Elemi elem

Az egy oxigén és kettő hidrogénatomból álló kettős kötésű vízmolekula a földi élet létezésének egyik nélkülözhetetlen alapköve. Talán senki sem fogalmazta meg olyan lényegre törő módon az „elemi elem” életünkben betöltött fontosságát, mint a világhíres francia író, „A kis herceg” szerzője, Saint-Exupéry: „Víz!... Nem szükséges vagy az életben: maga vagy az élet!”

Földünk, a kék bolygó a hidroszférának köszönhetően ritka oázis a világegyetem kietlen mélységeiben; az asztronauták által többször megcsodált és megénekelt, bolygónknak a világűr fekete kárpitján ragyogó és eltéveszthetetlen kék színét az éltető elemnek, a víznek köszönheti.

A számunkra magától értetődően rendelkezésre álló jó minőségű ivóvízkészlethez való hozzáférés a civilizációs problémák, a túlnépesedés és különösen az indusztriális társadalmak által generált globális klímaváltozás miatt azonban egyre nagyobb gondot jelent.

E problémát felismerve az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben március 22-ét a víz világnapjának minősítette. Március 22. kiváló alkalom arra, hogy végiggondoljuk, mit is jelent számunkra az élet alapköve és jövőnk záloga, a víz. A világnap idei mottója: Tiszta vizet, az egészséges világért!

Ami soknak tűnik, gyakran kevés

Ismereteink szerint a földön mintegy 3 milliárd éve létezik a cseppfolyós halmazállapotú víz; ekkora hűlt le annyira bolygónk, hogy az atmoszférából hosszan tartó heves esőzésekkel kicsapódó víz a megszilárdult földfelszín egyenetlenségeit kitöltve, létrehozza az első ősóceánokat. A legelső kiterjedt felszíni víztömegek kezdetben még kizárólag édesvízből álltak. Mivel az atmoszféra telített volt szén-dioxiddal, az esőzésekkel a vizekbe oldott nagytömegű szén-dioxid miatt az ősi víztömegek enyhén savas kémhatásúvá váltak.

A kőzetekből kioldott ásványi anyagoktól lett sóssá a kiterjedt medencéket elborító víztömeg, és ezzel vette kezdetét a világtenger története. (A földtani kutatások szerint a világtengerben feloldott só mennyisége, csakúgy mint a víztömegé, már a prekambrium óta többé-kevésbé állandónak tekinthető.) Az ősóceán volt az élet bölcsője, minden mai földi létforma szülőhazája. A Föld különböző halmazállapotú vizeinek összessége alkotja a hidroszférát, amely a felszíni vizekből, a világtengerből, illetve édesvizű tavakból és folyóvizekből, a szilárd földkéregbe zárt vízből, valamint az atmoszférában lévő vízgőzből áll. A földfelszín 70,8 %-át borítja cseppfolyós víz, amelynek legnagyobb tömegét, kereken 69 %-át a világtenger alkotja.

A hidroszféra felszíni, cseppfolyós állományának legnagyobb részét is a világtenger adja, az óceáni medencékben, a mellék és peremtengerekben összesen 1 milliárd 348 000 köbkilométer vízmennyiség koncentrálódik. A szilárd földkéregben, a litoszférában 235 millió 900 000, a tavakban és folyóvizekben 2 millió 262 ezer, a talajban 80 millió 60 000 köbkilométer pórus és karsztvíz koncentrálódik, az élőlények testtömegében pedig 1 millió 13 000 köbkilométer térfogatú vízmennyiség található. Az atmoszférában vízgőz formájában jelenlévő víz mennyisége mintegy 12 millió 3000 köbkilométert tesz ki.

A földi vizek legnagyobb részét a tengeri sósvíz alkotja, az édesvizek aránya mindössze 2,5 %, amihez hozzá kell tenni, hogy utóbbi 68,7 %-a a sarki jégsapkákba koncentrálódik fagyott víztömegként. Joggal felvetődő kérdés, ha a Föld ennyire gazdag vizekben, hogyan lehetséges, hogy a XXI. század a vízválság időszakaként virradt az emberiségre. Egyre gyakrabban hallani a súlyos aszályok nyomán fellépő ivóvízválságról, illetve az ivóvízkészletek minőségének gyors romlásáról, ami súlyos válság rémképét vetíti elő, akár e század derekára.

Eszkalálódó válság, avagy a jövő alternatívái

Az ENSZ felmérése szerint napjainkban már minden hatodik ember nem jut fogyasztható minőségű ivóvízhez. Kialakulóban van a globális ivóvízhiány, amikor a fogyasztható víz iránti igény meghaladja a rendelkezésre álló készleteket. Riasztó adat, hogy amíg az ezredforduló idején 500 millió embert érintett ez a probléma, egy évtizeden belül, 2025-re 3 milliárdra növekedhet a világ vízhiányban szenvedő lakossága, elsősorban Afrikában és Dél-Ázsiában.

