–  Hogyan került Budapestről Wittenbergbe a végrendelet?

– Prőhle Gergely, egyházunk országos felügyelője még korában, az emlékévre készülve egyezett meg a szász-anhalti tartományi kormánnyal abban, hogy az időszaki kiállításra kölcsönadjuk. A szászanhalti Luther-emlékhelyeket kezelő alapítvánnyal már a Magyarországi Evangé­ likus Egyház Reformációi Emlékbizottsá­ ga intézte a részleteket. A felügyelő úr egyébként előadást is tart majd a végrendeletről augusztus végén a wittenbergi magyar napok rendezvénysorozatán. A testamentumért cserébe pedig kölcsönkaptuk a Nemzeti Múzeumban rendezett reformációi kiállításunkra a 16. században Wittenbergben tanult magyar diákok zászlaját.

–  Hogyan zajlik egy efféle kivételesen értékes iratnak a kölcsönadása?

– Tekintettel arra, hogy az egyház Üllői úti székházát renoválták, és a levéltárnak is ki kellett költöznie a helyéről, a végrendeletet átmenetileg a Magyar Nemzeti Levéltárban (MNL) helyeztük el. Ott a szállítás előtt gondosan restaurálták. Egyebek mellett szükség volt például arra, hogy csökkentsék a tinta vastartalmát, mert félő volt, hogy szó szerint átrágja magát az évszázados papiroson, ami az irat komoly károsodását okozná. Ugyancsak az MNL főrestaurátora, Szlabey Dorottya hagyta jóvá azt, hogy a németországi kiállításon milyen technikai körülmények – világítás, páratartalom – biztosításával lehet a közönségnek bemutatni a dokumentumot. Az indulás előtt természetesen biztosítást is kellett kötni az iratra, s ehhez fel kellett becsülni az értékét.

–  Nyilván más értéket képvisel Luther Márton végrendelete az evangélikusok közössége számára, és mást lát benne egy szimpla műkereskedő. Mennyi lett végül a biztosítási érték?

– A német partner száznegyvennégyezer euróra, vagyis negyvennégymillió forintra biztosította az iratot. A Miniszterelnökség alá tartozó Műtárgyfelügyeleti Hatósági Főosztály adott engedélyt a dokumentum kiszállítására, ezt pedig magyar részről a Hungart – műtárgyszállítással foglalkozó cég – intézte. Ennek munkatársai csomagolták be a végrendeletet az MNL Bécsi kapu téri épületében egy speciális, klimatizált dobozba. Augusztus 2-án a Hungart a dobozt kivitte a ferihegyi repülőtérre, majd egy repülőtéri biztonsági cég munkatársai elkí­ sértek engem és a csomagot egészen a repülőgép fedélzetéig.

–  Ezek szerint kézipoggyászként utazott.

– Nem egészen. Bármennyire furcsa, inkább azt mondanám, hogy utasként, ugyanis kellett venni „neki” is egy repülőjegyet, amely a mellettem lévő helyre szólt. Ott utazott a testamentum egészen a berlin-tegeli repülőtérig, ahol a német műtárgyszállító cég átvette, és elvitte Wittenbergbe.

–  Kik várták a városban?

– Igen magas szinten fogadták Németországban az iratot! A sajtónyilvános fogadáson megjelent Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke, Reiner Haselhoff is, fehér kesztyűt húzva maga vette ki a klimatizált dobozból.

Érthető ez a magas szintű érdeklődés, hiszen Németországban Luther Márton nem csupán egyháztörténelmi személyiség, hanem a német nemzeti identitás, kultúrtörténet egyik kiemelkedő alakja.

–  Hol állítják ki a végrendeletet?

– A reformátornak egykor otthont adó Luther-házhoz egy tágas udvarral kapcsolódó, valaha az egyetem campusához tartozó, teológiai fakultásként mű­ ködő Augusteum épületében látható a 95 műkincs, 95 személyiség című időszaki kiállításon három hónapon át.

–  Bizonyára nem szokványos, ahogyan ez a Luther-irat Magyarországra került.

– A Luther család férfiágon kihalt, a testamentum pedig a családtól már 1706 előtt a neves szász evangélikus polgárfamília, a Carpzowok tulajdonába került. Miután a család utolsó férfitagja, Johann Benedict Carpzow helmstedti professzor 1803-ban meghalt, a tudományos hagyatékát 1804-ben aukcióra bocsátották. A hagyatékban szerepelt Luther végrendelete, ekkor vásárolta meg negyven aranyért báró Jankovich Miklós, az egyébként katolikus vallású, neves műgyűjtő. A főúr gyűjteményének pecsétje egyébként máig látható az iraton. Jankovich 1815-ben kelt végrendeletében nagylelkűen a Magyarországi Evangélikus Egyháznak adományozta a becses iratot, így került a Schedius Lajos professzor által vezetett Egyetemes Evangélikus Levéltárnak, mai levéltárunk elődjének a birtokába.

–  Ez egy klasszikus, magánjogi végrendelet?

– Igen, a reformátor ebben az iratban 1542-ben, vagyis négy évvel a halála előtt az ingó, illetve ingatlanvagyonáról rendelkezett. Érdekessége, hogy nem gyermekeit, hanem feleségét, Bóra Katalint jelölte meg teljes körű örököseként. Ez nem felelt meg az akkori jogszokásoknak, olyannyira nem, hogy élő, egyenes ági leszármazottak mellett az özvegy öröklési szempontból nem is volt jogképes. Bóra Katalinnak ezért hos ­ szú éveken át kellett jogi küzdelmet vívnia azért, hogy elhunyt ura végakaratát az akkori hatóságok elismerjék érvényesnek. Luther Márton egyébként nem számított különö­ sen vagyonos embernek. Otthonát az állam bocsátotta rendelkezésére, volt egy kisebb telke, néhány ajándékba kapott, becses ingósága. Pedig akár meg is gazdagodhatott volna, hiszen életében hallatlanul népszerű szerzőnek számított, ám igen nagy példányszámban árusított írásműveiért szerzői, illetve jogdíjat soha nem fogadott el. 

A végrendelet keletkezési körülményeit, tartalmát és utóéletét írta meg népszerű formában Fabiny Tibor egyháztörténész. Az album először 1983-ban került a könyvesboltokba. Második kiadása – bővített jegyzetanyaggal, frissített képmelléklettel – a Luther Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 33-34. számában jelent meg, 2017. augusztus 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.