Dr. Orosz Gábor Viktor moderátorként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Közel együttes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenekarának szolgálata következett. Dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora a nap témája kapcsán a keresztény teológia klasszikus prioritásait felsorolva az Istennel, egymással, önmagunkkal való megújulásra hívta fel a figyelmet. A reformáció ötszázadik évfordulójára készülve a jubileumot aktív alkalommal szeretnék megünnepelni az egyetemen, de ezt nem a múlton merengve akarják tenni, hanem a megújító, bátorító, aktív hitfejlődést szeretnék átélni naponta.

Egészség és életmód; genetika és nevelés címmel dr. Falus András egyetemi tanár, akadémikus tartott előadást. „A jólét és a jóllét két különböző fogalom” – kezdte Falus András, aki a nevelés vagy genetika helyett a nevelés és genetika fogalompárra tette a hangsúlyt. Ismertette, hogy bár a DNS felfedezésének kezdeti stádiuma csak pár évtizeddel ezelőtt, 1953-ban volt, mára már több mint ötmillió genom teljes genetikai szerkezetét ismerjük. Másfél évente megkétszereződik a genetikai tudásunk és ennek költségei ezzel egy időben feleződnek. Néhány éven belül ingyenes lesz a szüleinktől örökölt genetikai sorrend tudása. De: a génekből messzemenően nem lehet mindent megérteni. Minden hálózatban működik, nincsenek egymástól elválasztható genetikai tulajdonságok. A genetika eredményeit azonban a helyükön kell kezelni. Tévutat jelent e területen a bálványimádás (démonizálás, a tudomány nem mindenható), a bagatellizálás és a fetisizmus. Az előadó véleménye szerint a kreáció és az evolúció nem ellentétes egymással. Az evolúció Isten teremtési módszere. A hit és a tudomány összetartozik – vallotta az akadémikus. 

Falus András arról is beszélt, hogy a genetikai örökségen túl számos nem öröklött tényező (anyai hatás, táplálkozás, hidratáció, higiénia, gyógyszerek, mérgek, fizikai aktivitás, mikróbák, nevelés, családi, iskolai, társadalmi közösség hatása, zene, fény, stressz, lelki, meditatív dolgok stb.) van hatással az ember életére. De míg az öröklődés (hajlam) lényegében irreverzibilis, az epigenetikai hatások nagy része reverzibilis. Az életmód megváltoztatásnak tehát óriási jelentősége van arra nézve, hogy az egyén várhatóan mennyi ideig élhet. Megtudtuk azt is, hogy például egy dohányos anya nem csak a születendő magzatára, de még a magzat ivarsejtjeire is hat, így maga a dohányzás a harmadik generációban is tud károkat okozni. Negatív epigenetikai pszichoszociális tényezők lehetnek a szülői magatartás (családi kapcsolatok, bántalmazás), a krónikus stressz (beteg gyerek, alzheimeres kezelés), az életmód (elhízás, mozgáshiány, dohányzás), a veterán katonák (PTS-szindróma) hatása mögött. A férfiak halálozási arányát növeli az instabil munkahely, a társadalmi bizalmatlanság, az élet értelmetlenségének érzete, a rivalizálás, a súlyos depressziós tünetegyüttes, a daganat, a  szív- és érrendszeri problémák. Védőfaktor lehet azonban a házasság, a család, továbbá a bizalmi viszonyok, és a gyerekekkel, az unokákkal való jó kapcsolat.

Falus András ezután kitért Kopp Mária–Skrabski Árpád: Nők és férfiak egészségi állapota Magyarországon című évtizedes kutatási anyagára, majd beszélt az általuk létrehozott EDUVITAL Nonprofit Alapítvány nyilatkozatáról, amely a magyar társadalom egészségi állapotának javítását szolgálja. „A korszerű orvosbiológia egyre komplexebb képet alkot a genetikai és epigenetikai jellegzetességek szerepéről az emberi egészség számos vonatkozásában. A tudatos életmóddal bizonyíthatóan befolyásolható testi jelenségeken túl egyre inkább előtérbe kerülnek a lelki egészség kérdései. Kiemelten jelentős feladat az ifjúság egészségtudatosságának fejlesztése, amely alapvető pedagógiai és egészségnevelési módszertani újításokat igényel az oktatási rendszerben” – zárta gondolatait az előadó.

