–  Mióta élnek evangélikusok a Rákos mentén?

Ifjabb Zászkaliczky Pál: A legrégebbi evangélikus gyülekezet itt a rákoskeresztúri: a 18. század közepén osztrák örökös tartományokból elüldözött evangélikusok telepedtek meg, aztán továbbálltak, a Podmaniczky-birtokokon vándoroltak. A faluban máig kimutathatók a német, illetve felvidéki eredetű családnevek. Az evangélikusság nagyon meghatározó közösség volt. A 20. század elején épült ki két új település: Rákoshegy és Rákosliget; Rákoscsabán, bár régi település, a lutheránusságnak rövidebb a múltja. Ez a négy közösség négy külön templommal alkotja ma a Rákos-menti evangélikusságát.

–  Tehát templomépítő evangélikusokról beszélünk…

Z. P.: Így van. Az első – parasztbarokk – Rákos-menti templom 1800-ban épült, ezt 1945-ben a berendezkedő baloldali hatalom az egyik első intézkedéseként lebontatta, és az építőanyagot elvitték a keresztúri vasútállomás renoválására. De akkor már másfél éve állt az új templom, Sándy Gyula gyönyörű épülete. Az 1920-as, '30-as években épült a másik három Rákos-menti település evangélikus temploma, ezek is Sándy Gyula alkotásai. Ma már egy gyülekezetben, egy kerületben, de négytemplomos közösségként élünk.

–  Mi jellemzi az itteni hitéletet?

Z. P.: Kegyességileg elég összetett a gyülekezet. Hatalmas lakótelep éppúgy van itt sok beköltözővel, mint kertváros, a régi, keresztúri gyökerű családok leszármazottaival. Vannak beházasodottak is, mint jómagam. A tradíciókat máig hűen őrzik a régi családok, de a kádárista falurombolás a hetvenes-nyolcvanas években nagyon sokat ártott a falu – és persze az egyház – közösségeinek is. A régi Keresztúrt letarolták. A szerencsésebbek maradhattak az új lakótelepen, de számokban is kimutathatóan nagy trauma volt mindez a gyülekezet életében.

–  A Rákos-menti „régiek és újak” számára egyaránt élmény ez a kiállítás, ahogyan a nem idevalósiaknak is – a cím pedig találó: a kiállított anyag az egész életet felöleli.

Z. P.: Szerettük volna megmutatni magunkat a kerület nyilvánosságának – a helyszín sem egyházi épület, hanem a helyi művelődési ház. A tárgyi emlékek gyűjtésére irányuló kérésünket hónapokon át hirdettük a gyülekezetben. Az eredmény minket is meghatott. Jöttek a keresztelési oklevelek, réklik, konfirmációi emléklapok és ajándékok, olyan Bibliák, amelyek nyitólapjára a család feljegyezte a nagy eseményeket. Előkerült egy házi Luther-posztilláskönyv a 19. század végéről, szintén gyönyörűen felvezetve benne a születések időpontjai. Aztán az esküvői fényképek, koszorúk, s legvégül a temetési emlékek: halotti anyakönyvi kivonatok, fotók. Az emberi élet jeles eseményei akkor természetszerűleg a gyülekezeti élethez kötődtek. Persze vannak egyéb tárgyaink is: őrizzük például az említett, 1945-ben lebontott templom oltárképét. Ezen Jézus látható az emmausi tanítványokkal. De egy 18. századi, Németországból hozott, ott kiadott Luther-Biblia is van a gyülekezet tulajdonában, valamint régi anyakönyvek vagy a régi templom egyik harangja. Rá van öntve, hogy adományozta Podmaniczky Zsuzsanna grófnő. A megnyitóra már azzal szembesültünk: több a tárgy, mint a hely, így válogatnunk is kellett. Ezért azt tervezzük, hogy a gyülekezeti honlapon létrehozunk egy tárgykatalógust, ahol mindent bemutathatunk.

Zászkaliczky Anna Eszter: Ebből a rövid, egyáltalán nem teljes felsorolásból is jól érezhető, hogy a legkülönfélébb típusú, korú és állapotú tárgyak gyűltek össze. A kiállítás rendezésekor egyfajta fordított folyamat zajlott, hiszen először voltak meg a tárgyak, és csak ezek ismeretében találtuk ki a rendszert, amely szerint bemutathatók. Éppen ezért kevésbé kurátori, mint inkább rendszerezői feladatom volt. Ez a munka pedig megkövetel egyfajta tiszteletet, hiszen nem én találom ki a koncepciót, nekem csak annyi a dolgom, hogy mindennek megtaláljam a megfelelő, az őt megillető helyét.

