Boleratzky Lóránd 1957-ben, egy éven keresztül az Ordass Lajos püspök által vezetett Déli Egyházkerület ügyésze volt. 1989-tõl tíz éven át az Ordass Lajos Baráti Kör (OLBK) elnöke volt. A rendszerváltás után egyházjogot tanított az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, valamint részt vett a zsinat munkájában. Ő kezdeményezte a meghurcolt Ordass Lajos és más egyházi egyházi emberek rehabilitálását.
„Egyházjog – a lelki egyház szolgálatában” címmel ez év tavaszán jelentek meg válogatott egyházjogi tanulmányai Révész Béla egyetemi docens szerkesztésében. A könyvet az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2019. április 2-án Trócsányi László igazságügyi miniszter, Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, valamint Fabiny Tamás elnök-püspök mutatta be.
Az alábbiakban Fabiny Tamásnak a könyv elején olvasható köszöntőjét közöljük.
„Beszéld el fiaidnak...”
„Beszéld el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is…” (2 Móz. 10,2). Az Ószövetségben Mózesnak adja ezt az utasítást az Úr. Vele, mint kiválasztott vezetővel véghez tudja vinni az Egyiptomban szolgasorban tartott zsidó nép megszabadítását. Mózes Istennek ezen utasítás nyomán ezeknek a csodáknak immár nemcsak részese, hanem krónikása is lesz. El kell beszélnie fiainak és unokáinak, miként indulhattak végre útnak a nagy nyomorúságból az Ígéret Földje felé. Tudósítania kell az égő csipkebokorról, a tíz csapásról, a Vörös tengeren való átkelésről, a felhő- és tűzoszlopról.
„Beszéld el fiaidnak és unokáidnak…” Az immár 100. születésnapjához közeledő Boleratzky Lóránd professzor úr is valami ilyen feladatot kapott az Úrtól. Hosszú és munkával telt életét ő is olyan korban élte, amikor modern kori fáraók tartottak fogságban embertömegeket, amikor bizony megint csak át kellett kelni egy vörös tengeren. Fiainak és unokáinak mégsem csak a csapásokat és a megpróbáltatásokat mondhatja el, hanem az átélt csodákat és áldásokat is.
„Beszéld el fiaidnak és unokáidnak…” Boleratzky Loránd életművének nyolc évtizedes gazdag terméséből válogat ez az impozáns kötet. Benne a szerző nemcsak egyháztörténeti és egyházjogi tudását osztja meg az olvasóval, hanem személyes élményeit, köztük mesterekkel és kortársakkal való találkozásainak emlékeit is.
„Beszéld el fiaidnak és unokáidnak..” Amikor az atyai jóbarátra tekintettel e fiak és unokák közé merészelem sorolni magam, akkor rögtön meg is kell vallanom: legtöbbünkre rá is fér az a képzés, amit Professzor Úr iskolájában e tanulmánykötet segítségével részesedhetünk. Megismerhetjük számos kérdés jogi, szociológiai és teológiai összefüggését, végiggondolhatjuk, mi az egyház feladata a társadalomban, akár a totális rendszerek idején, kitekinthetünk német, angolszász vagy éppen finn példákra. A szerző egyértelműen meghatározza az államhatalom korlátait, valamint megosztja gondolatait a demokráciáról, vagy akár az Európai Unió és az egyházak viszonyáról. Amit – akár évtizedekkel ezelőtt, akár a közelmúltban – papírra vetett, az nemcsak szakmailag kiemelkedő, de maximálisan korszerű is. Ide sorolhatjuk tanulmányát az állam és az evangélikus egyház közti szerződések kérdéséről, vagy éppen a az egyházi hatalom megoszlásának szükségességéről is. Mindeközben megtanulhatjuk tőle a legfontosabbat: az egyházjog mindenkor a lelki egyház szolgálatában kell hogy álljon.
