Másnap már rémült arcok méregettek bennünket a faluban. „A papék válnak! Házat vesznek, és szétköltöznek!” Ó, bölcsek, ti talán értitek az emberi logikát! Nekem mindig magas volt, hogyan születnek ezek a döbbenetes végkövetkeztetések. Mindenütt árgus szemmel lesték, hogy van-e köztünk ordító konfliktus.

De hát minden csoda három napig tart, és minden háznézés ennél sokkal tovább. Így végül – kisebb-nagyobb megszakításokkal körülbelül két év alatt – találtunk egy mesés családi fészket, ahol kis átalakítások után el fogunk férni, és nem lesz átmenő forgalom a szobák között.

A gyerekek ujjongtak, közben már ott totyogott – általában a legveszélyesebb építési területeken – kicsi Bors is, és ötödik lurkónk is küldött egy első figyelmeztetést várható érkezéséről.

Az építkezést most két utcával távolabbról figyeltük, de még így is elég fárasztó volt. Vitázni kellett, hogy jöjjenek, csinálják, ezt ide és azt oda. És előbb a csövek, aztán a beton, rá a járólap. A sarokkád beillesztésekor rájöttünk, hogy a házban nem található egyetlen derékszög sem. Ezek a szép görbe sárfalak soha nem is terveztek egyeneseknek lenni, viszont jól szigetelnek.

Az anyagok lassan érkeztek, de volt olyan is, amikor rögvest vissza is küldtük őket. A szerényen csavarodó hajópadló például kétszer is cserélődött, míg nagyjából megfelelt a lerakható minőségnek. Lassan lett lépcsőnk is, így a nagy pocakommal nem kellett már a meredek létrán felmásznom kicsi Borssal, hogy világot lásson.

A tervezett kulcsátadás persze jó sokat csúszott a tervezett időponthoz képest, de mire Misu fiunk is világgá kürtölte érkezésének hírét, és hétfős családunk türelme is a végéhez közeledett, csak nekiállhattunk a költözködésnek.

Utólag szinte misztikus, hogyan tudtunk három iskolással és két picivel olyan gyorsan áthurcolkodni. Persze sokat segítettek a férjem cseh kollégái, akikkel keveset beszéltünk, de sokat pakoltunk, cipekedtünk és ettünk-ittunk együtt. Az ő igényességük nyomát őrzik az egymáshoz tökéletesen illeszkedő és a hajópadlón billegés nélkül megálló bútorok.

Ettől kezdve csak a gyülekezeti holmink lakik a parókián. A közösen használt gitár, elektromos zongora, kották, kottatartók, segédanyagok, tábori kézműves cuccok és játékok, énekes lapok, könyvek. Ha ezeket akarjuk használni, akkor rohangálunk vissza. És most két lakásban keressük azt a gyerekbibliát, amelyik ma kellene, valamint azt a társasjátékot, amelyiket a hittanon használni akarjuk aznap. Meg persze a kottáinkat és a hangszereink apróbb tartozékait. És néha már nem is tudom, melyik a bonyolultabb állapot.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2019. augusztus 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.