A Gallup Közvélemény-kutató Intézet pár napja hozta nyilvánosságra azt a 2013-as felmérését, ami azt vizsgálta, hogy egyes családokon belül mekkora problémát jelent a mindennapi élelmiszer beszerzése. A kutatásban mind országokra lebontva, mind azon belül gyermekeket nevelőkre és gyermekek nélkül élőkre is kiterjedt a vizsgálat. Elég csak, ha a magyarországi eredményeket nézzük, rájövünk: az adatok megdöbbentőek.

Itt ugyanis az derült ki, hogy a válaszadók közül a tizenöt évnél fiatalabb gyermekeket nevelő családok 47 százaléka küzd a napi megélhetéshez szükséges anyagi nehézségekkel, azaz minimum egyszer előfordult, hogy nem tudta a napi élelmiszer-szükségletet biztosítani családjának. A gyermekekkel nem rendelkező válaszadóknál ez a százalék némileg jobb, itt ugyanis ugyanerre a kérdésre a válaszadók 35 százaléka mondta, hogy probléma a napi betevő megszerzése.

Mindeközben egy másik újsághír arra hívja fel a figyelmet, hogy a kidobott élelmiszerek mennyisége egy éves viszonyításban Magyarországon eléri az 1,8 millió tonnát. Mivel ez nemcsak magyar jelenség – országonként különböző mértékű, de hatalmas mennyiségű élelmiszer megy kárba –, ezért az Európai Unió azt fontolgatja, hogy a tartós élelmiszerek lejárati idejének szabályozását felülvizsgálja. Így például a cukor, vagy száraztészták lejárati dátum nélkül lehetnének árusíthatóak. Ez viszont semmit sem változtat azon a mentalitáson, mellyel – bár talán fájdalmasan –, de a kukába dobjuk a mindennapi betevő egy részét.

A fenti két példa mutatja, hogy fontos szemléletváltásra lenne szükség. Olyanra, mely nemcsak felhívja a figyelmet az étel megbecsülésre, de egyúttal figyelmeztet is a nélkülözőkkel való szolidaritás vállalására. Azaz arra, hogy az, ami nekem van, de a másiknak nincs, az ne csak megbecsülve legyen, hanem ésszerű felhasználással éljem meg javaimat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Talán azt, hogy ha mást nem, legalább a – jó minőségű – felesleget olyanoknak adom, akiknek ez valós segítséget jelent.

Eszembe jut az Ószövetségben olvasható, a termésből a szegényeknek hagyott hányad gyakorlata, vagy a talán az ebből a hagyományból eredő, falvak utcáin található gyümölcsfák vándorok számára biztosított termése is. Felvillan az a hozzáállás is, miszerint távoli országok bajbajutottai számára indított segélyakcióink milyen sikeresek, de mindeközben fájdalmasan bennem van, hogy a szomszédon, a minden nap mellettem lévő szegényen már kevesebben segítünk. Inkább adjuk javainkat ismeretlen távoliaknak, mintsem mellettünk élő rászorulóknak.

Jézus Krisztus mindeközben ezt mondja: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25, 35-36)

Vajon miből ismerhető fel az Ő népe ha éppen nem arról, hogy nemcsak saját bűnbocsánatában reménykedik, hanem – a szeretetet és irgalmasságot megtapasztalva – másokért is felelős életet él? Most, amikor pünkösd után vagyunk, azaz megünnepeltük, hogy az Úr a Szentlélek által általunk is munkálhatja a világot, felismerhetjük saját, önnön küldetésünket. Azt, hogy a körülöttünk lévő világ felismerésével, az Úrhoz kötött egzisztencia megélésével képesek vagyunk úgy élni, úgy cselekedni, hogy azzal másoknak is szeretetet és gondoskodást adjunk. Nem kéne, hogy más legyen a fenti közvélemény-kutatás, mint nekünk szóló missziói indítvány, a nélkülözők megkeresésének hívó szava.

A felelős és tudatos vásárlás, az étel megbecsülése, valamint a másik életének és nélkülözésesének észrevétele mai emberségünk és hitünk próbája. Jézus ugyanis úgy fogalmazott, hogy nem arról ismeri meg a világ az Őt követőket, hogy magukban élik meg a hitüket, hanem arról, hogy hozzá hasonlóan cselekvő, másokért felelősséget vállaló, a rászorulókkal szolidaritást vállaló emberekké válnak. „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13, 34-35) Ha családi- vagy gyülekezeti szinten figyelmünk jobban kiterjed a nehéz helyzetben lévőkre, azaz szeretni tudjuk őket, akkor elkezdődhet valami, ami nemcsak nekik, de saját magunknak is újat hoz. Bár mindezzel nem változtatjuk meg a mélyszegénységben élők globális helyzetét, de azzal, hogy valóságosan megéljük a hitünkből fakadó szeretet általunk történő kibontakozását, Krisztust követve részesei lehetünk embertársaink, Krisztusban testvéreink élhetőbb életének elősgítésében.