A protestáns egyházakban is nehéz és sokszor ellentmondásos a lelkészi pálya. A teológiai „alkalmassági” vizsgán elszánt fiatal emberek jelennek meg, akik elhívást éreznek a lelkészi hivatásra, és tőlük telhető magabiztossággal hangsúlyozzák, hogy nagyon szeretnék Isten ügyét szolgálni. Aligha lehet ilyenkor megítélni, hogy az elhívást mikor sötétíti majd el az erőtlenség, az elbizonytalanodás, a krízisek okozta félelem, a növekvő magánéleti válság. Ezért az „alkalmasság” idézőjelbe tétele, mert hogyan is tudnánk emberi mércéken megítélni, hogy ki fog kitartani a hivatásban, s ki fordul ki abból. Látjuk, érzékeljük a megfáradásokat, s hol a megváltozott korban, hol a közösségek meggyengülésében, hol pedig a lelkipásztori élet túlterhelésében véljük felfedezni az okokat. Szomorúan fogadjuk, amikor egy-egy kollégánk, szolgatársunk bármilyen értelemben (lehet, hogy nem hagyja el a pályát, de már nem tud hitből, lélekből, szeretetből szolgálni) feladja hivatását. A legtöbbször lelkiismeretfurdalást érzünk, s keressük az utat, hogy miként kellene egymásra jobban vigyáznunk?

Dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugdíjas gyakorlati teológia professzora egy olyan könyvet szerkesztett és részben írt, amelyik segít a felmerülő kérdések józan és érzékeny végiggondolásában.

A 264 oldalas kötet nyolc nagyobb egységre bomlik, s mindegyik a lelkészi pálya egy-egy hangsúlyos szeletét járja körbe. A tartalmi építkezés – telitalálat. Ha azzal kezdte volna, amivel e könyvajánló is kezdődik, csak egy lenne azon írások sorából, amelyek siránkoznak, és mindig hibáztatnak valakit. De nem. A kötet más utat választ. Az egyes fejezetek előtt elgondolkodtató idézeteket olvashatunk teológusoktól, szerzetesektől, baptista prédikátortól, zeneszerzőtől. Ezt követően minden fejezet a szerkesztő dr. Szabó Lajos beszélgetésre ösztönző írásával folytatódik, amelyekben a gyakorlati teológiai tudományterületén értelmezi a fejezet-címeket.

A kincsek őrei című fejezet a lelkipásztori hivatás csodálatos gazdagságára hívja fel a figyelmet. „Színes életútra tér az, aki ma lelkésznek áll” – állítja az első mondat. A könyv első fejezete az utolsóra rímel, arra, hogy miért jó lelkésznek lenni. Ez a keret, s csak ezen keresztül értelmezhető minden más jelenség. Valóban fel kell újra és újra fedeznünk önmagunkban azt az eredeti vágyat, hogy miért szerettünk volna lelkészek lenni. Mert ebben a színes életpályában olyan sok minden hívott (Isten Igéjének kincsőrzése és bátor hirdetése, a közösségformálás lehetősége, az elcsendesedés és nyilvánosság megélésének egyensúlya, a változó világ új kihívásainak kalandja), ami vonzott és folyamatosan vonz minket.

Ez a gondolatindító megalapozás indít útjára minden fejezetet. A Hány ember egy lelkész? című fejezetben a lelkészkép változásaival szembesülhetünk, egészen addig elmenően, hogy koronavírus idején mit jelenthet a lelkipásztori hitelesség. Ebben a fejezetben már utalás történik arra, hogy az utóbbi évtizedekben határozottan kibillent a lelkészek életrendje, az elmélyülő, meditatív életformát egyre jobban szorongatja a manuális, szervező és megvalósító cselekedetek sora (52.). A lelkészi szerepek széles repertoárjáról (riporter, tudós, pedagógus, pásztor, menedszer, művész, ügyvéd, színész, varázsló, zenész/gitáros, lélekgyógyász) beszélgető köröket lehetne rendezni, hogy ezen a téren is mélyüljön lelkészi önismeretünk.

A Ki akar ma még lelkész lenni? bevezető gondolatai a pályaválasztás sokféle meghatározóját veszi sorra. Minden lelkészjelölt szembesülhet elutasító és támogató véleményekkel, a családi háttér befolyásolásával, a hivatás általános megítélésével, a Lélek belső hangja felismerésének küzdelmeivel.

