Az alábbi szöveget maga a professzor juttatta el szerkesztőségünkhöz angol és magyar nyelven. A cikk nem tükrözi sem a Magyarországi Evangélikus Egyház, sem pedig honlapunk szerkesztőségének hivatalos véleményét. Az írást azért publikáljuk, mert a törvénnyel kapcsolatban számos esetben mi is megfogalmaztuk már észrevételeinket, javaslatainkat, így szeretnénk, ha továbbra is komoly dialógus folytatódhatna erről, az esetleges hibák kiküszöbölése érdekében.

A magyar egyháztörvény módosításai 2011-2013 között

2011 júliusában a magyar Parlament megszavazta a 2011. évi C. törvényt a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási csoportok jogállásáról. A 2011. évi C. törvény sarkalatos törvény, ami azt jelenti, hogy csak kétharmados parlamenti többséggel szavazható meg, illetve módosítható. A törvény megszavazását azonban olyan súlyos szabálytalanságok kísérték, amelyek megengedhetetlenek olyan nagy horderejű ügyben, mint a vallásszabadság kérdése. A törvényt eredeti formájában egy KDNP-s képviselő terjesztette elő, amely párt koalíciós partnerként vesz részt a jelenlegi kormányban. Két órával a végső szavazás előtt azonban Lázár János fideszes képviselő olyan módosításokat javasolt, amelyek alaposan megváltoztatták a törvényt. A Lázár által meglepetésszerűen felterjesztett törvénytervezetet két órán át vitatta, majd elfogadta az Országgyűlés.

2011. december 19-én az Alkotmánybíróság megsemmisítette a C törvényt annak alapján, hogy megszavazása szabályellenes volt. Három nappal később, december 22-én egy újabb, a C törvénnyel tulajdonképpen megegyező törvénytervezetet terjesztettek a Parlament Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága elé. Az alkotmányügyi bizottság 9:09-től 9:53-ig tárgyalta a tervezetet, majd továbbította azt a Parlamentnek, ahol annak megvitatása még aznap befejeződött. Annak ellenére, hogy az országgyűlési képviselőknek kevesebb mint 24 óra állt rendelkezésükre, hogy a törvénytervezetet megvizsgálják és módosításokat javasoljanak, az a 2011. évi CCVI. törvény néven elfogadásra került, és 2012. január 1-jén hatályba lépett.     

A 2011. évi CCVI. törvény bonyolult regisztrációs eljárást követel meg az egyházak jogi elismeréséhez. A törvény alapján az egyházaknak számos kritériumnak kell megfelelniük a törvényes elismerés érdekében, amely kritériumok szinte mindegyike problematikus. Egyes kritériumok tartalmi definíción alapszanak, amely a keresztény egyházakat részesíti előnyben. Példaképpen, a törvényes elismerésért folyamodó egyházaknak „tanításának lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa” kell legyen. Ez a kritérium kedvez az úgynevezett „bevett” vallásoknak, mint például a keresztény vallás, amely hangsúlyozza a hivatalos hitvallást, de már nem annyira kedvez az úgynevezett „ortoprax” vallásoknak, mint például a zsidó vallás és a buddhizmus, amelyek a vallási gyakorlatra összpontosítanak, viszont nem kötnek ki mérvadó hitvallást. Vannak olyan kritériumok, amelyeknek túlzottan nehézkes a megfelelés. Példaképpen itt azt említeném, hogy egy vallási csoport csak akkor kaphat törvényes elismerést, ha “legalább százéves nemzetközi működéssel rendelkezik vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon”. Más kritériumok túlzottan homályosak. Például a törvényes elismerésért folyamodó vallási csoportok tevékenységei nem mondhatnak ellent a magyar Alkotmánynak, amely, tegyük hozzá, egyetlen év alatt négyszer módosult jelentősen.  

A törvény alapján az egyházakat a Parlament kétharmados többséggel ismeri el. Viszont a Parlament nem köteles elismeri egyházként egy vallási csoportot akkor sem, ha az megfelel minden törvényes feltételnek. Lukács Tamás, a Parlament Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke többször is kifejtette, hogy a vallási csoportok egyházként vagy vallási közösségként való elismerése nem jog, mert az effajta elismerés politikai döntés kérdése. Lukács szerint az államnak jogában áll az elismerést megtagadni egy vallási csoporttól még olyan esetben is, ha az megfelel minden jogi követelménynek. Fontos kiemelni, hogy a Parlament Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága, amelynek Lukács az elnöke, dönt arról is, hogy egy vallási csoport elismerési kérelme a Parlament elé kerül-e vagy sem. Ebből kifolyólag Lukács véleménye nagyon is számít.

