Évente átlagosan 300 pár házasodik össze Békéscsabán

Évente átlagosan 300 pár házasodik össze Békéscsabán

Share this content.

Forrás: beol.hu, szöveg: Zámbori Eszter, Fotó: MTI / Balázs Attila
Békéscsaba – 2018-ban is emelkedett a házasságkötések száma Magyarországon. Bár még nem készült el a Központi Statisztikai Hivatal teljes évre vonatkozó kimutatása, az már biztos, hogy tavaly január végétől november végéig közel ötszázzal több pár házasodott össze, mint 2017. első 11 hónapjában. Békéscsabán átlagosan 300 pár kötötte össze életét az elmúlt négy éveben.

A statisztikák szerint folyamatosan nő azoknak a száma, akik összekötnék életüket. A Békéscsabai Evangélikus Egyházközség adatai szerint a helyi párok átlagosan 10 százaléka döntött úgy, hogy a polgári esküvőt egyházi szertartással is megerősíti.

„Minden évben örömteli, hogy közel 30 vagy afölötti létszámban jelentkeznek jegyespárok azért, mert egyházi esküvőt szeretnének kötni. A 2000-es évek elején volt egy kicsi visszaesés, de ismét emelkedik ez a tendencia. Nagy öröm ez nekünk, mert azt látjuk a jegyes oktatás során, hogy a fiatalok tudatosan készülnek a közös életútjukra” – emelte ki Péterné Benedek Ágnes evangélikus lelkész. Hozzátette: úgy tapasztalják, a fiatalok nyitottak arra, hogy az egyházi szertartás révén lelki és erkölcsi megerősítéssel indítsák el a közös életüket.

A békéscsabai polgármesteri hivatalban többféle lehetőség közül választhatnak a jegyesek. A helyi rendelet lehetővé teszi, hogy a péntek délutáni, kistermes esküvő térítésmentes legyen. Szombaton azonban nem ingyenes a szolgáltatás, ugyanakkor ezeken a napokon meg lehet választani a helyszínt, így lehet a díszterembe, a városháza udvarára vagy akár egy külső helyszínre kérni a polgári szertartást – erről a hivatal közigazgatási osztályvezetője beszélt.

A cikk a továbbiakban itt folytatódik.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!