán fontosnak, melynek segítségével érvényesülni tudunk egy az értelmi képességet túlhangsúlyozó, alapvetően mégis tömegesen rossz célokat kergető, végső soron tehát buta társadalomban. Egyetlen példa csak erre a butaságra, hogy akármit jelentsen is a black friday, az ezekben a napokban rengeteg ember életét befolyásolja, sőt irányítja. Nem lennénk sokkal szabadabbak, ha nem gondolnánk azt, hogy a mégegykicsittöbbetakarokvásárolni-gondolkodásban megnyilvánuló „okosságra” tényleg szükségünk van? Amíg a black friday lényege, hogy kereskedelmi céllal gyártott tárgyakat gyűjthetünk be olcsóbban, addig a most megnyíló vándorkiállítás az emberi kapcsolatok tárgyakban megjelenő erejét akarja megéreztetni velünk. Az e tárgyakban előttünk levő, elrejtőző lehetőség nem más, mint hogy meglássuk bennük az igazán lényeges, gyógyító és szeretetre vezető kapcsolatok erejét. Ha ez megvalósul, többet kaphatnak e felismerésen keresztül egyetemünk hallgatói annál, mint amit mi, tanáraik az épület tantermeiben megtaníthatunk nekik az élet igazán fontos, rejtőző, de valóságos kapcsolódásairól.

Az EHE-n november 29-ig tekinthető meg a kiállítás.
A kiállított tárgyakat adományként meg lehet vásárolni.