Czöndör István – a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség gyülekezeti munkatársa:

Az Egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, ha ezt nem teszi akkor nem egyház többe. Az egyház nem egy régi kor letéteményese hanem a jövőé!

Deák László – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze:

Igen, számtalan területen van, ahol az evangélikus egyházunkban reformációra lenne szükség! Az előző kérdésre adott válaszban felsoroltam néhány területet, s ha a mai korra nézek, akkor azt kell mondanom, hogy én ezeken a területeken nem érzem elég bátornak egyházunkat.
Szerintem nagyobb elszántsággal kellene kilépnünk a templom falai közül, jobban kellene élnünk a modern technika adta lehetőségekkel, több szabadtéri evangelizációt, könnyűzenei alkalmat kellene tartanunk, szervezettebben kellene szolgálnunk az utcán élő emberek felé. Gyakorló evangélikus lelkészként tudom, hogy mindez nem könnyű vállalkozás, de Luthernek se volt könnyű! Luther egy hatalmas egyházi és világi hatalommal találta magát szemben, nekünk más ellenfeleink vannak: a közöny, a fásultság, a nyomasztó anyagi problémák és az emberekben levő negatív egyházkép. Ezek ellen kell felvennünk a harcot, s ez nem szabadon választható feladatunk, hanem Istentől kapott felelősségünk. A kérdés, hogy van-e még elég erőnk és hitünk, hogy elinduljunk ezen az úton, vagy maradunk a biztonságosnak tűnő, de lassan összeomló falaink között?
Nagyon sok múlik a válaszunkon, mert egyre kevesebb időnk és lehetőségünk lesz megállítani azt a negatív tendenciát, amely elindult egyházunkban. Itt gondolhatunk a létszámbeli drasztikus csökkenésre éppúgy, mint a fogyó keresztelésekre, csökkenő konfirmandus létszámokra. Ráadásul, ahogy fogy a létszámunk, úgy öregszik is el az egyház. Érdemes megnézni, hogy különböző missziói alkalmainkon melyik korosztály van jelen a legnagyobb létszámmal?! Azok az – áldott és hűséges – idősek, akik még maguk eljönnek, de gyermeküket és unokájukat már nem tudják elhozni. Éppen ezért van szükség minél előbb igazi reformációra, arra, hogy a Szentlélek szele belekapjon az egyház hajójának vitorlájába! Nekünk az a dolgunk, hogy a vitorla ki legyen feszítve és felkészült hajósok kérjék és várják az érkezését!

Hegedűs Attila – a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolalelkésze:

