A keresztyén ember ezen kötelezettsége – Ordass Lajos (1901–1978) szerint – azt jelenti, hogy nem szabad engedelmeskedni a jogtalanságot jelentő parancsnak, bárhonnan jő is az.

Ez a kötelesség sohasem általánosságban, irányelvként teljesítendő, hanem mindig konkrét esetben lehet csak az ezzel kapcsolatos döntést meghozni és a következményeket vállalni. A tisztánlátást megzavarhatja, ha az állam céljai látszatra elfogadhatók, de a célok minden részletének a kritika nélküli elfogadása nem egyeztethető össze az egyház küldetésével.

Talán véletlen, mégis szimbolikus értékűnek kell tekinteni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, a Minnesota állambeli Willmar város Vinje evangélikus templomában Krisztus tanúinak sorába került az akkor még élő Ordass püspök neve, s mellette Eivind Berggrav norvég evangélikus püspöké (1884–1959) olvasható, kifejezve ezzel a két egyházfőnek az evangéliumból fakadó tántoríthatatlan helytállását. A Krisztus-tanúk neveinek listáján az előttük jártak előzik meg őket: Ábrahám, József, Mózes, Ábel, Dávid, majd a reformátorok és Dietrich Bonhoeffer, a mártír német evangélikus lelkész.

Ordass Lajost életében – sok méltatlan megaláztatás mellett – számos megtiszteltetés is érte: díszdoktorává avatta az egyesült államokbeli Allentown város (Pennsylvania állam) Muhlenberg Főiskolája 1947-ben, illetve a reykjavíki egyetem 1971-ben, az 1957. évi minneapolisi lutheránus világgyűlés pedig oly bensőséges ünneplésben részesítette, amely csak Isten követének jár; 1947-ben és 1957-ben egyaránt alelnökévé választotta a Lutheránus Világszövetség.

Amikor az említett willmari felfedezésemről beszámoltam az erről mit sem tudó püspöknek, a kezdeti hitetlenkedés után – a gyülekezeti album láttán – arca felragyogott, és a gyülekezet lelkészének küldött levelében már ezt írta: „Megvallom alázatosan, ez a megtisztelő eljárásuk nekem valósággal álomnak tűnt. Isten érthetetlen intézkedésének. Főként azért érzem érthetetlennek, mert a felsorolt nevek – alighanem mind – évtizedek, évszázadok előtt vagy utóbbi időkben elhunyt Krisztus-tanúk emlékét örökítik meg.”

Azután arról írt, milyen öröm töltötte el, hogy Berggrav neve mellett kapott helyet az övé; a püspök a norvég egyháztörténelem óriása, az egyházi harcban győzelmesen megállva az egyház iránti hűség szimbóluma lett. S ez a Berggrav mindenkor példát jelentett Ordass számára, hisz – mint írta – a küzdelemben sziklaszilárdan megálló ember tapasztalataival és atyai jóindulatával, bölcs útmutatásával látta el személyesen őt is.

Két egyházi óriás egymás mellett – tekintsünk fel rájuk mint eszményképekre!

De idézzünk tovább Ordass leveléből: „Újra megállapítom, hogy a névsorba én érdemtelenül kerültem bele. Ezt szorongva érzem, mert én Jézus Krisztusnak azok közé a tanúi közé tartozom, akik nem álltak helyt egészen a vérig. Csak igyekszem életemet annak az igének az utasításához tartani, melyet életem egyik legdöntőbb órájában kaptam Istentől: aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (Máté 24,13)”

Mindvégig állhatatosnak maradni Isten szolgálatában – ez Ordass Lajos életének egész programja. Állhatatosnak maradni mint Krisztus tanúja: mindhalálig. Így nőtt bele a 20. század Krisztusért börtönre, halálra egyaránt kész, példaadó keresztyéneinek sorába. Sziklaként meg tudott állni, meggyőződése mellett mindhalálig kitartani az idők viharában. Nem lett fogaskerék a nagy gépezetben, s nem nyújtott segédkezet egyházának szétzilálásához. Leperegtek róla a csábítás szavai (ha lemond püspöki tisztéről, akkor nem lesz eljárás ellene, kiengedik a börtönből).

Mint Krisztus tanúja és Isten követe vitte a keresztet, vitte önként, engedelmesen, és lépdelt Krisztus nyomdokában. És amikor megalázták, erőszakkal elnémították, hallgatásra kényszerítették, némaságában is őrállóként mutatta az utat.

A Svédországban élt híres magyar evangélikus teológus, Vajta Vilmos írta: „Hallgatásában is püspök maradt, vigyázó akkor, amikor nyájának élére mások furakodtak be. Közöttük volt akkor is, amikor nevét se említették, s a feltörekvő új nemzedék előtt eltitkolták, hogy ki ez az öregedő, hallgatag, sőt magára hagyott valaki, akivel nem ajánlatos társalogni.”

Lux in tenebris lucet! (A fény a sötétségben világít!)

És nemzetek prófétája is volt. Idejében felismerte a nemzetet feszítő sorskérdéseket, és megoldást keresett rájuk. Felvette a harcot a volksbundista törekvésekkel, feltárta a norvég egyház bátor harcát a megszállók ellen. A magyarországi zsidómentő munkából is kivette a részét, majd a német megszállás elleni tiltakozásul névmagyarosítási kérelmet terjesztett elő: Wolfból Ordass lett. A németség és a felvidéki magyarság embertelen kitelepítése ellen is felemelte tiltakozó szavát. Az egyház szabadságáért és az egyházi iskolák önkéntes állami tulajdonba adásával szemben folytatott küzdelme – az ellene indult végzetes koncepciós per miatt – nem járhatott sikerrel, de bírái előtt elmondott beszéde megmutatta lelki nagyságát.

Megtanulhattuk tőle, hogy a lélek szabadságát az erőszak nem tudja megtörni, és azok, akik népüket és egyházukat igazán szeretik, ezért szenvedni is hajlandók. A szenvedni tudó ember jelleme oszlop a nemzet templomában, kőpillérein nyugszanak a nemzeti lét kupolái.

A püspök a keresztyén ember helytállásáról a következőt írta: „Ha egy keresztyén lakosságú országban istenellenes és így egyházellenes hatalom ragadja magá­hoz a hatalmat, akkor ugyan mi lehet Isten akarata azok felé, akiknek drága a keresztyén hitük? Nem az, hogy alkudozás nélkül védelmezzék azt? S ha az istentelen annyira elvakult, hogy még a bántalmazás eszközéhez is hozzányúl, akkor mi lehet Isten akarata a hűségesek felé? Nem az, hogy börtönben rabláncot viseljenek, vagy bitófán vértanúhalált haljanak?

És ha Isten akarata ez az akarat, nem elsősorban mifelénk irányul, akiket gyülekezetünk pásztori tisztséggel ruházott fel?”

A szerző evangélikus egyházjogász, volt egyetemi magántanár, nyugalmazott ügyvéd.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2018. február 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.