Csend – Böjti sorozat

Csend – Böjti sorozat

Share this content.

Böjt 2014 – Hogyan lehet átélni azt az időszakot, amely nem a fény felé, hanem nagypéntekre mutat? Mit jelent az úton lét, a megfáradás, a kísértés vagy az imádság? Szakítunk-e naponta legalább pár percet arra, hogy ne csak napi igényeinkre figyeljünk, hanem észrevegyük a csendben, a természetben, szeretteinkben és a körülöttünk lévő világban a böjtölés megélésének lehetőségét? Az evangelikus.hu böjti sorozata alkalmat kíván nyújtani az olvasónak arra, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre beljebb menjen, saját egzisztenciális kérdéseivel foglalkozzon. Szöveg: Czöndör István, fotó: Vancsó Zoltán, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám

Kezdetben teremtette Isten a csendet és a zajt. A zaj még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek felett.
Akkor ezt mondta Isten: Legyen csend! És csend lett.

Látta Isten, hogy a csend jó. Elválasztotta Isten a csendet a zajoktól és elnevezte a csendet nesztelenségnek, a zajokat pedig hangoknak.
Így lett este és lett reggel: első nap.

Végezetül az Isten elvette az embertől a csendet, mert az ember szakított a jó és rossz tudásának fájáról. Ekkor azonban megijedt az ember, mert meghallotta az Úristen hangját, amint halk szellőként járt-kelt a kertben.
Így lett reggel és este: az utolsó nap.  

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!