Köhler Juliannát, Julika néniként Mezőberényben nagyon sokan ismerték, a Mezőberény I. kerületi Evangélikus Egyházközségnek gyermekkorától haláláig meghatározó tagja volt. 

Mezőberényben járt óvodába, egyházi iskolába, majd leánygimnáziumban folytatta tanulmányait Békéscsabán. Kitűnő tanulmányi eredménye ellenére nem tanulhatott tovább, dolgozni kezdett. 1955-től a Mezőberény I. kerületi Egyházközség munkatársa, 1963-ig végezte az oktatást, és egyéb egyházközségi feladatokat (jegyző is volt). Időközben felvették a Közgazdaságtudományi Egyetemre, amit édesanyja betegsége miatt abba kellett hagynia. 1970-ben édesanyja halála után a Számviteli Főiskolán üzemgazdász diplomát szerzett. Dolgozott főkönyvelőként, revizorként, főrevizorként és 1977-től okleveles könyvvizsgáló. 1981-ben jelentkezett az Evangélikus Hittudományi Egyetemre és már nyugdíjasként, 1986-ban kapott lelkészi diplomát ordinációját azonban nem kérte ezért Luther kabát nélkül végezte szolgálatait. 1991-ben püspöki kérésre Mezőtúron a gyülekezet vezetőjeként szolgált, de a mezőberényi gyülekezet hivatali teendőibe is besegített, hitoktatást vállalt. Mindennapi munkája mellett az egyházmegyei számvevőszék elnökeként is tevékenykedett.

Életének meghatározó eseménye volt a „málenkij robot”, annak ellenére, hogy kései gyermekként őt 10 évesen nem hurcolták el a Szovjetunióba. Kezdetektől szívén viselte a településről a „málenkij robotra” elhurcoltak ügyét. 1986 óta évente megszervezte a deportáltak találkozóját. Összefogásával 2004-ben egy bányászlámpás emlékoszlopot emeltek tiszteletükre. Segítségére volt az elhurcoltaknak, családtagjaiknak a kárpótlási kérelmük benyújtásában is. 2007-ben, a málenkij robotból hazatérés 60. évfordulóján jelentek meg „Album Azokról, Akik 1945-1949-ig jóvátételi munkán szenvedtek Mezőberényből” című könyve két kötetben. Az albummal – mondhatjuk – új műfajt teremtett. Névsor szerint gyűjtötte egybe az elhurcoltak fellelhető életrajzi adatait, visszaemlékezéseik is helyet kaptak a könyvben, illetve röviden a további sorsuk alakulásáról is képet kaphatunk. A második kötet végén a lágeréletet megidéző fotókat, verseket is talál az olvasó. Arra is gondja volt, hogy az 560 érintett család polcán ott lehessen ez a különleges „szomorú emlékkönyv”. 

A rendszerváltás után a kisiskolások hitoktatója lett, majd 1992 novemberétől Mezőberényben végezte a teljes körű lelkészi teendőket. 1995-ben nagy munkával sikerült meghívnia a világ minden tájáról a több száz német evangélikus, berényi gyökerű elszármazottat a gyülekezet megalakulásának 250. évfordulójára. 

Az egyházközség megalakulásának 265. évfordulóján, 2010-ben jelent meg „Történetünk” című könyve, melyben az egyházközség történetét dolgozta fel az irattári anyagok és jegyzőkönyvek alapján, emléket állítva kedves gyülekezetének, egyben gazdagítva Mezőberény evangélikus helyismereti anyagbázisát. Saját életútját is könyvbe álmodta, 2014-ben „Velem nem történt semmi” címmel jelent meg önéletírása. Azt vallja, hogy könyvei együttesen adnak képet életének minden fontos eseményéről.

Mindig gondja volt arra, hogy időseket, fiatalokat támogasson, segítsen. Közismert volt a gyülekezeten, családján belüli segítőkészsége, támogatóként való megjelenése, tanulmányok példaértékű támogatása. Számára érték a család, a tudás, a kutatás, a múlt őrzése. Cikkeivel több egyházi lap tartalmát gazdagította. 

Családból hozott hite egész életében segítségére volt. Ennek is betudhatóan győzte szerepeit, feladatait, tettekkel, tudással, emberséggel, erővel és kitartással. Soha meg nem ingó hite, Istenhez való hűsége példaértékű volt.