A főszervezők – a Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság (MASZTT) – nevében tartott megnyitó beszédében Cselényi István arról szólt, hogy a témában általában két nézőpont ütközik: egyfelől a materialista szemlélet, melynek lényege szerinte, hogy a férfi és a női lét az egyes emberek tetszésén és döntésein múlik. Ebben a szemléletben a család nem feltétlenül a férfi és a nő közösségén alapul. A másik megközelítésben a férfi és a nő közössége mint végső érték, ontológai adottság jelenik meg (Ter 1,26-27: férfinak és nőnek teremtette”).

Cselényi kifejtette, hogy az Aquinói Szent Tamás Társaság „a férj és a feleség, férfi és nő szeretetközösségének tekinti a házasságot”. A szervező beszélt Isten anyai arcáról is. Idézte Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozatát, mely szerint a család férfi és nő szeretetcselekedetének alapja. Azt is hangsúlyozta, hogy az anyaság és az apaság gondolatát száműzik a köztudatból manapság.

Barna Gábor az SZTE-BTK néprajzkutatója A hagyományos családi kapcsolatokban megtestesülő értékfelfogások címmel tartott előadást, melyben a paraszti világ családmodelljéről festett nosztalgikusan pozitív képet. Szerinte abban az időben a szerepeket mindenki ismerte és elismerte, senki nem akarta átvenni a másik feladatát. A hangsúly pedig nem az önmegvalósításon volt, hanem az önfenntartáson.

Az elváltak nem vehetnek úrvacsorát, de semmiből nincsenek kizárva

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus metropolita közvetlen hangvételű előadásában a 2015 októberében megtartott családszinóduson tapasztalt személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal. Az előadó a szinódus vitáit – többek között a házasság felbonthatatlanságáról és érvénytelenítéséről, az elváltak és újraházasodottak helyzetéről, az azonos nemű párok kérdéséről – sokkal egységesebbnek tapasztalta, mint ahogyan arról a média beszámolt. Szerinte a vitás kérdéseket a sajtó nagyította föl, a szinóduson a véleménykülönbségek nem voltak olyan élesek. A világsajtót olvasva (a metropolita is a nemzetközi sajtóból tájékozódott, mivel a magyar sajtó híradásai szűkszavúak voltak), mintha két különböző szinódus zajlott volna: egy a valóságban, egy pedig a médiában. Kitért arra is, hogy külső erők többféle módon próbálták bomlasztani a szinódus munkáját. Ilyen eset volt például egy lengyel homoszexuális pap szinódus kezdetére időzített botránya (Krzysztof Charamsáról, a Hittani Kongregáció egyik munkatársáról van szó, akit coming outja után fölmentettek vatikáni posztjáról). Fülöp metropolita szerint megdöbbentő volt a hír, de semmilyen hatást nem gyakorolt a szinódus munkájára.

Zárszóként kitért az elvált és újraházasodott katolikusok szentségekhez járulásának problémájára is. Kijelentette, hogy az elvált és az új kapcsolatban élő hívők szentségekhez járulása nem lehetséges, de az egyháznak különös gonddal és törődéssel kell fordulnia feléjük: szerinte a híveknek ez a csoportja „semmiből nincsen kizárva”.

„Ahol a nőket diszkriminálják, ott magát Istent értik félre”

Ez volt dr. Perintfalvi Rita férfi és női szerepeket tárgyaló előadásának mottója, amely némileg árnyalta az eladdig elhangzottakat. A Bécsben oktató katolikus teológus szerint a teológiának nagy utat kellett bejárnia addig, amíg ténylegesen felfedezte és elismerte a női egyenlőséget. Példaként Szent Jeromost említette, aki szerint „a tökéletessé váláshoz a nőnek előbb férfivá kell lennie, azaz fel kell adnia női mivoltát, szexualitását, testiségét, a gyermekszülést” – csak így, szüzességben élve válhat olyan tökéletessé, mint egy férfi. Vagy gondoljunk a középkori nagy teológus, Aquinói Szent Tamás vélekedésére: „a nő egy félresikerült férfi”.

Az előadásból kiderült, hogy a feminista teológiával a 60-as években megjelentek a nők egy olyan tudományterületén, amely 2000 évig férfidominancia alatt állt. Ez a mozgalom nem az egyetemek világában jött létre, hanem a gyakorlati élet területén: az ökumenikus mozgalomban, a keresztény nőmozgalomban és a II. vatikáni zsinat utáni laikus mozgalomban.

Mindez új kérdéseket, új megközelítéseket és irányzatokat hozott, új istenképek keresése, felfedezése vált lehetővé.

A családokról szóló vitát pedig egész más dimenzióba helyezte az előadó, amikor kiemelte: mindazok számára, akik Krisztus követését választják, új család jön létre. „Ehhez az új családhoz tartoznak nők, férfiak és gyerekek is. Jézus új családjának jellemzője, hogy nyitott mindenki számára, és nem ismer kirekesztést. Egyenlő emberek közössége, melynek partnerség az alapja. Piramis, melynek tetején Isten, mint egyedüli atya szerepel.”