–  S persze minden – akár padlásokról előkerült – tárgyhoz tartozik egy-egy történet is. Ezeket is összegyűjtik?

Z. P.: Bizony, sokan mentek fel a padlásra, és keresgéltek a nagymama, dédmama dobozaiban. Szeretnénk történetcentrikussá tenni a meglelt tárgyakat. Itt van például egy fénykép a kárpátaljai Rahóról. Rahó látképe. Ez önmagában nem lenne érdekes, de innen származik a keresztúri templom faanyaga. Egy másik egy keresztúri család története. Az apa hadifogságba került, és kapott egy nagyon komoly fertőző betegséget. Az édesanya elment – a gyerekeket a nagymamára bízva –, és „kívülről” ápolta a férjét. Ezért élte ő túl a betegséget! Ezeket meg kell írni magunknak, az unokáknak, a továbbadás céljából. Biztos, hogy a munka nem is fog befejeződni ezzel a kiállítással, hanem még folytatódik.

Z. A.: Ha már értékről beszélünk… Fantasztikus, hogy vannak közel százéves tárgyak, amelyeket már generációk óta őriznek a családok vagy egy-egy elkötelezettebb rokon. Ez az értékőrzés példaértékű, főleg egy olyan közösségben, ahol – ahogy arról már korábban is volt szó – számos megpróbáltatást, egyebek mellett falurombolást, szanálást éltek át az emberek. Az összegyűjtött emlékek egy része még abból a korból származik, amikor egész más volt az emberek viszonya a tárgyakhoz, különösen faluhelyen. Nem volt jellemző az a halmozás és folyamatos cserélődés, amely mára elképesztő méreteket öltött. Az ünnepeket – legyen szó akár az egyházi esztendő ünnepeiről, akár személyes alkalmakról – a tárgyak révén is ünnepelték. A kiállításon szerepel több esküvői fotó még a század első feléből vagy a rákoskeresztúri templomtorony keresztjével – annak felhelyezése előtt – készített családi portré. Ezekből egy-kettő készült, és hatalmas becsben tartották őket. A digitalizálás előtt a családi történetek mellett ezek a tárgyak biztosították a kontinuitást egy család különböző korú tagjai között, így egyszerre hordoznak személyes, történeti, néprajzi, szociológiai és adott esetben művészettörténeti értéket is.

–  És szakmai szemmel mi volt a legizgalmasabb tárgy?

Z. A.: A gyülekezet levéltárából előkerült Sándy Gyula terve, amelyet a rákoskeresztúri templom oltárasztalához készített. Korábban foglalkoztam már Sándy Rákos-menti templomaival, de a kiegészítőkkel – gyertyatartó, oltár, kulcs – kapcsolatban akkor nem találtam semmit. Örülök, hogy most megtaláltuk ezt a tervet, mert így már nemcsak feltételezhetem más Sándy-templomok alapján, hogy itt is ő tervezte a kisebb részleteket is, hanem biztosan tudhatjuk. A konfirmációi emléklapokból meglepően sok gyűlt össze – talán azért, mert ez már mindenkinek személyesen is jelentős esemény, ezért jobban is őrizték, mint például a keresztelőit. Több mint nyolcvan évet fednek le a konfirmációi lapok, és végtelenül izgalmas, ahogy a stílusbeli változás megfigyelhető rajtuk. Nemcsak a méretük, hanem az illusztráció és a tipográfia is tükrözi a kort, amelyben készültek.

–  Nem tudom, folyik-e ilyen gyűjtőmunka országszerte, de a reformációi emlékév erre is jó alkalom – felteszem, nem bánják, ha a tárlatot látva másutt is kedvet kapnak hasonlóhoz.

Z. P.: A gyülekezettörténeti kiállítás ötlete tőlünk valóban átvehető, a „copyright szabadon felhasználható”. [Nevet.] Rengeteg megőrzendő érték van egyházunkban, gyülekezeti tagjaink otthonában.

–  A gyülekezeti tagok mellett kik segítették a kiállítás megvalósulását?

Z. P.: A munkában Anna lányom mellett – aki művészettörténész és múzeumpedagógus – feleségem, Mirák Katalin történész, aki szakmailag nyújtott nagy segítséget, továbbá Szetlik Péter grafikus vett részt lelkesen.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 39-40. számában jelent meg, 2017. október 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.