Az egyház állandó kamaszkorban, azaz identitáskrízisben él: a „Ki vagyok én?” kérdésből nem tud kinőni. Léte ugyanis nem magától értődő természetesség, hanem csoda, és így magyarázatra szorul, vagy legalábbis újra és újra tudatosítania kell magában, hogy miért (mi okból és mi célból) létezik egyáltalán. 
Az egyház megújulására nem azért van szükség, mert most éppen olyan a helyzet - mikor nem olyan?-, hanem mert lényegének szerves része ez az állandó önreflexió. Ha nem teszi meg, akkor nem elsorvad, hanem nem létezik - még ha mechanikusan tovább működik is. Az egyház megújulása nem szükséges, hanem alapvető életfunkció.
A mi veszélyünk az, amivel a Galata-levél foglalkozik. Félünk jól érteni a szabadságot. Néha saját emberi-erkölcsi lustaságunk palástjaként használjuk, máskor „Nehogy már linknek tartsanak bennünket!” felkiáltással új szabályokat találunk magunknak. Mindkettő útnál arról van szó, hogy a szabadságot súlytalanságnak, sekélyességnek éljük meg,é s vagy élvezzük, vagy menekülünk előle. Meg kellene találnunk a szabadság fogalmának méltó súlyát életünkben - ne szégyenkezve mondjuk, hogy hát izé, nekünk ilyen-olyan szabályaink nincsenek, ha meg vannak, akkor azok csak olyan emberi szabályok, nem isteni törvények. 
Sokak számára vonzó az evangélikusság, és én néha félek ettől a „népszerűségtől". Ha valaki azt mondja, azért jön közénk, mert sokkal szabadabbak vagyunk, megdobban a szívem, de meg is ijedek: örülök, mert ráérzett a lényegre, de nem örülnék, ha ez alatt azt értené, hogy nálunk minden mindegy, hogy mi kényelmességből vagy talpnyalásból nem húzunk éles határokat. 
A gesztus, hogy nekünk nincsenek ilyen éles szabályaink, legyen éppen olyan felemelt fejű, komolyan végiggondolt döntés, mint az lenne, ha hoznánk ilyeneket. A Krisztustól kapott szabadsághoz való ragaszkodásra ne tekintsük megalkuvásként! Ne feledjük, a nyelvtan ismeri a nullmorféma fogalmát: az egyes szám 3. személyű, kijelentő módú, jelen idejű, tárgyatlan igealak végén szereplő láthatatlan végződés (olvas...) épp olyan fontos és jelentésteli, mint például a többes szám második személyű, múlt idejű, feltételes módú, tárgyas alakja (olvastátok volna). Van, amikor valaminek a hiánya éppen olyan hangsúlyos! Jó lenne, ha azok, akik szabadságunk miatt vonzódnak hozzánk - és mi magunk is -, átélnék ezt a mélységet, a szabadságnak ezt a súlyát: mi nem jobb híján teszünk mindent mérlegre/zárójelbe, hanem mert tényleg tudjuk, hogy az általunk húzott határok csak ideiglenesek, csak mankók...

Ifj. Cserháti Sándor – a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Igen, és úgy látom, hogy – ahogy ez korábban is mindig történt – csak a mélyreható, tanítás-béli, tartalmi megújulás újíthatja meg az egyházat. Az egyházi közbeszédet hallgatva az a benyomásom, mintha csak a „hogyan” terén lenne tenni-, és vitatkoznivalónk; a „mit” tekintetében minden rendben van. Nem vitatom az előbbi fontosságát, de az utóbbi alapos revíziója nélkül csak olyanok vagyunk, mint aki fürdés helyett dezodort használ.

Laborczi Géza – a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Igen, szükségesnek látom.
Teológiai szinten ez az Istennel való kapcsolat frissességét, a történelmi helyzetre való adekvát válasz keresését, a spirituális sokszínűség elfogadását jelenti.
Gyülekezeti szinten ez a hit megerősödését jelenti, ami nem fanatizmus, hanem belső elkötelezettség. Ez a hit, a bizalom szigeteivé formálhatja közösségeinket. Ez a mai misszió elengedhetetlen feltétele. A kívülálló csak egy befogadó közösségben oldódik fel. A vallásos gőg helyett gyógyító igére és közösségre találhat.
Szükséges az egyházi struktúra megújítása is, hiszen nem is korszerű, nem is hatékony, és méretünknek, létszámunknak sem megfelelő. A gondolkodásmódnak kellene itt is megújulnia: nem a központosítás, a centralizáció a megoldás szervezeti gondjainkra, hanem egy komplex reformáció. Ez számomra azt jelenti, hogy ahol szükséges, központosítsunk, ahol meg fontos, erősítsük az autonómiát. Az egydimenziós megoldások helyett a konszenzusos, összefogásra épülő változásokra van szükség. Például egyházi törvényeink egyetlen ereje a közmegegyezés. E nélkül egyetlen egyházi törvény sem töltheti be hivatását. Ezért nem erőltetni kell az egyházi törvényeket, hanem megvitatni és konszenzussal meghozni. Ez sokszor nehéz és aprólékos feladat, de ez következik reformátori hagyományainkból és a jelen kihívásaiból is.

