Elindult a Szélrózsa hírlevele!

Elindult a Szélrózsa hírlevele!

Share this content.

Forrás: Szélrózsa-találkozó
Budapest – November hónappal elindítjuk hírlevelünket, amelyben a legfontosabb információkkal szeretnénk tájékoztatni téged. 2020 tavaszán azt a döntést kellett meghoznunk a járványhelyzet következtében, hogy a gyulai Szélrózsát 2021. július 7–11. között tartjuk meg. A találkozó mottója továbbra is kísér minket a szervezésben, folyamatosan emlékeztetve arra, hogy nem a félelem lelkét kaptuk, „hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét!” (2Tim 1,7)

A hírlevél egészét itt tekintheted meg!

A 2021-es gyulai Szélrózsa szerdai napjának fellépője: Kelemen Kabátban

A Kelemen Kabátban zenekari felállása 2013-ban debütált. Azóta a csapat a hazai klubok és fesztiválok megkerülhetetlen szereplőjévé vált. A Kelemen Kabátban sikerének titka a karakteres dalszövegek és a sokszínű, professzionális zenei hangzásvilág ötvözetében rejlik.

Tagok: Horváth Boldi – szerző, ének, repp. Horváth Gáspár – (JumoDaddy) – szerző, zenei producer. M-Papa – szerző, repp. Kiszin Miklós – basszusgitár. Gajdacsi Gábor – gitár. Nagy Róbert – billentyű. Szabó Tamás – dob.

IDŐPONTVÁLTOZÁS: a Lóci játszik zenekar koncertje július 8-ára, csütörtök estére módosult.

KÉRDŐÍV

Kik legyenek a 2021-es Szélrózsa fellépői? Kinek az előadását hallanátok, miről beszélgetnétek szívesen? És mi az, amit szerinted jobban csinálhatnánk? Minden válasz abban segít, hogy megszervezhessük a jövő nyár legjobb programját, és a Szélrózsa fesztivál örök emlék maradjon!

A kitöltés maximum 5 percet vesz igénybe. Neked csak néhány kattintás, nekünk viszont óriási segítség.

Köszönjük, ha kitöltöd!

https://forms.gle/dvKLmaVRerCZjtdW7 

NÉPSZÁMLÁLÁS

2021-ben népszámlálásra kerül sor, aminek során mindenkinek felteszik majd a kérdést, hogy mely egyházhoz tartozónak vallja magát. Arra hívunk, hogy valld magad te is evangélikusnak és segítsd egyházunkat azzal, hogy erre emlékezteted szeretteidet, barátaidat is!

Ha lemaradtál a kampányvideóról, itt meg tudod nézni!

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb és legfontosabb Szélrózsa-információkról, iratkozz fel hírlevelünkre ide kattintva!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!