Az egyházzenéhez élete végéig tartó kapcsolata a Fóti Kántorképzőből ered, amelynek 1964 és 1971 között volt hallgatója, majd több éven át az oktatója. Orgonatanulmányokat folytatott a Budapesti II. Kerületi Zeneiskolában, Baróti István legendás osztályában is. Tevékenységének egyházzenei ágával kántortanító szüleinek a nyomába lépett. Már ebben az időszakban is felkeltette érdeklődését a hangszerek szerkezete, működési mechanizmusa.
Középiskolai tanulmányait a törökszentmiklósi gimnáziumban végezte. Érettségi után döntés elé került, hogy orgonaszakra vagy matematika-ábrázoló geometria szakos tanári képzésre jelentkezzen. Egy interjú tanúsága szerint „Az ábrázoló geometria mellett döntöttem…, hogy meg tudjam szerkeszteni a mezőtúri kis evangélikus templom hátsó karzatának látványtervét, ahová a harmóniumot szánták felvinni”. A puha diktatúra idején a tanári pályával párhuzamosan azonban nem lett volna lehetősége az orgonálást folytatni, így végül a BME közlekedésépítő mérnöki szakán kezdte el tanulmányait. Az itt szerzett szakmérnöki diplomája mellett az Építészmérnöki Kar gazdasági mérnöki képzését is elvégezte, majd doktori fokozatot is szerzett. Az egyetem elvégzése után többek között az észak-déli metróvonal akkor zajló átépítésénél töltött be vezető szerepet, majd 1992-től oktatott az Út- és Vasútépítési Tanszéken, ahol később docensi kinevezést is kapott, és ahol tanári munkáját nyugdíjasként egészen a legutóbbi időkig folytatta kiváló eredménnyel.
Mérnöki munkája és orgonás-, illetve kántori tevékenysége mellett megszállottan kutatta régi orgonák szerkezetét és történetét.
Életének kedves periódusa kapcsolódik Sopronhoz, ahol a kántori szolgálatban is részt vállalt. Talán ekkor figyelt fel két környékbeli település, Harka és Balf evangélikus templomának különleges értékű, de elhanyagolt hangszereire. A magyarországi orgonarestaurálás történetében minőségi fordulópontot jelentett, amikor kutatásai alapján saját munkával helyreállította ezt a két König-orgonát (1994 és 1998). Az itt szervezett koncertek megelevenítették Sopron környékének kulturális életét, a hangszereken készült felvételek pedig a historikus előadásmód magyarországi etalonjaivá is váltak és nemzetközi szakami körökben is osztatlan elismerést arattak.
A régi hangszerek megismerésében, műemléki helyreállításában folyamatosan tovább képezte magát. Fiatal korától egészen az utóbbi évekig szinte évente utazott külföldre, hogy szakmai ismeretei mindig a legkorszerűbb szinten maradjanak. 2008-ban Németországban Organ Expert végzettséget is szerzett.
2002-ben kapott hivatalos megbízást a MEE történeti orgonáinak szakfelügyeletére. Ennek részeként felmérte a hazai evangélikus orgonaállományt, és elkészítette történeti hangszereink jegyzékét. (A számarányokat figyelembe véve, a hazai felekezetek között evangélikus egyházunkban található a legtöbb historikus orgona!) Az elmúlt évek alatt csaknem huszonöt evangélikus templom hangszerének helyreállítását végezték el az ő restaurálási tervei alapján és szakmai felügyelete alatt (többek között Hegyeshalom, Nagyvázsony, Szarvas, Torvaj, és Domony). Minden felújítás előtt a legapróbb részletekre kiterjedő kutatást végzett, amelyet tudományos igényességű restaurálási tervdokumentációba foglalt. A kivitelezők ezek alapján dolgoztak és egyúttal ezek alapján voltak számonkérhetők. Filológiai igényességű kutató- és szakértő munkája mellett idejét nem kímélve kereste a pályázati lehetőségeket, hogy a költségigényes orgonafelújításokhoz támogatást kaphassanak a gyülekezetek. A zenei bizottság számára végzett szakértői munkájával nemcsak a pályázatok elbírálásának nehéz munkájában vállalt fontos szerepet, hanem eredményesen képviselte az ügyet, hogy az orgonajavítások támogatására külön költségvetési fejezet is létesüljön egyházunkban.
Bár szakterülete a régi orgonák helyreállítása volt, új hangszerek tervezésébe is részt vállalt. Ennek nyomán épülhetett meg a budaörsi templom orgonája és közreműködött a budavári templom stílushangszerének tervezésében is.
Orgonaszakértői tevékenysége azonban messze túlmutat egyházunk határain. Egyedül, vagy munkatársakkal számos templom orgonájának történeti kutatásán és restaurálásán tevékenykedett.
Az orgonák mellett harangok kutatásában is aktív volt. Korábban Sopron és környéke jobbágyfalvai harangjainak felmérését végezte el, 2018-ban pedig két szerzőtársával (Patay Pál, Poór Péter) adott ki forrásértékű könyvet Komárom-Esztergom megye harangjai címmel.
Az orgonalógia tárgykörében hazai, valamint német és holland szakfolyóiratok közölték tanulmányait. A Magyar Egyházzenei Társaság és a Magyar Restaurátor Kamara tagsága mellett több nemzetközi szakmai társaságnak volt tagja. Közülük a legismertebb a GDO (Gesellschaft der Orgelfreunde).
Munkájának eredményét nemcsak szakmai körökben ismertette. Gyülekezeti alkalmakon, és zeneszerető közösségek számára ismeretterjesztő előadásokat is örömmel vállalt. Több mint tíz éve rendszeres vendég előadója volt az EHÉ-nek is. Szakértői tevékenységének gyümölcse az Evangélikus történeti orgonák című háromlemezes cd albumban és annak kísérőfüzetében is dokumentálásra került. (Előadók: Fassang László, Szilágyi Gyula, Pétery Dóra)
Családi életében nehéz próbákat hordozott: tehetséges fiától korán búcsút kellett vennie és a restaurálásban is társként tevékenykedő testvérével sem dolgozhattak együtt már évek óta.
Tevékenységét elhivatottság, következetesség, töretlen igényesség és az elődök munkája iránti nagyrabecsülés jellemezte. Frappánsan foglalja össze ezt a teológián közreadott vázlatának egy mondata: „Az orgona a gyülekezet tulajdona, egyházi és nemzeti kulturális örökségünk része, gondozása, óvása a gyülekezet feladata és kötelessége.”
A vírus okozta váratlan halála miatt számos félbemaradt munkát hagyott az utókorra. Munkájának folytatása, szellemi örökségének ápolása és továbbadása kötelességünk.
A korábban idézett vázlatban szerepel egy énekcím egy romos orgonára vonatkoztatva: Feltámadsz még, én testem, feltámadsz… – ebben a reménységben búcsúzunk tőle.