Füller Tímea

Adjunk esélyt azoknak is, akik másképpen vannak huzalozva – ezzel az alcímmel jelent meg az alább közölt írás az autizmus világnap (április 2.) apropóján az Evangélikus Élet egy korábbi számában. Szerzője, Füller Tímea szülőként tapasztalja, hogy mit jelent egy eltérő fejlődésű gyermek nevelése. Az ő sajátos világukba avat be bennünket.

Sokáig volt lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy nem lettem misszionárius. Nem volt erre semmi indíttatásom, ahogyan lelkésznek lenni sem vágytam, de úgy képzeltem, hogy ők azok, akik az egész életükkel szolgálják az Urat, én meg csak így „mellékállásban”. Pláne zenetanárként. Aztán ahogy teltek az évek, és a hétköznapjaimban egyre nagyobb teret kapott a hitoktatás, még rosszabbul éreztem magam. Bár készültem, imádkoztam, volt vázlatom, tervem, üzenetem, mégis nagyon kevés gyereknél lehettem szemtanúja annak, ahogy hitre jut. Annál többször láthattam, hogy elkeveredik, tekervényes utakon jár, sőt mintha még attól is távolodna, amiről azt hittem, hogy már biztosan az övé.

Úgy hervadt el a mama a szemünk előtt, mint egy virág. Sziporkázó elméjén lassan jelentek meg a fehér foltok. Amikor ezt észrevettük, először hóbortosságnak gondoltuk, csak akkor ijedtünk meg, amikor eltévedt az utcán, és időnként az unokákat nézte a gyerekeinek.

Először jó ötletnek tűnt ez a csomagosztás, de aztán minden nagyon megbonyolódott. Milyen értékben vásároljanak? Hánytól hány éves korig adják? Kinek járjon és kinek ne? Névsort írtak, számolgattak, osztottak-szoroztak. Helyszínre nem költöttek, maradt az iskola aulája, ahol maszkban, de meg lehetett tartani a Mikulás-estet.

Olyan kicsi voltam, amikor elmentél közülünk, hogy szinte csak a történetekből ismerlek. Azt mesélték a szüleim, hogy gyakran az öledbe ültettél, és húzogathattam a bajuszodat. Hogy mindig, mindig megdicsérted a „tündérruháimat”, ha négy-öt évesen megpörgettem előtted őket. Hogy felültettél a Pajkos ló hátára, és olyan büszkén néztél rám, mintha minimum vágtázni is tudnék már rajta. A szőlőskertből hazafelé a friss gyümölcs legjavát adtad be hozzánk, és gyönyörködve nézted, hogy harapjuk az ikrás húsú körtét, rakjuk a fülünkre a páros cseresznyéket, és tömjük magunkba a hamvas, nagy szemű málnát.

Nem szerettem a piros színt. Nem tudom, kislányként volt-e ilyen ruhám, de valószínű, hogy a szűkös anyagiak miatt inkább olyan dolgokat vettek a szüleim, amelyeket aztán az öcsém is hordani tudott. Később meg szégyenlős kamaszként nem kerestem a feltűnést. A piros olyan volt nekem, mint egy nagy kiáltás: „Ide nézzetek!” A magam részéről a legkevésbé sem vágytam rá, hogy épp én kerüljek a figyelem középpontjába. Aztán ahogy fiatal nőként tanítani kezdtem, már világos volt, hogy a gyerekek miatt muszáj kicsit kilépni a szürke egérke szerepéből. Jó, hát akkor kék, esetleg zöld. De piros?! Na, az nem! Az a magabiztos emberek színe, nem vallana rám.

Bonyhád – 2020. október 31-én reformációi istentisztelet volt a bonyhádi evangélikus templomban, ám idén a járványhelyzet miatt a szokásos református-evangélikus közös istentisztelet elmaradt. Ezt követően a gyülekezeti teremben könyvbemutatót tartottak, amelyen Antal Bálint, a Luther Kiadó igazgatója beszélgetett Fényes Endre református lelkipásztorral, aki 15 évig a zsibriki Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítványnál volt addiktológiai szakember, illetve Füller Tímeával, akinek Holtág című könyve nemrégiben jelent meg a Luther Kiadónál.

„Miért történik ennyi rossz, ennyi rengeteg tragédia idén? Vagy mindig ennyi van, csak nem mind a közelünkben, és ezért nem érezzük őket ilyen élesen, húsba vágóan?” A Ragyogó című novella fiatal szereplői töprengve merengnek el a baljós jeleken, amelyek szomorúvá, csendessé teszik fiatalkoruk egyik meghatározó telét. Fájdalmat, betegséget, elmúlást látnak maguk körül, majd az önmagát megrázó, megújulni, felragyogni képes élet győzelme kimozdítja őket abból a holtágból, amelybe tragédiák sokasága közben kerültek.

Van már egy-két éve, hogy azt olvastam valahol: „Okos embernek a nagyapja ültet diófát.” Azóta is eszembe jut, akkor pedig körülbelül úgy hatott rám, mint egy sípcsonton rúgás. Mi az, hogy okos embernek? Mitől lesz okos az, akinek a szülei, nagyszülei szeretettel készítik elő a jövőt? Miért értékesebb az, aki ilyen háttérrel élhet, mint az, akitől mindezt megtagadta az élet?

Ez volt az első netes rendelése. A neje sokáig nézelődött a különböző felületeken, míg kiválasztotta neki azt a furcsa, hosszúkás, fényes cipőt. Azt mondta, itt az ideje, hogy belejöjjön a számítógép használatába. Nem olyan idős még. A férfi tétován kattogtatott, míg a kosártól a kész gombig elért. Éppen a jótékonysági báli szezon kezdetén tartottak.