A lelkész sokszor tartott előadásokat és hirdette Isten igéjét evangélikus összejöveteleken is:
A 2013-as országos evangélizáción elmondott prédikációját itt tekinthetik meg.
Ugyanekkor készült vele ez az interjú.
Cseri Kálmán az Evangélikus Baráti Belmissziói Egyesület (EBBE) egyik alkalmán is előadást tartott.
Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten, 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet Budapesten. Cecén, majd a budahegyvidéki gyülekezetben volt segédlelkész, 1971-től nyugdíjba vonulásáig – harminckilenc éven át – a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség lelkészeként szolgált.
„Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, lehetőleg szép magyar nyelven" – olvasható a több mint nyolcszáz igehirdetését hozzáférhetővé tevő weboldalon. Emellett számos bibliai témájú könyv szerzője, népszerű áhítatos könyve A kegyelem harmatja címmel jelent meg.
Augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést vehetett át, idén januárban pedig a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora címet vehette át.
A reformatus.hu oldalán Bogárdi Szabó István emékező sorait itt olvashatják el.