A legnagyobb vízfogyasztó a mezőgazdaság, egy 2006-os tanulmány szerint az agrárium 80%-al részesedik a globális vízfelhasználásból. Az 1950-es évek óta megháromszorozódott az öntözésre elhasznált víz mennyisége. A globális felmelegedés markáns hatásai miatt a vízfogyasztás drasztikusan növekvő tendenciát mutat. Az egyre intenzívebb mezőgazdasági vízfelhasználással kapcsolatos probléma, hogy rohamosan fogyatkozik a talajvíz, az ivóvíz utánpótlás legfőbb bázisa. Afrikában, Kínában, Mexikóban, valamint Ausztráliában mindez már napjainkban is rendkívül komoly gondot okoz.

Pesszimistább prognózisok szerint a 2020-as évektől 17 közel-keleti országban, továbbá India nyugati valamint déli részén, Pakisztánban, Észak-Kínában és a Dél-afrikai Köztársaságban is abszolút vízhiány fog kialakulni.

A vízháztartás megváltozásában a globális felmelegedés játssza a legnagyobb szerepet. A klimatológusok egy csoportja éppen 2015-öt tekintik a kritikus fordulat évének; számításik szerint az idei évtől visszafordíthatatlan folyamattá válik az atmoszféra gyors felmelegedése, mivel a szén-dioxid emissziót a nagy kibocsátók nem csökkentették le a szükséges mértékben.

Pazarlás és nélkülözés

A fellépő vízhiány várható társadalmi hatásai, így különösen a kezelhetetlenné váló migráció, regionális konfliktusgócok kialakulása, a vízkészletek megszerzéséért kirobbanó helyi háborúk következményei alól a fejlett országok sem lesznek képesek kivonni magukat. Annak ellenére, hogy a vészcsengő már elkezdett berregni, a vízfogyasztásban mutatkozó aránytalanságok  jól mutatják, hogy a fejlett országokban még mindig korlátlan forrásként tekintenek az ivóvízre.  

Amíg például az Egyesült Államokban 573, Olaszországban 375, és Svájcban 250 liter - az Európai Unióban átlag 150 liter - az egy főre eső napi vízfogyasztás, addig Kínában ez az érték 87, Mozambikban pedig mindössze 10 litert tesz ki. ( Mi magyarok, annak ellenére, hogy a Kárpát-medence ivóvízben gazdag területnek számít,  európai viszonylatban felelősen bánunk a vízzel.

A napi fejadag 110 liter, ami 20 literrel alacsonyabb a közismerten takarékos németek fogyasztásánál.) A klímaváltozás miatt egy évszázadon belül az éghajlati övek határai is változni fognak; a mediterrán térségben felgyorsuló elsivatagosodás, Közép-Európában pedig sokkal hosszabb és forróbb nyarak, valamint egyre rövidebb és csapadékszegényebb telek fogják váltani egymást.

Mindezek az elkerülhetetlen változások megfelelő és körültekintő felkészülés nélkül rohamosan elapaszthatják a meglévő vízkészleteket. A probléma megoldásához elengedhetetlen a vízfogyasztás racionális, takarékos felhasználásának megszervezése, valamint a jó minőségű víz pótlását szolgáló, így különösen az ipari és háztartási szennyvizek újrahasznosítását biztosító technológiák rendszerbe állítása. Utóbbi sokkal fontosabb, mint a még meglévő szénhidrogén készletek kiaknázási lehetőségeinek kutatása, amelybe bőkezűen és számolatlanul fektetnek be dollármilliárdokat a hagyományos energiaiparban érdekelt transznacionális cégek.

A kőolajszármazékokat ugyanis nem lehet meginni… Láng István akadémikus a Vahava-projekt vezetőjének találó megállapítása szerint, „Az ivóvíz az egész világon kritikus tényezővé vált.”

Együtt a Kék Bolygó jövőjéért

Magyarországon, annak ellenére, hogy évtizedek átlagában egyre csökken a lehullott csapadék mennyisége, egyelőre még nem kell vízválságtól tartanunk. Éves szinten a talajvíz utánpótlás kétmilliárd köbméter, ami még mindig jelentősen meghaladja a felhasznált mennyiséget. A vízhiány hatásai – hasonlóan a klímaváltozáshoz – azonban nem állnak meg az országhatároknál. Közös felelősség az egészséges és jó minőségű vízkészletek megóvása, és a felelős vízgazdálkodás.

Az egyik legnagyobb problémát a tisztítás nélkül visszaengedett szennyvizek okozzák. A vízbe került ásványi anyagok, nehézfémsók súlyos ökológiai kockázatot jelentenek, a műtrágya származékok, különösen a foszfátok pedig eutrofizációt, a vizek elalgásodását, megmérgeződését okozhatják.  Magyarországon jelenleg 30% a tisztítás nélkül folyókba visszaengedett, vagy kiöntött szennyvíz aránya, de ez nem is számít olyan rossz értéknek más európai országok adataihoz képest.

