Ez aztán a szerelmes leányzó – gondoltam magamban elismerően. Merthogy lány volt az üzenet küldője, afelől semmi kétségem nem volt. Kevés fiatalemberről tudtam volna elképzelni, hogy a délelőttjének egy részében szívecskés üzenetet írjon, rajzoljon a kedvesének, aztán kiragassza az utcán.

De nem is volt időm tovább töprengeni a kérdésen, mivel néhány méterrel arrébb egy lámpaoszlopon díszelgett az előbbi üzenet párja. Elolvasva, bevallom, belém bújt a kisördög. Eljátszottam a gondolattal, hogy előveszem a tollam, és a CSAK NEKED felirat alá nagybetűkkel odakaparom: NEKEM?! Ha már az illető nem írta oda a címzettnek legalább a keresztnevét, vállalja a következményeket – más is magára veheti a nyílt üzenetet!

Itt tartottam a filozofálásban, amikor hirtelen felbukkant a harmadik cetli a közlekedési tábla oszlopán. Na nem, mégsem rontom el ezt a lelkes érzelemnyilvánítást – gondoltam magamban a kanyargós járdán továbbhaladva. A negyedik üzenetnél már azon kaptam magam, hogy izgatottan várom, a következő szívecske hol fog rám köszönni. Egy postaládán virított.

Ez aztán az igazi szerelem – bólintottam elismerően. Mennyi idő és micsoda munka lehetett egy teljes üzenőtömböt egyesével megírni! És micsoda elszántság volt fényes nappal végigmenni a főutcán, ahol jönnek-mennek az emberek, és az ő szemük láttára kiragasztani ezt az intim „érzelmet”, egészen a fiú otthonáig. Mert most már biztos voltam benne, hogy a cetlik valójában titkos útjelzőként szolgálnak.

Aztán hirtelen aggodalom töltött el: ugye a fiatalember rá fog ismerni, hogy neki üzennek ezek a vidám szívek?! Majd fenyegetően folytattam: ezek után pedig duplán becsülje meg a párját, aki Valentin-napon képes volt erre az áldozatra, különben jól megmondom neki! Na persze, csak képzeletben, hiszen azt sem tudom, kiről van szó – tettem gyorsan hozzá magamban.

Néhány perc múlva útkereszteződéshez értem. Tőlem balra, a zebra túloldalán a villanyoszlopon mosolygott a következő papírdarabka. Aha – állapítottam meg nagy éleslátással –, ezek szerint a fiú a Petőfi utca felé lakik.

Jó játék volt, kíváncsi is lettem volna a folytatásra, de nekem a másik irányba kellett mennem, nagy kerülő lett volna a szívecskék „végére járnom”, így aztán folytattam utamat. De meglepődve vettem észre magamon a csalódottságot – milyen kár, hogy a fiatalember nem arra lakik, amerre mennem kell, olyan jókedvre derítettek ezek a színes cetlik, sóhajtottam egy nagyot. Azért kétszer még hátranéztem, fürkésző pillantásokat vetve a Petőfi utca lámpaoszlopaira és kerítéskapuira, hátha észreveszek legalább még egy jelzést a távolban. Persze esélyem sem volt rá…

A következő pillanatban azonban elkerekedett szemmel láttam, hogy az utamba eső zöld kerítésen ott sárgállik az üzenet: CSAK NEKED, alatta a rajzolt szív. Nahát! Az biztos, hogy a fiú nem mehet erre is, meg arra is. Lehet, hogy ez az egész nem is az, aminek látszik?! – ébredt fel bennem a gyanú. Merthogy néhány lépés múlva egy utcai szemetesedényről „integetett” rám a jól ismert üzenet. A következő pedig egy fatörzsről, majd egy utcai pad melletti virágtartóról.

A katolikus templomhoz felvezető lépcsőkorlátnál már biztos voltam benne: a citrom- vagy narancssárga csak neked felirat valóban nekem szól. Meg az előttem arra járóknak és a mögöttem bandukolóknak. Nemcsak a ronda fémoszlopokra, a kopott festékű kerítésekre és a lombjukvesztett, kopár fák törzsére bűvölt vidám színt, de a szívembe is melegséget, az arcomra pedig mosolyt varázsolt.

A könyvtár falára ragasztott szívecskés papírt nézve az jutott eszembe: az Isten is milyen gyakran próbál kizökkenteni minket a mindennapok szürke monotonságából. Nagy gonddal és szeretettel készített apró meglepetéseket tesz utunkba, amelyekről talán nem is feltételezzük vagy el sem hisszük, hogy valóban nekünk készítette.

Csak neked – szólt a rejtélyes utcai üzenet. Csak neked – üzeni mindennap a teremtő szeretet. Boldog az, aki felismeri benne a játékot, és vidáman visszhangozza rá a választ: Igen, valóban nekem.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2019. március 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.