A megújulás lehetőségei és akadályai a pszichoterápiás munkában címmel dr. Harmatta János, PhD c. egyetemi docens, pszichiáter, pszichoterapeuta tartott előadást.

A megújulás mindig erőt, lendületet és új felismeréseket, új narratívát is ad. Bizonyos párhuzamokat fedezhetünk fel a lelkészi, lelkigondozói munka és a pszichoterápiás munka között. A pszichoterápiás munkában a munka tárgya a páciens pszichikuma, a munkaeszköze pedig a terapeuta pszichikuma. Hogyan lehet ezt az eszközt úgy működtetni, hogy hosszabb időn át megőrizze megújulási képességét? Mi akadályozza a megújulást a terápia során és a terápia után? Hogyan újulhat meg a terapeuta újra meg újra, hogyan építheti fel önmagát az újabb és újabb terápiás kapcsolatra? – Az előadó ennek akadályait és lehetőségeit ismertette esetpéldákkal.

A lelkészi foglalkozás és a pszichoterapeuta foglalkozása közötti közös pontok a következők lehetnek: hivatás, hivatali felhatalmazottság, hivatásrendi előírások, etika; hivatásrendhez való tartozás (védelem), nyújt az embereknek valamit és ezt el is várják tőle, örökös készenlét, professzionális, dedikált kapcsolat a hívekkel, személyes tanácsadás, lelkigondozó kapcsolat és példamutatás.

Különbség azonban, hogy a lelkész hétvégén is dolgozik, közös a felelőssége a hívekért, majdnem mindig igénybe vehető, spirituális értékrendet közvetít, szószéken prédikál, a képzettségében nincs egyéni, saját élmény, lélektani képzettségű, az egyházat képviseli, munkahelye kötött és diszponált, szószék-távolságra van a hívektől.

Mindkét hivatásra jellemző lehet egy idő után a megfáradás, amely a következőkben jelentkezhet: testi fáradtság (nyilvánvaló), lelki, érzelmi fáradtság (rejtett), időleges kifáradás (nyilvánvaló), tartós kifáradás (rejtett). Ezek a későbbiekben fásultsághoz, kiüresedéshez, kiégéshez vezethetnek. Elfáradást mutat a viszontáttétel fel nem ismerése (szupervíziós példa), a kötődés, leválás kérdése (a lezáratlanság kérdése), a terápiás kudarcok, terápiás hibák. A megújulás akadálya lehet a hitelességi deficit, a professzionális kétség és a hiányos képzettség. A kiégés előszobája a rossz időgazdálkodás, időpontgazdálkodás, amikor egy lelkész nem szelektál és mindig mindent fontosnak tart elvégezni.

Lehet és szükséges is megújulni. Nem a környezetünk fog megújulni, hanem magunknak kell megújulni, de idő kell hozzá, néha külső segítség is. Paradigmaváltásra van szükség, felül kell vizsgálni a helyzetet, nézőpontokat kell kialakítani stb. Ha kiégés fenyeget, keresztényként fontosak lehetnek az alábbi igék a megújulásról. Ézs 40,29-31, Zsolt 103,4, Efézus 4,23

Dr. Finta Gergely, az EHE tanszékvezetője a szünet után előadta J. S. Bach: B-dúr prelúdium és fúgáját a Das Wohltemperierte Klavier I. kötetéből.

A második rész moderátoraként dr. Pángyánszky Ágnes felvezetőjében elmondta, hogy jó lenne, ha a 21. században felnövekvő fiatalok javukra tudnák fordítani a digitális kontextus által adott lehetőségeket. Ez volt dr. Andok Mónikának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációtudományi Tanszéke tanszékvezető egyetemi docense előadásának a címe is: Digitális kontextus: az internet előnyei és hátrányai a fiatalok számára.

A  21. század elején felnövekedő fiatalok mindennapjai digitális környezetben telnek, s ez nem csak infokommunikációs eszközeikre igaz. Az okostelefonok nem ártatlan kiegészítők, hanem komoly pszichológiai erővel rendelkező technológiák. „Az okostelefon nemcsak azt tudja megváltoztatni, hogy mit teszünk, azt is meg tudja változtatni, hogy mik vagyunk. Oda is elvisz minket, ahová nem szeretnénk menni” – írja Sherry Turkle, az MTI kutatója.

Az előadó bemutatta, hogy az új digitális technológia milyen lehetőségeket és milyen veszélyeket jelent a mindennapokban, hogyan képes megújítani vagy éppen felülírni akár a vallási identitást.

