Testvérek vagy távoli unokatestvérek?

Tudjuk, hogy másik templomba járunk, s a templomaink is másképp néznek ki: a református általában puritánabb. Más szolgálati ruhát öltenek a lelkipásztoraink. Mégis, ha a reformációról beszélünk, Kálvint és Luthert rendre együtt emlegetjük, mint az említett, változásokat hozó forradalmi kor két ikonikus alakját. Azt is látjuk a korabeli képeken és domborműveken, hogy Luther testesebb alkat volt, Kálvin meg sovány és szikár. Közismertek még a Luther jó kedélyű asztali beszélgetéseiről szóló anekdoták, és arról is többen hallottak már, hogy amíg ő sört iszik, addig az evangélium terjed… Kálvinról is tudható, hogy imára borulásaival kikoptatta a szőnyeget (igen, térdelve imádkozott), és rendszerező gondolkodású, logikusan érvelő jogász volt.

Településenként eltérő lehet, hogy a református és evangélikus gyülekezetek milyen mélységű ismerettel rendelkeznek egymásról. Debrecenben például – talán éppen a Szólj be a papnak! sorozatnak köszönhetően – jobban megismerhettük egymást, hiszen ezeken az alkalmakon katolikus, református és evangélikus lelkészek beszélgetnek közösen közéleti és teológiai témákról.

Olyan, mintha testvérek lennénk, mert egyháztörténetünk egy időben kezdődött, teológiánk egy tőről fakad, mégis felszínesen ismerjük csak egymást, s ezáltal mintha inkább csak távoli unokatestvérek lennénk. A kapcsolatot erősítendő jó tisztázni néhány kérdést. Hosszasan lehetne írni arról, hogy mi a közös a két felekezetben, és kell is beszélni róla, hiszen nem szabad jobban hangsúlyozni azokat a tényezőket, amelyek elválasztanak, mint amelyek összekötnek. Jó hír: nincs túl sok kardinális kérdés, mely éket verne a két felekezet közé. Legalábbis ma már.

A cikk itt folytatódik.