A Kálvin téri református templomban Koch Szilvia evangélikus lelkész hirdetett igét, aki szerint a keresztények élete akkor teljesedhet ki, ha minél jobban megismerik Jézust, s közben nemcsak szemlélik az egyháztörténet alakulását, hanem annak aktív szereplői is. Az ehhez szükséges lelki megújulást szolgálják idén a reformációs emlékév programjai. – Rengeteg koncert és előadás volt, sőt, még egy ökumenikus konferenciát is tartottak itt, Nagykanizsán. Ezeken a rendezvényeken keresztül természetesen hitben is sokat gazdagodtunk – mutatott rá.

Az ünnepi istentiszteletet közös úrvacsora követte, majd Balogh László, a Nagykanizsai Református Egyházközség presbitere beszélt a reformáció emléknapja kapcsán a keresztény hagyományok megőrzéséről. – A reformációért adunk hálát itt és most Kanizsán, ahol szórványban élünk, de mostanában különösen átérezhetjük, hogy kimeríthetetlennek tűnő kincs birtokosai vagyunk: a Mindenhatóban, egymásban és az örökségünkben. S gyökerek nélkül nincs identitás – hangsúlyozta.

1517. október 31-én Luther Márton a búcsúcédulák ellen tiltakozva levelet írt a megyéspüspöknek, és megfogalmazta 95 tézisét, ezzel pedig elkezdődött a reformáció. Az 500. évforduló alkalmából a Dunántúli Református Egyházkerület minden templomának adományozott egy emléktáblát. A nagykanizsai gyülekezet is kapott egy ilyen mementót, amelyet az ünnepi istentisztelet végén leplezett le Hella Ferenc református lelkipásztor és Makoviczky Gyula evangélikus lelkész. – Az utókor számára jelezzük, hogy hálásak vagyunk, amiért Isten átsegített minket ezen az 500 esztendőn. A táblán olvasható bibliai ige („Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”) azt jelzi, hogy közös gyökereink vannak nekünk, keresztényeknek: katolikusoknak, evangélikusoknak, reformátusoknak – fogalmazott Hella Ferenc.

Balogh László ünnepi beszéde

Kedves Atyámfiai és Atyámleányai! Tisztelt kanizsai reformált Gyülekezet!

500 évente gyűlhetünk így össze, ezért fontos az alázattal és meggondoltan szólás lehetősége. A megtisztelő alkalom módot ad arra, hogy köszönetet mondjak az ősöknek, akiknek a porán járunk…, és tisztelegjek a reformációnak mint „2. honfoglalásnak”. Szóval mi, kanizsai reformátusok és evangélikusok ragadjuk meg ezen közös úrvacsorai istentisztelet és szeretetvendégség pillanatát, hogy 500 években mérjük az időt…! Legközelebb 2517-ben lesz alkalmunk hasonló ünneplésre – mi, akik az öröklétben hiszünk, hisszük azt is, hogy leszünk még 2517-ben is térben-időben és a téren és időn kívül.

A reformációért adunk hálát itt és most Kanizsán, ahol szórványban élünk, de mostanában különösen átérezhetjük, hogy kimeríthetetlennek tűnő kincs birtokosai vagyunk: a Mindenhatóban,egymásban és az örökségünkben. S gyökerek nélkül nincs identitás…! Milyen nagyszerű elődeink voltak – a reformáció 500. évfordulója ennek észrevételeként is fontos. Mondják, hogy mindnyájan elődeink vállán állunk. Közöttük nagyon fontos Luther Márton és Kálvin János – lám, annyira magunkénak tekintjük őket, hogy magyar névvel illetjük őket a megszólításukban. Olyan mértékben hatottak Magyarországra, a magyar kultúrára, hogy mintegy tiszteletbeli magyarsággal ruháztattak fel, ezért magyarosan írjuk a nevüket.

Mi, akik a lutheránizmus és/vagy kálvinizmus vonzásában élünk, büszkék vagyunk a protestáns hősökre, a magyar prédikátorokra, bibliás embereinkre, akiktől tanulhatunk. Ha nincs reformáció, akkor lehet, hogy ma magyar nyelv sincs – ezért is tekinthetünk úgy a reformációra, a megújulásra, mint 2. honfoglalásra. 500 évünk elöljáró példaemberei, a protestáns hit hősei, az elhívott és elküldött szolgálattevők: írók, prédikátorok, pedagógusok, tudósok, költők, politikusok, állami vezetők és hithű egyszerű emberek „hazájuk hasznára s ékesítésére és Isten dicsőségére éltek”. Rájuk is emlékezetet ez a bejárati kapunál felállított márványtábla, a Szentháromság Isten iránti hálaadással, mert: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!...öröktől fogva mindörökké te vagy Isten.” (Zsoltárok könyve, 90. rész, 1-2. vers)

