Dr. Korányi András rektorhelyettes, egyháztörténész köszöntötte a megjelenteket.

Ezután a kolozsvári Kolumbán Vilmos A reformátori teológia újszerű megközelítése a 18. századi erdélyi eretnekeknél címmel tartott előadást. A református egyház hitvallási álláspontjából kiindulva beszélt azokról az eretnekekről, akiket Erdélyben kiközösítettek. Szólt Nádudvari Sámuelről, aki univerzalista teológus volt, arminiánista, wolffianista teológiát vallott, plagizálta a prédikátorokat, így Pázmány Péter prédikációkat mondott a maga nevében. A másik eretneket, Huszti Andrást szintén univerzalista tanok terjesztésével és predestináció-ellenességgel vádolták. Makfalvi József egyetértett a református egyház hitvallásaival, de a szabad akarat és a kegyelem kérdésében más véleményt képviselt. Szerinte az elégtétel (satisfactio) mindenkinek (a hitetleneknek is) felajánltatott, a Krisztusban kapott kegyelem nem ellenállhatatlan, annak ellent lehet mondani.
A 18. századi tanviták sajátossága tehát összefoglalva az, hogy az egyház nem feltétlenül akarja őket eltávolítani a közösségből, hanem a megjobbítás a célja. Elítélésük és drámájuk összefügg személyes magatartásukkal, habitusukkal. Az egyház nem akar precedens pereket, minél hamarabb le akarja zárni a pereiket.

A szintén Kolozsvárról érkezett Ősz Sándor Előd témája a következő volt: Kálvin hatása az Erdélyi Református Egyházban. Az erdélyi reformátusok Melanchthon Fülöpnél, Wittenbergben tanultak teológiát, kevés kapcsolatuk volt Genffel. Először 1620-ban írták le a caluinista pap kifejezést Kolozsváron. Végig volt a kálvinizmusnak pejoratív mellékzöngéje (nyakas kálvinista), Kálvin pedig a reformáció egyik legvitatottabb alakja volt. Két erdélyi, Belényesi Gergely és Kaprofontes (Vaddisznóölő) Ferenc került közvetlen kapcsolatba Kálvinnal. Erdélyben 1700 előtt Kálvint inkább prédikátorként ismerték, összesen 353 nyomtatványt találtak meg tőle, 287 kötetben. Az erdélyi magyar társadalom használja az írásmagyarázó Kálvint az igehirdetésre való készüléskor. Elmondta az előadó, hogy a kriptokálvinista szászok a hitük miatt elűzetve, Calvini nevű várost alapítottak. Elemezte, hogy Piskolti Fabricius Mátyás Küküllővár, Szászváros, Déva, Marosvásárhely lelkipásztora Kálvinnal kapcsolatos bejegyzést ír naptárába. Szenczi Molnár Albert 1596-ban Genfben Béza Tódorral találkozik, és Kálvin Jánosról beszélgetnek. Megjegyezte, hogy Szenczi a genfi zsoltárokat és az Institúciót is lefordította magyarra. Az előadás kitért arra is, hogy a 17. századi könyvjegyzékekben szép számmal előfordulnak Kálvin-kötetek az erdélyi tanintézményekben, de magángyűjteményekben is. A Genfi Káté 1695-ben jelent meg Kolozsváron. Sokáig Misztótfalusi Kis Miklóst tartották a fordítónak, de később kiderült, hogy Zilahi István munkája. Az első presbitériumok a 18. században, elsősorban mezővárosokban alakultak meg. Ezek a testületek egyházfegyelmi testületként is működtek – mondta Ősz Sándor Előd. Magyarország a 19. században fedezi fel Kálvint, míg Erdélyben a két világháború között, Karl Barth új reformátori teológiáját olvassák. Mit jelent ma Kálvin teológiája Erdélyben? Sokan azt hiszik róla, hogy magyar volt. Az egyház alapítójának tekintik, sőt adtak már gyermeknek is Kálvin János nevet – zárta előadását Ősz Sándor Előd.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói ezután graduálokat adtak elő, Rozsnyai Gábor kántor szakos hallgató és Fekete Anikó doktorandusz vezényletével.