Amikor a 2011. évi CCVI. törvény elfogadásra került, a Parlament csak 14 egyházat/vallási közösséget ismert el, amelyek kizárólag keresztény vagy zsidó közösségek voltak. 2012 februárjában, lehet, hogy nemzetközi nyomásra, a Parlament további 13 csoportot ismert el, köztük muzulmán, buddhista, valamint kisebb keresztény egyházakat, amelyekkel együtt az elismert egyházak száma 27-re nőtt. (Az elismert egyházak számát több jelentés is 32-re teszi. Azonban a 2011. évi CCVI. törvény összesen 27 egyházat sorol fel a mellékletében. Öt buddhista közösség egyesült, és együttesen egy egyházként lettek elismerve. A 32 úgy adódhat, ha valaki hibásan külön számolja ezeket a buddhista közösségeket, és hozzáadja őket a 27 elismert egyházhoz.) Emellett a 2011. évi CCVI. törvény a Parlament által el nem ismert vallási csoportokat megfosztotta jogállásuktól, arra kényszerítve őket, hogy civil szervezeti státuszért folyamodjanak.

A magyar egyházügyi törvény kritikája

2012 márciusában a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) megfogalmazta a 2011. évi CCVI. törvénnyel kapcsolatos véleményét. A bizottság több szempontból is megkérdőjelezte a törvényt, de a legkomolyabb kritikával mégis az egyházak jogi elismerésére vonatkozó parlamenti eljárásrendet illette. A Velencei Bizottság így fogalmaz:

„A vallási közösségek (szervezetek) elismerése vagy elismerésének megtagadása teljes mértékben az Országgyűlés hatáskörében marad, és így elkerülhetetlenül többé-kevésbé politikai megfontolásoktól függ. Nemcsak azért, mert az Országgyűlés aligha képes a törvényben foglalt meghatározások értelmezésének részletes vizsgálatát elvégezni, de azért is, mert az effajta eljárásmód nem nyújt megfelelő garanciát a törvény semleges és pártatlan alkalmazására. [...] A magyar Országgyűlés döntéseinek indítéka nem nyilvános és nem megalapozott. Az elismerésről az Országgyűlési Bizottság törvény (pozitív elbírálás esetén) vagy határozat (negatív elbírálás esetén) formájában dönt. Ez nem felel meg a törvényes eljárás követelményének.” (Opinion 664/2012 par. 76-77)  

Hasonlóképp ahhoz, amit Lukács Tamás is hangoztatott a magyar médiában, az elismerés politikai döntés függvénye, tehát az országgyűlési képviselők nem kötelesek a törvényben meghatározott kritériumok alapján magyarázatot adni akkor, amikor egy adott vallási csoportot nem ismernek el egyházként. 

Az, hogy az országgyűlési képviselőket nem kötik a 2011. évi CCVI. törvényben megfogalmazott kritériumok, az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság 2012. november 27-én tartott ülésén is kiderült. A bizottság megvizsgálta és elutasította egy Lectorium Rosicrucianum nevű keresztény csoport egyházként való elismerésért benyújtott kérvényét. Az ülés bárki számára elérhető jegyzőkönyvéből világosan kiderül, hogy a bizottság tagjai nem a 2011. évi CCVI. törvényben megfogalmazott kritériumok alapján értékelték a beadványt. Wittner Mária Fidesz-tag ekképpen érvelt az egyházként történő elismerés ellen:

„Valamikor pogány hitűnek mondtak minket, nem voltunk pogány hitűek, egyistenhívők voltunk. Aztán jött a reformáció, a református egyházzal, aztán az evangélikus, és osztódunk, mint az amőba, holott csak egy Isten van. Na most, nem hiszem, hogy túlzottan teret nyerne ez az egyesület Magyarországon, de mindenesetre én azt mondom, hogy nem kellene talán egyházként beállítani a szektákat. Nem tudom, hogy milyen céllal és milyen világbirodalmi céllal csinálják ezt, hogy most már az egyháznál is az van, hogy oszd meg, és uralkodj! Van itt kereszténység, van itt a katolikus egyház, ami több mint kétezer éves, és Magyarországon is ezer éve van, van a reformációból eredő református egyház, de számomra az volt a megdöbbentő, hogy ’90 óta bejegyeztek ebben az országban a bíróságokon 187 egyházat. Uraim! Egy Isten van! Egy Isten van!” (EMB/147-1/2012, page 11)

Az talán mindenki számára világos, hogy ez az érvelés elfogadhatatlan. Szeretném azt is kiemelni, hogy a 2011. évi CCVI. törvény alapján teljesen jogszerű, hogy egy effajta érvelés alapján szülessen döntés egy adott vallási csoport egyházként történő elismeréséről.

