Ökumenikus imahét. A nagy hideg idejére esett idén az ökumenikus imahét. Ritka kincsnek számított, ha legalább szolidan fűtött helyen tarthattuk az alkalmakat. Gyakoribb volt – felénk – az, hogy a jéghideg templomban ültünk, csak egymás közelsége adott valami kis meleget. Látszott a leheletünk, ahogy énekeltünk. És hiába volt a vastag nadrág, a nagykabát, a meleg sál, a sapka, a hidegtől nehéz volt elvonatkoztatni. Hallottam olyan megjegyzést is, hogy puhányak vagyunk, hiszen elődeink számára természetes volt ez telente. Meglehet. Ezzel együtt öröm volt látni, hogy így is – fázósan és a csúszós úton lassan haladva – ennyien eljöttek, és együtt könyörögtek a keresztények egységéért. Ez az a kevés, amit mi adni tudtunk a csodához. Talán megláthatjuk, hogy Jézus megszaporítja – mint egykor a kenyeret és a halat –, hogy elég legyen mindnyájunknak.

Légszennyezés. Szmogriadó van. A levegő szállópor koncentrátuma olyan magas, hogy nem ajánlott a kisgyerekekkel szabadban tartózkodni. Pedig nagy szükségük lenne rá. Mindannyiunknak nagy szükségünk lenne arra, hogy a friss levegőn mozoghassunk, időt tölthessünk. Délután a napi hittanóráim után fáradtan tartottam hazafelé, a fehér táj, a zúzmarás ágak szépsége átmosta a lelkemet, mire elértem az ajtónkig. Jó lenne, ha mindenkinek megadathatna ez az ajándék.

Hóhelyzet. A felnőttek közül sokan csak a közlekedési akadályokat és a hólapátolást, söprést említik, ha szóba kerül a hó. Csak a gyerekek várják. Kipirult arccal rohannak ki a hulló, nagy pelyhek közé. Hóangyalt hentergetnek, előkerül a szánkó, épül a hóember, gömbölyödik a hógolyó, a csúszkálás napestig tart. Alig lehet behozni őket. Minden ruhájuk lucskos, a kesztyű csatakos, és jó friss illatuk van. A kis ruhák nagy része szépen megszárad néhány óra alatt, készen áll egy váltókesztyű, ha mosás után nedves még a másik. Az ő örömük elkápráztat. Beállok közéjük egy kicsit csodálni a tél csodáját.

Kabátok a templom előtt. Egy templom előtti fogason kabátok lógnak. „Szükséged van kabátra? Vegyél el egyet! Segíteni akarsz? Tegyél ide egyet!” Milyen egyszerű. Csak néhány perc a szekrény előtt, máris találok használaton kívüli kabátot. Remélem, új gazdája jó hasznát veszi majd.

Varrogató. „Elszakadt a kabátom.” „Lyukas a kesztyűm.” „Vizes a zoknim…” A hittanórák szüneteiben újra meg újra fordulnak hozzám ilyen gondokkal a gyerekek. És előkerül a tű, a cérna, az olló, egy váltózokni vagy egy hajszárító gyorssegélynek. Néha azon gondolkodom, mennyire az én dolgom mindez. De jönnek, mesélnek és kérdeznek. Közben megvarródik a kabát, a kesztyű, megszárad a zokni. Jézus is enni adott az őt hallgató ötezernek…