A szünetben megnyitották a Prőhle-szobában a békéscsabai művész, Szák Kocsis Pál reformátorokat ábrázoló szobrait bemutató kiállítást.

Erdélyi Gabriella az MTA Történettudományi Intézet kutatója, A reformáció: a szerzetesség forradalma? címmel a késő középkori vallásosságot járta körül. Szólt a szerzetesrendek megújulására irányuló fáradozásokról, a reformáció előtt megszaporodott, prédikáló, gyóntató, indulgenciát áruló kolduló barátok számáról, valamint említést tett arról a Magyarországon sűrű kolostorhálózatról, amelyre aztán a reformáció és a török hódítás is nagy csapást mért, és ezzel a kultúra is valamelyest elpusztult. Az előadó kitért arra, hogy a 16. század elején, a társadalom alján lévő csoportok hogyan emelkedhettek fel a kolostori iskolákban tanulva, majd arról is szót ejtett: vajon a reformációt törésként vagy folytonosságként kell-e értelmeznünk?

Utána Szabó András Péter, az MTA Történettudományi Intézet kutatója, A magyarországi protestánsok 16–17. századi külföldi iskolázása és annak forrásai címmel a reformáció és peregrináció témáját járta körül. Elmondta, hogy annak idején, aki felsőfokú tanulmányokra vágyott, annak nem volt más lehetősége, minthogy egy időre elhagyja az országot. Sokan először nem is egyetemre, hanem akadémiai gimnáziumba mentek, amely áthidalta a magyarországi intézményrendszer és a németországi egyetemek közötti hiányosságokat. Sokszor nem lehet eldönteni, hogy az egyes középkori iskolatípusok milyen rendszerbe sorolhatóak. Az akkreditáció irányába annak idején kevés fogékonyság volt még. Általában teológiai és filozófiai tanulmányokat folytattak, de voltak jogász- és orvostanhallgatók is.
Először Bécs és Krakkó egyetemein tanultak a magyar diákok, de az 1540-es évektől a wittenbergi egyetem válik a képzés fő helyszínévé. Később a filippisták elleni harc miatt Heidelbergbe jártak inkább. Ezután az evangélikusok a nyugat-poroszországi egyetemeket, majd Königsberget keresték fel, a reformátusok pedig főleg a hollandiai és svájci egyetemeket látogatták. A vesztfáliai béke után ismét Wittenberg, majd Jéna és Halle lesz népszerű.
A külföldi tanulmányok folytatása nehéz anyagi terheket rótt még a főúri családokra is, de még olyan diákokra is, akiknek jómódú patrónusaik voltak. Sokszor egyházi segélyeket, városi alapítványok támogatását élvezték. Az evangélikus diákok német nyelvtudásuk révén kinti munkavégzés segítségével (házitanító, kántor, tanító) tartották el magukat. A magiszterek vagy doktorok azért számítottak fehér hollónak, mert sokan csak pár évnyi tanulást tudtak finanszírozni, így nem jutottak el a magasabb szintekre.
Megtudtuk, hogy sokak számára már az utazás is kihívás volt. Az idegen országban olyan városokkal találkoztak, amilyenek Magyarországon akkor még nem voltak (sem létszámban, sem kultúrában stb.). Ruhát kellett venni, mert a magyaros öltözet viccesnek számított, gasztronómiai tapasztalataik mások voltak, drága albérleteket kellett kivenniük. Ezután az előadó szólt azokról a forrásokról, amelyeket a kutatás során használhatnak.

Az előadást követően Korányi András örömmel jelentette be, hogy megalakult az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Kutatócsoportja, amely ősszel megtartotta alakuló ülését, délután pedig munkaülést is tartanak. A tématerületük az elmúlt 150–200 év lesz, nagy merítésben válogatnak kutatókat táborukba.

Csepregi Zoltán beszámolt arról, hogy a Refo500 (Research Consortium) elnevezésű holland tudományos egyesület befogadta az egyetem tudományos pályázatát, amely az evangélikus lelkészek magyarországi adattárának elkészítésével pályázott. A 16. századi listát a következő öt év alatt szeretnék összeállítani.