Az Utak és érzések a lelkészi pályán az intim szféra és a nyilvános szolgálatok közötti érzékeny határvonalairól szól, arról, hogy ebben az értelemben is a lelkész különleges hivatású ember. Nincs kötött munkaidő, feltűnő a más közösségekben való megjelenése, a környezeti igények és elvárások gyakran állítják majdnem megoldhatatlan feladatok elé. Megszólalásaiban a régi és az új keretek egymásnak feszülnek, amelyek megterhelik a lelkészi szolgálatot.

A könyv egyik legmegérintőbb fejezete: A papi ruha vonzásában. Ritkán szoktunk azon gondolkodni, hogy mit jelent és mit üzen a Luther-kabát vagy a palást viselése a lelkészi szolgálatban. Milyen jó lenne újra és újra érezni a lelkészi öltözék felvételének először érzett megrendültségét, méltóságát, megerősítést adó erejét!

A lelkészi hivatás presztízse című fejezet a hivatás társadalmi és egyéni elfogadottságáról, tekintélyéről szól. Szabó Lajos idézi Tomka Miklós szociológust, aki a papi hivatás három alapvető szerepét sorolja föl, amelyeknek változhat a prioritása, de amelyek alapján ma is megítélik a lelkészt. Ezek az adminisztratív, a szakrális és a közösségi tényezők (177.) Ezek teljesítését azonban meghatározza az a sok és alapvető változás, ami napjainkban változásra készteti a lelkészi szerepek megélését is (pl. a kapcsolattartásban, a beszélgetésekben átalakult az interperszonális tér, az élettanácsadásban más szakmák lettek hangsúlyosak).

A magánélet, a személyes hitélet válságait sokáig lehet rejtegetni, de éppen ez az a terület, amelyik előbb-utóbb megtöri a motivációt, megsebzi a hivatástudatot. Erről szól a Fények és árnyak a lelkészi pályán című fejezet. Küzdelem a javából, még sincs lelkészi hivatás krízis nélkül. Nem az a kérdés, hogy utolérnek-e a krízisek, hanem, hogy miként küzdünk meg velük. A lelkész imádsága és a gyülekezet imádsága a lelkészért mindig kiemelkedően fontos szolgálat, a válságok megélése idején pedig életmentő lehet.

Az utolsó fejezet szinte hitvallásszerűen foglal állást: a lelkészi hivatás „öröm a hittel folyó alkotás és a hitben való ébrenlét Krisztus evangéliumának naponkénti felfedezésével” (225). A Miért jó lelkésznek lenni? kérdésre ez a válasz. A lelkészi hivatás örömét átélő lelkész mindig a „jó ügy” szolgálatában áll. Horizontálisan ez a másik ember segítését és védelmét, vertikálisan az élő és aktív kapcsolat megélését jelenti Istennel. A könyv még jó néhány indokot felsorol és igazol.

És ez még nem minden! A tudós gyakorlati teológus (egyébként volt gyakorló lelkipásztor) gondolatait minden fejezetben négy-hat lelkész egészíti ki, bemutatva hivatásuk egy-egy átélt élményét, tapasztalatát. Vannak köztük idősebbek és fiatalok, ismertek és – számunkra legalábbis – távolabb élők. A vallomások nagyon őszinték, hitelesek és továbbgondolásra, beszélgetésre ösztönöznek. Olykor megrendítenek, olykor mosolyt fakasztanak. Egyek közülünk, akik bátran szólnak örömeikről és kudarcaikról.

Erről a könyvről beszélgetni kell! Érdemes ajánlani már a jelentkezést fontolgató középiskolásoknak, a hivatásukat felismerő lelkész szakos hallgatóknak, lelkészi kiskörökben, egyházi testületekben, a lelkészi hivatás iránt bármely szinten érdeklődők köreiben. Minden segít, ami által tudatosabban éljük meg lelkészi hivatásunk sokszínűségét, a hivatást segítő kapcsolatokat, Istenre és egymásra utaltságunk lehetőségeit.

Égi hívás – földi pálya
avagy miért (ne) legyek lelkész?
Szerk.: Szabó Lajos
Luther Kiadó, Budapest, 2020 (264 oldal)
ISBN 978-963-380-188-8
(A kiadvány megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában: https://bolt.lutherkiado.hu/).