Gyuszinak nagyon boldog, szép gyerekkora volt – kezdi az édesanya a visszaemlékezést. – Férjem nagybátyja, dr. Haitsch Emil kérésére otthon keresztelte meg őt 1956. március 18-án a család régi barátja, az akkori aszódi evangélikus lelkész, Bogya Géza. Általános iskolás korában a nagyszülőknél lakott – de a hétvégét velünk töltötte –, ebédelni még gimnazistaként is hozzájuk járt. A nagyszülők a VIII. kerületben, a Práter utcában laktak, mi pedig Budán, a Karinthy Frigyes úton. A Zrínyi Ilona Gimnáziumba járt, nagyon jó eredménnyel végzett. Már azokban az években is sok minden érdekelte: szeretett sakkozni, de sok tudományos ismeretterjesztő könyvet is olvasott; foglalkozott atomfizikával, csillagászattal, filozófiával. Később leginkább az irodalom felé fordult az érdeklődése.

– Úgy tudom, tanár lett.

– Igen, tanárképző főiskolán végzett magyar–történelem szakon, majd általános iskolai tanárként dolgozott haláláig, 1982. január 20-ig. Akkor épp esti iskolásokat tanított, ezért napközben írt. Mivel a Móricz Zsigmond körtér felől nagy volt a zaj, kiment a konyhába írni, de ott nem volt konvektor. Ugyan nem volt nagyon hideg, de nyitva hagyta a tűzhelyet, hogy egy kicsit fűtse a helyiséget reggelizés után, és közben elaludt. Az égő gáz miatt elfogyott az oxigén – a boncolóorvos szerint ez okozta a halálát.

– Bár egy fiatal tanárnak igen sok a dolga, azért biztosan volt kedves pihentető elfoglaltsága is.

– Sokat olvasott, zenét hallgatott, járt velünk múzeumokba. Nagyon érdekelte a képzőművészet, egy-egy kép előtt hosszú perceket töltött el. Jártunk édesapjával hármasban Olaszországban: Rómában, a Sixtus-kápolnában órákon át nézegette Michelangelo freskóit; Firenzében, az Uffiziben hosszan álldogált a nagy festők képei előtt. A természet iránti rendkívüli érdeklődése nemcsak az utazások alatt formálódott, hanem a hosszú balatoni tartózkodások idején is: sokszor nézte a holdat, a csillagokat, a felhőket. Volt egy nagy szerelme, egy versében Anna néven szerepel, de ő messze élt, s a távolság miatt nem alakult ki tartós kapcsolat köztük.

– Mikor kezdett el Gyula verseket írni?

– Általános iskolás korában vettük észre, hogy esténként, miután befejezte a tanulást, sokáig ég a lámpa a szobájában, és hosszasan ír valamit. Nem volt közlékeny természet, nem mondta, hogy mit, mi pedig el sem tudtuk képzelni, min dolgozhat olyan későig. Egyszer csak megláttuk a Nők Lapjában a gyermekverseit. Akkor már hajlandó volt bevallani, hogy verseket ír, sokszor éjszaka is, de szigorúan a lelkünkre kötötte, hogy a távollétében ne olvassuk el őket. Mi ezt be is tartottuk. A gimnázium, majd a katonaság alatt és később tanárként is folytatta az írást, a kész műveket elvitte megmutatni költőknek, szerkesztőségeknek. Munkáját nagy szeretettel támogatta Keresztury Dezső és Vas István is, de az olykor előforduló elutasítások miatt sokat szenvedett.

– Édesanyaként és olvasóként hogyan ítéli meg fia költészetét?

– Rendkívül jónak tartom, és higgye el, ebben a tekintetben nem vagyok elfogult. Vannak olyan versei, amelyeket nem szeretek, ezeket nem is engedtem kiadni. (Hargitai-Haitsch Gyulának több kötete jelent meg. – K. S. N.) Azért csodálom őt, mert nem is írja, hanem szinte festi a szavakat, így lesz különleges hatása a verseinek. Keresztury úgy fogalmazott, hogy Gyuszi írása „egybemosódó képek zuhataga”. Hogy honnan találta ki a fiam ezeket a képeket, nem tudom…

– Talán onnan, ahonnan a Hegyi beszéd című vers zárását: „ne féljetek, / Isten szavait / fonjátok koszorúba…” Gabi néni, ha már kétszer is elhangzott Keresztury Dezső neve, hadd idézzek a Fehér lobogás című kötethez írt utószavából: „Komoly ígéret volt, túl korán törött össze. Nagy kár érte. De a töredék is, ami megmarad utána, érdemes rá, hogy megbecsüljük.” Ahogyan olvastam, nem csupán Keresztury, de sokan mások is igen szépen méltatták Hargitai-Haitsch Gyula költészetét. Önök, a szülei, majd a férje halála után pedig ön szeretettel és gondosan ápolták-ápolja az emlékét.

– Szép és tehetséges, drága fiunk elvesztése iszonyú szenvedést okozott. Amikor már képesek voltunk rá, vigasztalásul elkezdtük olvasni a verseit – az írását csak a férjem tudta elolvasni –, és megdöbbenve láttuk, hogy milyen sok érdekes, szép verse van. Ezeket legépelve eljuttattuk Keresztury Dezsőhöz, aki egyetértve tanácsolta, hogy szerkesztessük meg és adjuk ki a kötetet, ő majd ír hozzá ajánlást. A Magvető Kiadó vállalta is a kiadást. Kétszáz példányt vettünk belőle, és elküldtük írók, költők, színészek számára. Számtalan elismerő levelet kaptunk, dicsérő újságcikkek is jelentek meg. Később, férjem halála után készíttettem egy Válogatott versek című kötetet, ezt is ajándékba adtam mindenkinek. Férjem kívánságára alapítványt létesítettem, s Mányoki Endre, Koppány Zsolt és Madár János segítségével újabb köteteket tudtunk kiadni.

– Költő fia mely verseit ajánlaná leginkább az olvasóknak?

– Gyuszi, ahogy mondtam, „festi a szavakat”, szóval az ilyenfajta verseket ajánlanám: a Hajnalt, az Érzelmes éneket, a Fekete szarvast, a Kérdezőt, az Énekek kánonban címűt – ebben van egy kép, „a fények hurkapálcikája”, hát nem gyönyörű? –, a Félálom címűt, a Hegyi sétát, a Monológ sötétbent...

– Holló András költő írta Hargitai Haitsch Gyuláról, hogy ő „hímezte a verseket”, és nem is a greenwichi idő, hanem „az Isten pulzusa” szerint alkotott. Fontos, hogy tudja, Gabi néni: ahogyan ez a pulzus nem szűnik lüktetni, a versek is megmaradnak az időben. Álljon itt tehát néhány ma is élő „szóhímzés”.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 7. számában jelent meg, 2016. február 21-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.