Balogh Lídia, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa A családi szerepek és a nők helyzetének alakulása a protestáns hagyományok összefüggésében című előadását az ApCsel-ben szereplő Lídia-történetre fűzte fel (amelyet a Károli-féle fordításban olvasott fel):

És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyűlt asszonyokkal. És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala. Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.

Az előadó úgy emlékszik, hogy a Lídia-történet számos igehirdetés alapját képezte a református templomokban. Azt pedig, hogy ennek a bibliai résznek hatása volt a hazai protestantizmusra, az is mutatja, hogy azokon a területeken, ahol nagyrészt reformátusok éltek, a leánygyermekek mintegy tíz százaléka kapta a Lídia nevet a keresztségben, a 19. és a 20. század fordulójára vonatkozó adatok szerint. A Bibliában szereplő Lídia független nő volt, jövedelmező üzletet vezetett, világi hivatását pedig elhívása után sem hagyta abba (mindez az előadó szerint illusztrálja az elhívás kálvini koncepcióját, mely szerint a keresztények világi küldetésükben is kiteljesedhetnek). Az pedig, hogy a bibliamagyarázatok szerint Lídia, ez a filippibeli bíborárus nő volt az első keresztény Európában, végképp azt támasztja alá, hogy a keresztény (protestáns) hagyománytól nem idegen az egyenjogúság gondolata.

Az erkölcsös viselkedés záloga a két gyerek?

Tóth János Vannak-e morális vonatkozásai az alacsony gyermekvállalásnak? című előadásában a két gyermek vállalásának morális helyessége mellett érvelt, mivel szerinte fogyatkozó népességszám esetén a kevés gyerek vállalása helytelen, míg sok gyerek vállalása helyes döntés. Az előadó azt is kiemelte, hogy a világ más részein, ahol a túlnépesedés fenyegető probléma, a túl sok gyerek vállalása morálisan szintén aggályos. (Ezen a ponton a hallgatóban felmerülhetett a kérdés, hogy a túlnépesedés problémája értelmezhető-e csak bizonyos országok problémájaként, ám az előadások sűrűsége miatt sajnos nem maradt lehetőség a panelek közötti kérdésfelvetésre.)

Visszatérve a hazai helyzetre, amely Tóth János előadásának kontextusát adta: a gyermekvállalások számát tekintve Magyarország igen rosszul áll a 10 legrosszabb arányt hozó ország között, 1,3 gyermekvállalási aránnyal. Afrikában ezzel szemben 5 gyermeket vállalnak átlagosan, romlik viszont a  gyermekvállalási átlag is: amíg 1950-ben 5 gyermek volt a glóbuszátlag, addig 2010-ben már 2,5.

Az előadó kifejtette, hogy az etikai aranyszabályok ismeretében férfinak és nőnek egyaránt két gyermek vállalását kell akarnia, hiszen ez a morálisan helyes viselkedés. Ha mindenhol egy gyerek születik, akkor a generáció megfeleződik, csak két gyerekkel biztosított a közösség hosszú távú fennmaradása.

Az előadó szerint ezzel a logikával még a liberális megközelítéssel szimpatizálók sem tudnak vitába szállni, hogy ha a nyugdíjrendszer kérdése kerül szóba, hiszen „a bárki bármit megtehet, ha ezzel nem árt másoknak” alapelv akkor kerül az egyéni felelősség dimenziójába, hogy ha elgondoljuk, mi lesz egy gyermektelen, elöregedő társadalom sorsa.

Soós Eszter Petronella politológus: Családpolitikai viták és következményeik Európában című előadásában ugyanakkor kifejtette: a családok atipikus formái az állam, a jogalkotók, az egyházak és az egyéni életutakat tekintve is nagy kihívást jelentenek, amelyeket a morális iránymutatások megfogalmazásakor is érdemes szem előtt tartani.

Mi történik abban az esetben például, ha egy nő –  akinek van két saját gyereke – és egy férfi – akinek az előző házasságából született két gyereke – összeházasodnak és közös gyermekeket is szeretnének? Egy ilyen hétköznapi eset olyan bonyolult morális és jogi helyzetet eredményez, amelyet nehéz lefordítani a mindennapi életben. Arról nem is beszélve, hogy a jog, az ilyen összetett helyzetekkel járó elhagyatottság, kétségbeesés és féltékenység érzésével nem tud mit kezdeni.

Amikor az atipikus családformákról beszélünk, a leglényegesebb kérdés a politológus szerint az, hogy vajon a szülők – morálisan adott esetben megkérdőjelezhető – döntései befolyásolhatják-e a gyermekek esélyeit?

A kérdésből szerinte az látszik – és ezt a családszinódussal kapcsolatos viták is mutatják –, hogy egyházon belül sem egységes az álláspont. Az mindenesetre statisztikákkal bizonyítható tény, hogy ahol a nők diszkriminációját megszüntető környezetet a gyakorlatban is meg tudják valósítani, ott több gyermek születik – az egyenlőségpárti nőpolitika tehát ösztönzője lehet a sok gyerek születésének.

A nap további előadóinak nevei és az előadások témája elérhető ezen a linken. Az előadások teljes szövegét a Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság (MASZTT) közli majd – cikkünket a későbbiek során ezzel frissítjük.