Volker Kauder CDU/CSU frakcióelnök szerint ezt a kérdést egyszer s mindenkorra rendezni kell Törökországban. Ismeretes, hogy a német külügyminiszter, Guido Westerwelle már 2011 júniusában felvetette ezt a kérdést isztambuli látogatása során, amikor megtekintette azt az ortodox papi szemináriumot is, amit a török kormányzat korábban bezáratott. A német külügyminiszter vasárnap Berlinben stratégiai párbeszédet kezdett török kollégájával, Ahmet Davutogluval. Minden országnak, amelyik az EU-ba kíván lépni, előzetesen teljesítenie kell az ún. koppenhágai kritériumokat, ezek között is elsősorban a vallásszabadságra és a kisebbségi jogok biztosítására vonatkozó előírásokat.