Emlékezzünk most tisztelegve az elmúlt fél évezred magyar protestáns hőseire, példák voltak számunkra reformátusként vagy evangélikusként, például: Sylvester János, Károli Gáspár, Balassi Bálint, Bocskai István, Szenci Molnár Albert, Bethlen Gábor, Lorántffy Zsuzsanna, Apáczai Csere János, Petrőczi Kata Szidónia, Bél Mátyás, Bethlen Kata, Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kőrösi Csoma Sándor, Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Arany János, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Tisza István, Bethlen István, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Ravasz László, Kós Károly, Karácsony Sándor, Hamvas Béla, Ordass Lajos, Németh László,…! S hogy Nagykanizsánál maradjunk, fontosak nekünk elöljáró példaembereink közül például: Kanizsai Pálfi János, Kádár Lajos, Vécsey Barnabás, Pomothy Dezső, Balogh Tibor vagy Péterfy Sándor, Hütter Lajos, Horváth Olivér, Kalmár Zoltán, Fónyad Pál,…

Luther Márton éppen 500 éve, 1517. október 31-én szegezte ki a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 pontban megfogalmazott tiltakozását. Eztán sokan Luther mellé álltak. Így lett a reformáció lelki, hitbéli megújulás, s vele együttjáróan jelentős kulturális-társadalmi átalakulás. A nemzeti nyelvekre lefordított Biblia ennek egy meghatározó eleme. A reformátorok szerint a tekintélyelvű, hierarchikus egyház berendezkedése nem bibliai alapokon nyugszik. Így járult hozzá Kálvin János a modern társadalmakdemokráciaeszményének létrehozásához is. Bárcsak ezek az alapok lennének jellemzőek a ma Európájában is…!

Figyelemre méltó magyarországi érdekesség, hogy a XVI. századi, 3 részre szakadt országban nem volt kegyetlen reformációüldözés, nem égtek máglyák…, miközben Nyugat-Európában a vallásháborúknak milliók estek áldozatul. Így a Magyar Királyság sosem lett egyvallású ország, a vallási tolerancia nálunk mindig is jellemző volt. A reformációnak erős volt a hatása a gazdaságra, az iskolarendszerre, kultúrára, művészetre is.(Ezért lehet ez az emlékünnep nem csak a protestánsoké…)A reformáció 500 éves történetében ott a sok-sok pozitív emberi kiállás és isteni áldás, mely élő példa kell, hogy legyen a mában is. A méltó megemlékezés azt kívánja, hogy tisztelettel és tisztességgel emlékezzünk országosan és helyi szinten is. Az év ilyen történései büszkeséggel töltenek el bennünket, református és evangélikus magyarokat.

A minap Vizsolyban, Göncön és Széphalmon kirándulva, református lelkész unokájaként, akinek az ősei között sok kántor-tanító is van – nagy büszkeség töltött el. Köszönöm az unokák nevében református/evangélikus nyakas és szelíd őseimet. Tisztelettel ajánlom az eljövendő figyelmébe is Őket – a vér szerintieket és a szellemi rokonságot. Legyen ez az emléktábla ennek a felkiáltójele, és nem csak a protestánsoknak…!

„Ami jó, azt tartsátok meg!” (Thessalonikaiakhoz írt 1. levél 5:21) – Áldunk Téged Isten, hogy a magyar református/evangélikus anyaszentegyház tagjául hívtál bennünket. Köszönjük ennek az egyháznak az egész történelmét. Tudjuk, hogy kősziklára épült. Köszönjük hitvalló szolgáidat, prédikátoraidat és vértanúidat, a nagy királyokat és a szent asszonyokat… Köszönjük Neked történelmünk egyik legnagyobb jótéteményét, a magyar reformációt minden dicsőségével és minden szenvedésével. Te lobogtál tiszta lánggal iskoláinkban. Érted zendült fel dicséretedre a magyar zsoltár. Áldunk azokért az imádságokért, amelyek a mi református/evangélikus hitvallóink lelkéből fakadtak fel. Áldunk Téged, hogy Magyarországunkat megtartottad.Tégy minket háláig hű hitvallóvá!„Itt állunk, másként nem tehetünk, Isten minket így segéljen.” (Luther)

Tehát adjunk hálát református/evangélikus őseinkért-hőseinkért! Hit és hagyomány, keresztyénség és nemzet tartson meg Bennünket! Legyen ez a szellemi, lelki megújulásunk, melyben példa és erőforrás a reformáció!

ÁLDÁS, BÉKESSÉG! ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!

(Elhangzott 2017. október 30-án, 17 órakor a nagykanizsai református templomban az „500 éves reformáció” tiszteletére állított márvány emléktábla avatásakor.)