A 2011. évi CCVI. törvény vitatható aspektusai miatt a magyarországi ombudsman, valamint számos el nem ismert vallási csoport kérelmet nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. 2013. február 26-án a magyar Alkotmánybíróság egy tartalmas és megfontolt döntésben a 2011. évi CCVI. törvény több rendelkezését is érvénytelenítette. A magyar Alkotmány 7. cikke szavatolja a vallásszabadságot. A 15. cikk garantálja a törvény előtti egyenlőséget. A 24. és 29. cikk garantálja az állampolgárok jogát a törvényes eljáráshoz és jogorvoslathoz. Ennek alapján egy magyar állampolgárokból álló vallási egyesületnek jogában áll egyházként való elismerésért folyamodni törvényes eljárás keretében, amely jogorvoslatot is magában foglal. A 2011. évi CCVI. törvény egyházként való elismerésre vonatkozó rendelkezései nem tesznek eleget ennek a feltételnek, ezért az Alkotmánybíróság érvénytelenítette a törvénynek azokat a részeit, amelyekben a Parlament határozza meg egy adott vallási csoport elismerését.

A Fidesz lépése erre az volt, mint már többször is az Alkotmánybíróság döntéseivel kapcsolatban, hogy módosította az alkotmányt. A vitatott negyedik módosítás, amely március 11-én került elfogadásra, felhatalmazza a Parlamentet arra, hogy meghatározza, mely vallási csoportok kerülhetnek egyházként való elismerésre a vallásszabadságról szóló 7. cikk szövegének megváltoztatásával. A 2011. évi CCVI. törvény a Velencei Bizottság által leginkább vitatott rendelkezése ma a magyar alkotmány részét képezi. Nehéz lesz összeegyeztetni a jogszerűséghez és a jogorvoslathoz való jogot a Parlamentnek azzal a jogával, hogy egyházként elismerje a vallási csoportokat. Emellett a 7. cikk nemcsak arra hatalmazza fel a Parlamentet, hogy a vallásszabadságról szóló törvény tartalmáról döntsön, hanem arra is, hogy döntést hozzon konkrét esetekben. Ez a rendelkezés ellentmond a magyar alkotmány C. cikkének, amely a hatalmi ágak elválasztásáról szól.  

A magyar egyházügyi törvény hatása az el nem ismert vallási csoportokra

A 2011. évi CCVI. törvény, amellett, hogy aláásta az alkotmányosság elvét, a Parlament által el nem ismert vallási csoportokat is súlyosan érintette. A törvény eredményeképp több, 2011 előtt egyházként elismert vallási közösség elvesztette státuszát. A 2011. évi CCVI. törvény tulajdonképpen teljesen felborította a vallásszabadságot Magyarországon 1990 óta szabályozó törvényes keretrendszert. Ez idáig nem sokan foglalkoztak azzal, hogy hogyan érintette ezeket a csoportokat a státuszuk elvesztése.  A Velencei Bizottság magára a regisztrációs eljárása összpontosított, hasonlóan az Alkotmánybírósághoz. Eközben viszont a státuszukat vesztett vallási közösségek arra kényszerültek, hogy alkalmazkodjanak az új jogi helyzethez, amelyben megtagadják tőlük a vallásszabadság olyan aspektusait, amelyeket minden amerikai alapvetőnek tart.   

Az utóbbi hat hónapban azon dolgoztam, hogy felmérjem a 2011. évi CCVI. törvény hatását Magyarország el nem ismert vallási közösségeire. Az interneten elérhető nyilvános dokumentumok és források alapján megpróbáltam összeállítani egy teljes listát a magyarországi el nem ismert vallási közösségekről. Emellett amikor 2012 nyarán Magyarországon jártam, felkerestem számos státuszát vesztett egyházat, és beszéltem a képviselőikkel, továbbá nemrégiben fejeztem be egy felmérést az el nem ismert vallási közösségekről, amely a vallási megkülönböztetés objektív jellemzőit kutatja.  