„Beszéld el fiaidnak és unokáidnak…”
Egy ponton már nem is annyira a professzor úr, hanem egy végtelenül kedves ember, sőt immár Lóri bácsi mesél a családjáról, benne az apai örökségről, a hadifogságról, a példaképekről. Érezzük, milyen nagy megtiszteltetésnek veszi még ma is azt, hogy az Evangélikus Jogakadémia tanára lehetett. Azé a patinás intézményé, amely századokon át Eperjesen képezte a tudós és hívő protestáns értelmiséget, és amely a trianoni tragédia után éppen száz éve Miskolcon kezdte újra működését. Nem leplezi büszkeségét, hogy éppen annak a Zsedényi Bélának a jogi tanszéken örökébe léphetett, és aki evangélikus közéleti emberként máig ható példát adott a hivatásszerűségre és a mártíriumot is vállaló meg-nem-alkuvásra. Ugyanilyen színesen ír Bruckner Győzőről, aki azáltal is a magyar jogtudomány gyakorlati formálójává vált, hogy az evangélikus egyház 1934–37. évi zsinatán kiemelkedő szerepet vállalt. A fájdalmasan sokat szenvedett egykori miniszterről, Vladár Gáborról pedig egészen személyes hangon szól. Felidézi egyfelől a jogtudományi eszmecseréket és esszéknek is beillő levélváltásaikat, másfelől azokat a látogatásait, amelyekkel a kitelepített és megalázott öreg barátjában tartotta a lelket. Vladár személye mintegy átvezet a másik nagy példaképhez, az ugyancsak mártírsorsú evangélikus püspökhöz, Ordass Lajoshoz. Ő számára egyszerre a hitvalló püspök és Lajos bácsi, akivel haláláig testvéri kapcsolatban állt, és akinek jogi és erkölcsi rehablitációjáért oly sokat tett. Meleg hangon szól a küzdőtársakról: Kendeh Györgyről, akit ugyancsak folyamatosan látogatott a kitelepítés idején, Kutas Kálmánról, akit a külföldi szakirodalom fordításáért és terjesztéséért hurcolt meg a politikai rendőrség, vagy Terray Lászlóról, aki az emigrációból intette és segítette a kísértéseknek kitett egyházát. Boleratzky Lóránd felekezeti elfogultságtól mentes szemléletét jellemzi, hogy ugyanilyen meleg hangon ír Mindszenty Józsefről is, az egyház és a haza következetes védelmezőjének nevezve őt.
„Beszéld el fiaidnak és unokáidnak…” Egy több nyelven beszélő, rendkívül művelt és világlátott ember szólal meg ebben a könyvben. Megragadó az a tisztánlátás, ami válságos időkben, erkölcsi kiállást igénylő korban jellemezte őt. Ez lehetővé tette számára, hogy egyértelmű párhuzamot vonjon a nemzetiszocialista és a kommunista önkényuralom között. A hasonlóságokat jól érzékelteti az általa személyesen is ismert Otto Dibelius berlini püspök tevékenységének bemutatásával. Ő ugyanis egyszerre volt a Hitler és az őt szervilisen támogató „német keresztények” kíméletlen kritikusa az úgynevezett „hitvalló egyház” oldalán, majd következetes bírálója a Német Demokratikus Köztársaságban, vagy éppen az akkori Magyarországon is érvényesülő totális és egyházellenes államrendszernek.
Bár Boleratzky Lóránd számára az evangélikus egyház jelenti a természetes közeget, feltűnő az ő felekezeti elfogulatlansága és ökumenikus nyitottsága. Amikor a református Novák István ma is igen relevánsnak tűnő protestáns egyházpolitikáját mutatja be, akkor a „nemzetépítő ökumenizmus” kifejezést használja, amikor pedig Erdő Péter bíborost, a kánonjog kiemelkedő alakját laudálja, akkor a „szolidáris ökumené” fogalmát viszi be – nagyon is indokoltan – az egyházi közbeszédbe.
„Beszéld el fiaidnak és unokáidnak…” Köszönöm Bolerartzky Lórándnak, hogy a következő nemzedékekkel megosztja bőséges tapasztalatait, tisztánlátásra és mély humánumra valló gondolalatit. Egyet ígérhetek még. Mi is elbeszéljük majd fiainknak és unokáinknak, hogy milyen kiváló tudóst, hitvalló keresztényt és nem utolsósorban szerény embert ismerhettünk meg Boleratzky Lóránd személyében.