Egy 2016-os felmérés szerint a magyar ifjúságot a következő adatok jellemzik:

céltalanság 19%

vallási besorolásuk:

egyház tanítása szerint hisz 6%, maga módján hisz 43%

bizalom az egyházakban 14%, inkább igen 37%

médiahasználat:

számítógép 85%, okostelefon 85% (társaskapcsolatok megélése, oktatási kapcsolat)

folyamatosan online 24%, naponta többször 43%

Facebookot használ 55%, Instagramot 8%

az interneten:

szórakozás 30%, informálódás 22%, hírek 16%, segítségkérés 6%, munka 5%

A világban 1,8 milliárd ember van fent a Facebookon.

Az előadásból megismerhettük az európai digitális kontextust is (DESI Digitális Gazdasági és Társadalom Index). Bár Magyarország a 21. helyen van az internethasználatban, viszont a közösségi médiahasználatban az első helyen állunk! A fiatalok élete a digitális környezetben zajlik és erre a médiakonvergencia jellemző. Megváltozott a médiához való viszony: befogadóból használóvá váltak az emberek.

Az EU KIDS Online kutatás vizsgálta a tanulás és a digitális írástudás, a civil részvétel és elkötelezettség, a kreativitás és önkifejezés, valamint a személyes identitás és a társas kapcsolatok viszonyát. Megállapítható, hogy az internet lehetőségeket, és ezáltal előnyöket nyújthat, de veszélyeket, sérüléseket (kereskedelmi jellegű veszélyek, agresszivitás, szexualitás, értékek terén fenyegető veszélyek) is magában hordoz.

Problémát jelent a személyes kapcsolatok leépülése és a társalgás hiánya is – utalt az előadó Sherry Turkle: A társalgás jelentősége című alapművére. A szöveges üzenetküldésre került a hangsúly, s ezzel a fiatalok veszítenek a FACE_TO_FACE (szemtől szemben való) kommunikációs rutinból. Csökken a mások iránt érzett empátia, az önértékelés, az önbizalom, az önismeret, a bizalom, a figyelem, a másokhoz való odafordulás, a szemkontaktus, az intimitás és a közösségiség megtapasztalása. „A technológia nem akkor probléma, ha távol vagyunk egymástól, hanem akkor, amikor együtt vagyunk és másnak üzengetünk” – állítja könyvében Turkle. De vajon a fiatalok miért választják a szöveges üzenetküldést? Félnek a nyitott beszélgetésektől, az intimitástól, tartanak attól, hogy kontrollálni tudják a róluk kialakított képet, rettegnek a váratlanságtól, a visszautasítástól és nem tudnak mit kezdeni az azonnali reakciókkal sem. Pedig Turkle véleménye szerint éppen a beszélgetésben rejlő váratlanság-potenciál az, ami lehetővé teszi, hogy meg tudjunk valami újat, szokatlant, meglepőt a dolgokról, gondolatokról, magunkról és a másikról.

Internetes vallási közösségek már harminc éve megjelentek, a nyolcvanas évektől 1995-ig virtuális közösségek kezdték magukat vallási csoportként meghatározni – kiberegyházak – vizualizálható templomokkal és szertartásokkal. A következő lépés a weben a digitális egyházak tipologizálása volt, majd az offline módon létező vallások is használni kezdték az interneten rejlő lehetőségeket. Ma már az offline és online vallási gyakorlat, vallási diskurzusok metszik egymást, kölcsönhatásban vannak egymással. Kérdésként merül fel, hogy vajon a fiatalok digitális mindennapjaiba miként lehet megjeleníteni a vallást? Erre az előadó példaként a lourdes-i zarándokhelyet hozta fel, amelyről a közösségi médiában online lehet közvetítést látni.