A státuszukat veszített egyházak számát tekintve eltérőek a vélemények. A magyar kormány szerint jóval több mint 300 bejegyzett egyház volt Magyarországon 2011 előtt, de kérdéses az, hogy honnan jött ez a szám. Eddig 122 státuszát vesztett egyházat tudtam beazonosítani, amelyek közül néhány önszántából már 2011 előtt befejezte tevékenységét. Megítélésem szerint ez pontos és csaknem végleges szám. Véleményem szerint a 2011. évi CCVI. törvény előtt körülbelül 160-180 önálló egyház/vallási közösség működött Magyarországon, és a törvény körülbelül 130 vallási közösséget fosztott meg jogállásától. Én személyesen 106 el nem ismert vallási csoporttal tudtam felvenni a kapcsolatot, amelyeket arra is megkértem, hogy vegyenek részt a vallási megkülönböztetést vizsgáló felmérésemben.  Ezek közül 49 válaszolt a felkérésemre, és 43 beleegyezett, hogy részt vegyen a felmérésben. Ez 40%-os részvételi aránynak felel meg. A felmérést csak két hete zártam le, és még nem volt alkalmam az adatok statisztikai elemzését befejezni. Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy az alábbi statisztika következtetései nem véglegesek.   

Az előzetes eredmények azt sugallják, hogy bár szinte minden vizsgált vallási csoport szenvedett valamilyen fokú hátrányos megkülönböztetést, a megkülönböztetés mértéke eltérő, és a résztvevők valamivel több mint fele komoly megkülönböztetésről számol be. A CCVI. törvény hatályba lépését követően a státuszukat vesztett egyházaknak azt mondták, hogy folyamodjanak civil egyesületi státuszért. Amennyiben ezt nem teszik, vagy ha kifutnak az erre kijelölt határidőből, akkor e közösség vagyonát likvidálják, tehát államosítják. Az általam felmért vallási csoportok elsöprő többsége úgy nyilatkozott, hogy elismerték őket civil egyesületként. Mindazonáltal két olyan esetet is találtam, ahol a bíróság elrendelte a közösség vagyonának felszámolását, és néhány további estben még nem született végleges döntés. Ennek ellenére meglepő azok száma – a felmért csoportok 15%-a –, akik azt jelezték, hogy státuszuk elvesztését követően vagyonuk egy részét likvidálták. Mások, ugyancsak a felmért csoportok 15%-a, azt jelezték, hogy bérleti szerződésüket felmondták. A felmérés résztvevőinek 16%-a nyilatkozott úgy, hogy kénytelenek voltak iskoláikat bezárni a státuszvesztés következtében; 30%-uk jelezte, hogy jótékonysági szervezeteiket meg kellett szüntetni, és 40%-uk nyilatkozott úgy, hogy egyéb tevékenységüket (az iskolákon és a jótékonysági szervezeteken kívül) be kellett szüntessék.

Az elismert egyházaktól eltérően a civil szervezetként besorolt vallási csoportok nem rendelkeznek teljes belső autonómiával. A civil szervezeteknek meghatározott adminisztratív struktúrával kell rendelkezniük, például kell hogy legyen elnökségük, és minden tagnak jogában áll, hogy szavazzon a szervezet által hozandó döntésekben. Több esetben, bár nem mindig, nem tudnak ezeknek az adminisztratív követelményeknek megfelelni lelkiismereti okok miatt. A felmérésemben részt vett, státuszukat vesztett vallási csoportok 17%-a nem volt hajlandó kérvényezni a civil szervezeti státuszt, és többen jelezték, hogy ez a döntésük lelkiismereti okokra vezethető vissza. Ezek a csoportok most bírósági felszámolástól tartanak. A civil szervezeti elismerésért folyamodott, státuszukat vesztett vallási csoportok 36%-a jelezte, hogy meg kellett változtatniuk szervezeti felépítésüket. Emellett a válaszadók jelentős része, 30%-a jelezte, hogy lelkészeiket meggátolták abban, hogy betegeket látogassanak kórházakban, és 27%-uk jelentette, hogy börtönöket sem látogathatnak. A válaszadók kisebb, de nem elhanyagolható százaléka (valamelyest több mint 10%) jelezte, hogy kénytelenek voltak hitvallásukat, hivatalos tanításaikat vagy istentiszteletüket megváltoztatni annak érdekében, hogy civil szervezetként elismerjék őket. Emellett az el nem ismert vallási csoportok nem használhatják az „egyház” szót hivatalos elnevezésükben. A civil szervezetként való elismerésért folyamadók 60%-a jelezte, hogy kénytelenek voltak nevüket megváltoztatni.  

Hogyan indokolja a magyar kormány az új törvényt?