Novotny Dániel – az Aszódi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze:

Igen. A mellérendelő viszonyok erősítésében, szemben a hierarchikus és tekintélyelvű rendszerekkel. Emberközeli vallásossággal (homilia, liturgia, stb.), ami nem kíván előképzettséget, beavatást, hanem a mindennapi ember nyelvén képes szólni, megszólítani. Ez a jézusi prédikáció - szakkifejezések és egyházi, vallási terminusok teljes mellőzésével. Szükségesnek látom az egyházunkban a pénz szerepének, súlyának csökkentését. Egyházi rendezvényeinknek nem önmagunk ünnepléséről, hanem az üzenet megszólaltatásáról kell szólnia. Jó lenne, ha a gyakorlatban is a legkisebb lehetne a legfontosabb. De örömmel látom, hogy a reformáció szellemének ezen tendenciái, ha sokszor kicsiben is, de léteznek és dolgoznak.

Szűcs Mária – a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola iskolalelkésze:

Persze, ez teljesen egészséges. Az élet egészséges ritmusa a megújulás.
A kérdés a keresztény egyházra vagy az evangélikus egyházra vonatkozik?
Megújulás: merni másnak lenni (bátran felvállalni a keresztény élet nehezebb oldalát, amikor nem szimpatikus véleményt képvisel az ember pédául).
Nyitottság és képesség arra, hogy hétköznapi módon megfogalmazzam a hitem és továbbadjam (bizonyságtétel), ne csak megtartsam magamnak - ez gyülekezeti vonatkozásban.
Természetesen a lerágott csont: adminisztráció, struktúra is rászorul az átgondolásra.
Plusz lehet, hogy magamból indulok ki, de sokkal több ima és lecsendesedés Isten előtt és utána tettek.
Sokszor érzem, hogy jó ötleteink vannak, csak nem biztos, hogy egyeznek Isten ötleteivel.

Tubán József – a Csornai Evangélikus Egyházközség lelkésze:

A jelenlegi helyzetben természetesen szükséges az egyház megújulása. Manapság szokás egyfajta új reformációt vizionálni. Én ezzel szemben az egyház megújulásának lehetőségét egyedül a „régi”, azaz a lutheri reformáció komolyan vételében látom. Az egyház megújulása sokak szemében nem más, mint egyfajta parttalan modernizálás, a világhoz való felzárkózás, idomulás, vagy éppen a struktúra megváltoztatása. Számomra az egyház megújulásának szükségessége abban áll, hogy Lutherhez hasonlóan ismét találjuk meg és tegyük könyörtelenül „egyoldalúvá” a kereszt teológiáját, az apostoli tanítást, a lutheri hitvallásosságot, hiszen az egyházat nem a praktikus hajlékonyság, hanem az ige és a szentségek által teremti és őrzi meg a Szentlélek.
Így fontosnak tartom azt, hogy igehirdetéseink Krisztus-központúak, a hitvallási iratokhoz kötődő tanúságtételek legyenek. Fontosnak tartom, hogy válasszuk szét a tiszta és a téves tanítást, és az utóbbit mindenféle hamis tolerancia elfeledésével zárjuk ki az egyházból.
Fontosnak tartom, hogy az istentiszteletünk a Luther által megtisztított mise legyen, amelyben nemcsak az igehirdetés, hanem az oltáriszentség ünneplése is magától értődően helyet kap.
Fontosnak tartom, hogy a hitoktatásunk ne gyermek-, hanem Krisztus-központú legyen.
Fontosnak tartom, hogy az egyház szolgálatának sikerességét ne az elfogadottságában vagy a tetszetős létszámokban mérjük, hanem abban, hogy egy-egy helyzetben tisztán megszólalt-e az evangélium.
Fontosnak tartom – ha már a struktúrát is említettem –, hogy az országos egyházi iroda ne egy önálló intézményként „kormányozza” az egyházat, hanem kiszolgáló háttérré váljon.
Fontosnak tartom, hogy ragaszkodjunk a lutheri, és csakis a lutheri hitvallási iratok tanításához, és csak erre alapozzuk az identitásunkat.