Hit az egyetemisták között – ez volt dr. Pákozdi István, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára, római katolikus egyetemi lelkész előadásának a címe. Az előadó személyes tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen 25 éve budapesti egyetemi lelkész. Kitért arra, hogy az egyetemi lelkészség magyarországi története már a 20. század első évtizedeiben megkezdődött, amikor igény jelentkezett az iskolapadból kikerülő fiatalok rétegpasztorációs gondozására. 1936-ban már a Pázmány Péter Egyetemen felállították az első magyar egyetemi lelkészséget. A diákmiséken túl beszélgetések, gyóntatás, világnézeti előadások álltak munkájuk középpontjában. Segélyakciókat szerveztek, állást, lakást szereztek a rászoruló hallgatóknak. Egészen a háború utánig az öntudatos keresztény intelligencia kinevelése volt a cél, de a kommunista diktatúra feloszlatta a szervezeteket. A rendszerváltás után a szegedi egyetemen volt az első katolikus egyetemi lelkészség. Szerencsére mára már a lelkészségek egyházjogi helyzete teljesen körülírható. Alapvetően az alábbi irányok alakultak ki: egyetemi istentiszteletek tartása (zeneiség kialakítása), katekézisek, hittanok, keresők klubja, katekumenátus, quo vadis kör, imacsoport, egyetemen felvehető órák, egyéb szabadidős programok, klubélet, sport, bál, lelkigyakorlat, szociális segítség, albérlet, kollégium fenntartása.

Minden tanév kezdetén színes programlapon ismertetik az eseményeket, a gólyatáborban már hívogatnak az alkalmakra, keresztény egyetemi napokat tartanak, de direkt evangelizáció nincsen. Fontosnak tartják a személyességet, a néven szólítást. „A mai egyetemi pasztoráció értékes és fontos szegmense az egyház lelkipásztori munkájának, az úgynevezett új evangélizációnak. Az egyetemista korú fiatal már „érett”, megállapodott, hivatását keresi, esetleg meg is találta, párját és helyét az életben tudatosan keresi – alkalmas a hit felnőtt megélésére. Fontos a hitélmény biztosítása az értelem, az érzelem, a szív, az esztétika, a liturgia, a zene stb. terén. Velük kell járni az útjaikat, el kell kísérni őket, ez a legtöbb, amit értük tehetünk” – vallotta az előadó.

Ezután sor került az Evangélikus Hittudományi Egyetemen meghirdetett fotópályázatának az eredményhirdetésére. 1. Sántha József – Hajnal, 2. Viczián Zsófia – Új tavasz mandulása, 3. Märcz Flóra – Élet.

A Laulujoutsen (Énekes hattyú) együttes zenei szolgálata következett Pap Kinga Marjatta vezetésével, amely egyben bevezette Paavo Kettunen finn teológus professzor, gyakorlati teológus ünnepélyes tiszteletbeli doktorrá avatását.

Dr. Béres Tamás ismertette azt a januári határozatot, amelyben döntöttek a díszdoktori cím odaítéléséről. Ezután dr. Szabó Lajos bejelentése és dr. Korányi András laudációja következett. A két egyház közötti kapcsolatok során a hetedik finn díszdoktort avatták fel a Teológián. Az új doktor ezután Szégyen és kegyelem mint új teológiai paradigma címmel székfoglaló előadást tartott.

Zárszót mondott dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke. Méltatta Kettunent, aki ösztöndíjas évei alatt szenvedélyesen megszerette a magyarokat, diáktársakat, professzorokat, tanárokat. Kedvesen elemezte a püspök azokat a szójátékokat, amelyeket a professzor budapesti teológus évei alatt alkottak: „Ahol Kettunen vagy hármunen jelen vagyunk ott vagyok közöttük. - Azt mundták, hogy a Muntag lett a dékán. - Doktor honoris causa és humoris causa.”

A püspök visszaemlékezett arra, hogy bár mi magyarok Finnországot mindig is szerettük, de igazi arcot akkor kaptak a kapcsolatok, amikor ösztöndíjasok tanulmányai kezdődtek meg mindkét országban. A püspök méltatta Kettunen teológiai felkészültségét, hogy tudósi felkészültséggel és alázattal nyúlt egy rendkívül izgalmas, mély, sokszor fájdalmakat és nyomorúságot is jelentő élethelyzethez. „Kettunen mindig is kedvet csinál másoknak a teológiához” - mondta Fabiny Tamás, aki kitért arra is, hogy a professzor ugyan a rendszerváltás előtt sok gyülekezetet meglátogatott, de a titkokat nem osztotta meg illetéktelenekkel, mert Kettunen szívből szereti az Istent, a tudományt és az egyházat. Fontos finn egyházi kapcsolatokat épített, a finnugor lelkészkonferencia motorja volt.” A püspök gondolatait a Paavo gazda című verssel zárta.

A konferencia közös ebéddel ért véget.