Amikor a Parlament először hagyta jóvá a 2011. évi CCVI. törvényt, a magyar kormány úgy érvelt, hogy a törvényre azért volt szükség, hogy kiszűrje azokat a visszaéléseket, amelyeket az előző egyházi törvény nem volt képes megakadályozni. A magyar médiában a kormány képviselői gyakran úgynevezett „bizniszegyházakról” beszéltek, ami pontatlan és vitatható. Azt állították, hogy vallásosnak nem mondható szervezetek kérték egyházként való bejegyzésüket azért, hogy adómentességet és állami támogatást kapjanak. Ennek ellenére hatástanulmány nem készült, ezért sem a visszaélések gyakoriságát, sem pedig a javasolt megoldás hatékonyságát nem lehetett felmérni. A kormány egyetlen bizonyítéka a visszaélésekre az volt, hogy több mint 300 egyház működött Magyarországon. A kormány szerint ez a szám túl magas volt, ezért ez közvetve a bizniszegyházak jelenlétére utalt. Ahogy korábban már említettem, szerintem a 300+ szám túlzott. Azt is szeretném hozzátenni, hogy kutatásom során csak két alkalommal akadtam olyan esetre, ahol az adott szervezet vélhetőleg csak ürügyként használta az egyházi státuszt. 

Még ha volt is jelentős visszaélés az előző törvény alatt, az semmiképp nem tűnik megfelelő megoldásnak, ha a vallási csoportokat a Parlament jegyzi be. Sőt, ahogy azt az Alkotmánybíróság is jelezte 2013. februári döntésében, jogorvoslati lehetőséget az előző törvény is adott. Az Alkotmánybíróság szerint a korábbi döntés szerint az államügyésznek volt lehetősége arra, hogy információt kérjen, illetve nyomozzon visszaéléssel gyanúsítható egyházak ügyében. Tehát ha egy szervezet üzleti tevékenységet végzett, de egyházként kérte bejegyzését, lehetőség volt arra, hogy a bejegyzést megtagadják, és ha már egyházként be volt jegyezve, vádat lehetett ellene emelni. Az Alkotmánybíróság szerint a régi törvény hatálya alatt többször is kezdeményeztek eljárást bejegyzett egyházak ellen. 

Konklúzió

Amikor a politológusok olyan politikai rezsim cselekedeteit próbálják értelmezni, amelynek döntési mechanizmusa nem transzparens, gyakran kénytelenek a következmények alapján feltételezésekbe bocsátkozni. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a rezsim kijelentéseit egy az egyben elfogadnák, a politológusok a rezsim cselekedeteinek a hatásait vizsgálják meg, hogy megállapíthassák a mögöttük rejlő valódi szándékot. Orbán Viktor kormánya nem transzparens. Alapvető emberi jogokat érintő törvényjavaslatok és a törvénykezést illető alkotmánymódosítások kerülnek benyújtásra és elfogadásra a Parlamentben csupán órák leforgása alatt. Amikor pedig alapvető törvények kerülnek elfogadásra, azokat azonnal módosítják, ha az Alkotmánybíróság olyan döntést hoz, amely nem a kormány kedvére való. Ezért én azt gondolom, hogy a legjobban úgy lehet Orbán Viktort megérteni, ha nem arra figyelünk, amit mond, hanem arra, amit tesz.  

Ha megfigyeljük, hogy mit tett az Orbán-kormány a vallási szabadsággal kapcsolatban, és a következményekből próbáljuk visszavezetni a szándékot, nehéz elhinni, hogy a 2011. évi CCVI. törvény mögötti szándék a korábbi törvény hatálya alatt előforduló visszaélések megszüntetése volt. Először is, az Orbán-kormány kísérletet sem tett arra, hogy megvizsgálja az állítólagos visszaélések mértékét és mibenlétét. Másodszor, a visszaélések ellen már adott volt a jogorvoslati lehetőség. Harmadsorban a 2011. évi CCVI. törvény negatív hatása a vallásszabadságra sokkal károsabb, mint a jogi visszaéléseké, amelyeket állítólag az új törvény volt hívatott megszüntetni. Ha a kormány célja az lett volna, hogy megszüntesse a visszaéléseket, arra lettek volna sokkal egyszerűbb és kevésbé káros megoldások. Az úgynevezett bizniszegyházak problémája semmiképpen nem követelte meg az alkotmány módosítását csak azért, hogy a Parlament dönthessen abban, hogy kinek adományoz egyházi státuszt.  

A 2011. évi CCVI. törvény logikusabban értelmezhető úgy, hogy az Orbán-kormány szeretné korlátozni azoknak a vallási csoportoknak a tevékenységét, amelyek számára nem szimpatikusak, talán mert azokat „szektáknak” tartja, vagy talán azért, mert néhány ilyen csoport kritizálta a kormányt, vagy mert az adott csoport tagjai romák. Függetlenül attól, hogy mit mond az Orbán-kormány, a cselekedeteiből az következik, hogy a vallásszabadságot nem tartja sokra.