A harmadik világ egyes régióiban viszont kritikus a helyzet. A kétségtelenül sürgető központi intézkedések mellett, mindenki egyénileg is sokat tehetne közös kincsünk, a vizek védelméért. A takarékos vízfelhasználás, a természetes vizek tisztaságával, védelmével kapcsolatos felelősségérzet nem pénz, hanem felismerés és szándék kérdése. Erre emlékeztessen bennünket március 22, a víz világnapja.

„Senki se legyen kizárva a víz használatából!” - I. Ferenc pápa

A Föld vízkészletének védelmét és az ehhez való szabad hozzáférést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a víz világnapján, amelyet az ENSZ 1994-ben hirdetett meg.

A római Szent Péter téren a déli Úrangyala-imádságot (Angelus) követő beszédében Ferenc pápa arra bátorította a nemzetközi közösséget, hogy nyújtson "megfelelő védelmet" bolygónk vizeinek. A katolikus egyházfő hozzátette: fontos, hogy senki se legyen kizárva a víz használatából, az ugyanis az emberiség elsődleges java.

Ferenc pápa két évvel ezelőtti megválasztása óta többször is felszólalt a teremtett világ, vagyis a környezet védelme érdekében, amelyet az egyházfő megfogalmazása szerint az ember kizsákmányol és elpusztít. A pápa idén megjelenő második enciklikájának is a környezetvédelem lesz a témája. 

Vasárnap a Szent Péter téren az egyházfő szavait hallgató hívők között 50 ezer darab Evangéliumot osztottak szét ingyen. A vatikáni könyvkiadó nyomtatványa elfér a zsebben, "hogy az Evangélium mindig veletek legyen" - hangoztatta Ferenc pápa. Az Evangéliumok szétosztásában a római szemináriumok hallgatói és szerzetesnők mellett háromszáz római hajléktalan is részt vett. Nem ez volt az első vasárnap, hogy a római hajléktalanok a Szent Péter téren segédkeztek, az egyenesen Ferenc pápától függő pápai alamizsna-hivatal foglalkoztatja őket.

India „vizes embere”, Radzsendra Szingh kapta a „víz Nobel-díját”

Radzsendra Szingh kapra idén a rangos Stockholmi Víz Díjat, amire gyakran a „víz Nobel-díjaként” is hivatkoznak. Az indiai aktivista ezer falut segített vízhez jutni.

A díjat gondozó stockholmi nemzetközi vízügyi intézet (SIWI) szerint Radzsendra Szingh sokat tett az áradások megelőzéséért, a termőföld és folyók helyreállításáért, a vadvilág megőrzéséért - ismertette a BBC News. 

A díjról döntő zsűri kiemelte, hogy Szingh módszere - amely az ősi indiai esővízgyűjtő technika modernizált hasznosításán alapul - olcsó, egyszerű és ötletét világszerte követni kellene. A módszer abban áll, hogy az esős szezonban hulló csapadékot a földön alacsony partú „gátakkal” fogják meg, és engedik visszaszivárogni a földbe, hogy később hasznosítani tudják.

Szingh, akit ma India „vizes embereként” emlegetnek, eredetileg orvosnak tanult, de mikor egy távoli kis faluban elfoglalta helyét, kiderült, hogy arrafelé nem az egészséggel van a legnagyobb baj, hanem az ivóvízzel. A gazdálkodók az összes talajvizet felhasználták, és amint a víz eltűnt, a termés odalett, az erdők és a vadak kipusztultak, a környékbeliek pedig kénytelenek voltak a városokba költözni. 

„Mikor belefogtunk a munkába, csak az ivóvízválság leküzdése járt a fejünkben. Ma már többet akarunk: ez a század a kizsákmányolásról, környezetszennyezésről és intervencióról szól. Mindennek gátat kell vetni, és a vízért folyó harcot békévé kell változtatni, ez a célom” - jelentette ki Szingh.

A stockholmi intézet igazgatója, Torgny Holmgren úgy fogalmazott: „Egy olyan világban, amelyben egyre nagyobb a szükség a friss vízre, évtizedeken belül súlyos vízügyi krízissel nézhetünk szembe, ha nem tanuljuk meg, hogyan bánjunk a vizeinkkel. Szingh reménysugarat nyújt”.

Az 1991-ben alapított elismerést minden évben a víz világnapján, március 22-én ítélik oda. A Stockholm Víz Díjat olyan személy vagy intézmények kaphatja, aki vagy amely jelentősen hozzájárult a világ vizeinek megóvásához, illetve a vízügyi feltételek javításához.