Dadogó próféták, szegény angyalok – Reformációi kiállítás a Várkert Bazárban

Dadogó próféták, szegény angyalok – Reformációi kiállítás a Várkert Bazárban

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Zászkaliczky Zsuzsanna
Ég és föld között – A Biblia a magyar képzőművészetben címmel nyílt kiállítás a budapesti Várkert Bazárban. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem együttműködésével megvalósult nagyszabású sorozat a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára emlékezik. Az utolsó állomás – Debrecen, Győr és Kolozsvár után – Budapest, ahol január 14-ig látogatható a kiállítás.

A próféták dadognak

az angyalok mosolyognak

szép kis vircsaft!

(Esterházy Péter: Oratorium balbulum)

 

Kevéssel Esterházy halála után, 2016ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon ősbemutató volt. Eötvös Péter Halleluja – Oratorium balbulum című világi oratóriumát hallhatta a közönség, amelyben megjelenik egy próféta alakja. Esterházy Péter, a szövegkönyv szerzője bukkant rá Notker Balbulus (840– 912) szerzetes, zenész és költő figurájára, aki dadogott. Így ő lett a zenészek és a dadogás ellen esdeklők védőszentje is. A dadogás a zeneműben azonban rendre hátráltatja prófétai küldetését, hiszen bekövetkeznek, mire kimondaná jóslatait.

Amikor a 20–21. század magyar képzőművészetében azokat a jelenségeket, ikonográfiai típusokat, művészi attitűdöket keressük, amelyek a keresztény hithez, de mindenekelőtt a Bibliához kapcsolódnak, dadogó prófétákat, szomorú apostolokat, kétkedő szenteket és szegény angyalokat találunk. A Várkert Bazár szépséges tereiben a magabiztos ízléssel válogatott anyagban a legnagyobbakkal találkozunk. Olyan mesterekkel, akik a 20. századi magyar képzőművészet európai rangú képviselői. Nyilván ez volt a kurátorok egyik szempontja. A másik pedig: istenkeresésükben esendők, látomásaikban dadogók, hitükben bizonytalanok. Fontos üzenetek: világszínvonalú művészekként esendő emberek – épp, mint a látogatók, akik fogódzókat keresnek a műveken.

A Szentírás az egyetemes kultúrkincs kikerülhetetlen könyve és hagyománya. A Szentírás százezrek számára a legszemélyesebb kapcsolat eszköze. Így hát legalább annyira fontos a közösségi, mint az individuális megközelítés. Egyes történeteihez, személyeihez lemoshatatlanul kapcsolódnak a legégetőbb egzisztenciális kérdések: Ádámhoz a tudás és a bűn, Jákóbhoz a csalás és a hit, Jónáshoz a kötelesség, Ábrahámhoz és János apostolhoz a hűség, Júdáshoz az árulás. Ezen túl pedig a Biblia tele van képekkel: a sűrű prófétai mondatok, az izgalmas történetek, a zsoltárok metaforái, Jézus példázatai mind-mind az isteni üzenet megértését szolgálják.

Nem tévedünk nagyot, ha a kiállítás célját abban látjuk, hogy az – immár nem nyelvi – képek által a megértést szolgálja. A reformátorok nem vetették meg a tanító képeket. Úgy látszik – és ez a kísérő kiadványban is megfogalmazódik –, ma is fontos a képekkel végzett szolgálat. „A Biblia nem mindenkié” – olvasható a furcsa cím a míves kötet borítóján. A különböző felekezetű teológusok, írók, művészek azonban egyhangúlag leteszik a voksukat amellett, hogy a képek elmélyítenek, megértetnek, közel hoznak, és segítenek állást foglalni.

A művek között sétálva megrázó azzal találkozni, ahogy az ősi szavak modern formát öltenek. A bibliai ember érzései mögül modern – vagy éppen eredendő – érzések és megérzések buzognak fel. A quattrocento hagyományt modernitással ötvöző római iskolások képein a monumentalitás, a stilizált, homogén felületek nyújtanak lehetőséget az Isten és ember kapcsolatának klasszikus megfogalmazására. Nem lehet nem gondolni arra, hogy Kontuly Béla vagy Molnár C. Pál művei a liturgia, a közös hagyomány megerősítésére születtek. Ezekben a letisztult kompozíciókban nyoma sincs a profetikus erőnek, a szenvedélyes igazságkeresésnek, amely – többek között – Szalay Lajos rajzait működteti. Életművének központi témája az elhívatás és az áldozat. Minden bibliai történetében az emberi dráma a főszereplő. 

Tóth Menyhért és Kondor Béla más-más módon küzdenek saját prófétasorsuk fogságában. „Jézus tanait nem lehet követni. Mert olyan akadályt állít, hogy a mindenkori emberi viszonyok között azt csak egy magányos farkas […] ugorhatná át – válaszolja Kondor a Vigilia folyóirat körkérdésére 1970-ben. – A bibliai Jézus nem is változtatni akart, hanem ősi tanokat – melyek a közkézen elvesztették fényüket és ezzel együtt érvényüket is, helyreállítani. Természetes, hogy utolérte a társadalom bosszúja, méghozzá azok képében, akik a szentségekből hivatalt csináltak maguknak. Mindenesetre akik ebben a mítoszban hisznek, ahogy a katekizmus kívánja, boldogok, mert reményük van. Én nem tartozom ezek közé. De azért képes vagyok a szeretetre.” Keresztre feszített, világosodó Krisztusaiban újra és újra saját meg nem értett prófétaságát keni a vászonra.

Borsos Miklós minden lapja teremtés: visszafogottan komponált, látszólag laza tusrajzain a diópác adja a különleges atmoszférát. De minden lapja tanítás is: az emberi élet sorsfordulóiról, a végzetes találkozásokról, a küzdelmekről és kompromisszumokról – egyszer csak rájövünk, hogy rólunk – beszél.

Nála jobban talán csak Csernus Tibor lát a vesénkbe. A hagyományos festészet megújítójának vásznain a friss vizuális megoldások új jelentéstartalmakat hordoznak. A bibliai történet az alkotói folyamatban inkább inspirációként hat: mindig az emberi mozzanat a téma. A profán közegben megjelenített alakok nem tekintenek egymásra. Szenvtelen érintéseik és a kiszámított kompozíció teremti meg a pillanat látszólagos nyugalmát. A biblikus háttérre csak a címek és apró jelek utalnak. A nyugalom ideje kiszámíthatatlan. Nyugtalanító. A színpadiasan rendezett jelenet előtt kukkolóként hirtelen zavarba jön a néző, és azon kapja magát, már nem is a vászon – a Biblia – szereplőinek emberségén, hanem a sajátján töpreng.

Mi van ég és föld között? Ki az és – ég és föld között? Péreli Zsuzsa angyala, aki kék zsinórjával az égbe, a pirossal a földbe kapaszkodik? Szomorú vagy mosolygó szentek? Vagy a képek, amelyek hivatásról, bűnről, hitről, igazságról vallanak drámai erővel? Esetleg mi lennénk az és: dadogó próféták, szerencsétlenkedő apostolok? Átjárhatunk-e Bohus Zoltán kicsiségében is monumentális, rétegezett üveg átjáróján?

A válasz a kiállításnak csak egy lehetséges olvasata: a testet öltött Krisztus az és. Ő köti össze az eget a földdel. Szavairól, tetteiről, hozzánk fűző szeretetéről pedig vallanak a dadogó próféták és az esendő apostolok a Szentírás lapjain.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 43-44. számában jelent meg, 2017. november 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!