Közös történetük felidézését ifj. Palik Ferenc kezdi: „Egyikünk felmenői között sincs gazdálkodó. Anikó egy veszprémi panelben nőtt fel, de mindig vidéki életre vágyott, én a szomszédos Bakonycsernyéről származom. Kis háztájinkban a család szükségleteit termeltük meg. Itt, Szápáron ismerkedtünk meg: Anikó vett egy kis parasztházat, és lovakat tartott. Egy csikót vettem tőle. Így kezdődött; immár huszonkét éve” – mondja a gazdamolnárpék. Hogy mit jelent ez az elnevezés? Olyan embert takar, aki maga termeli meg a gabonát, maga őrli meg, és ebből a lisztből süti a kenyeret – cikkünk szereplői ökológiai értelemben az első tiszta birtokot működtető gazdamolnárpékek hazánkban. Baromfi, ló, birka, szarvasmarha, szabad tartású mangalica legel náluk, sonkát, szalonnát, kolbászt is készítenek. 

A természet megtalálja a megoldást

Ferenc a takaros portájuk előtt éppen a péntek délutáni kenyérsütés, -árusítás idején, munkájuk gyümölcsei között és gyermekei körében mesél. „Megtermelt jövedelmünket mindig földre és mezőgazdasági gépekre költöttük.” A kis parasztház helyett építkeztek a jelenlegi birtokon, harmadik gyermekük már ide született. „A falu határában vagy ahol volt éppen eladó föld, ott vásároltunk. Tizenöt éves cserebere eredménye a mára nyolcvanöt hektáros birtok. Bőségesen elég, nem vágyunk nagyobbra.”

A gazdaság eltartja a családot. Évekre előre gondolkodnak, ahogy jó gazdához illik. A szemlélet a lényeg, nem a papír, és ez az emberi lelkületből fakad. Ketten felügyelik a farmot napi huszonnégy órában, alkalmazottjuk nincs, csak alkalmi segítőjük – folytatja Ferenc. „Technológiánk lényege, hogy meg kell hagyni a kellő időt a természetnek, s az mindenre megtalálja a megoldást. Csodákat élünk meg így. Nem lettünk a rabszolgái, de kizsákmányolói sem. A farm legfontosabb törvénye, hogy mindent csak a természettel összhangban teszünk.”

Mi kell mindehhez? „Üzemanyag és alkatrész a gépekhez – minden mást megad a természetes körforgás. Sem nemesített szaporítóanyag, sem műtrágya, sem gombaölő nincs itt. A bakonyi mikroklímában otthonos növényeket termesztjük.” Ahogy beszél, minden olyan egyszerűnek tűnik. „Jó gazdának lenni: ez a titok – szövi tovább gondolatait. – Ha figyeljük, mi a jó a növénynek, állatnak, választ kapunk a miértekre. Nyitott szemmel kell járni – ennyi az egész.” 

Ősi gabona, régi tudás

A gazda szavai átfogó ismeretekről árulkodnak. „Sok éve egy bábolnai gazdanapon figyeltem fel egy szerény kis standra, egy nyolcvan év körüli bácsiéra. Megszólított, és adott egy CD-t. Egy könyv van rajta: A mezei gazda vezérkönyve 1837-ből. Igazi kincs, a nyomtatott példányát megvásárolni nem lehet; antikváriumban kétszázhetvenezer forintért jegyeztethetném elő. Abszolút törvényszerűségek vannak benne nemes egyszerűséggel, amelyeket a mai korhoz kell adaptálni. Nagyon sokszor elolvastuk a feleségemmel. Ez lett a mezőgazdasági bibliánk. Ahogy kétszáz éve tudott egy gazda, úgy mi is tudunk vegyszer nélkül termelni” – avat be az ökológiai tisztaság titkába. Ezt a minősítést öt éve nyerte el a birtok. „A körforgáshoz – talaj, növény, állat – idő kell, nem lehet megspórolni a gondoskodást. Ha így teszek, ajándékba fogja adni a termést, aminek aztán van pénzbeli értéke. Nézzünk le: minden onnan kezdődik, a talajtól.”

Tiszta élelmiszereikre nagy az igény. Rejtett birtokuk kincseit sehol sem reklámozzák, ottjártunkkor mégis egymásnak adták a kilincset a visszatérő vevők lisztért, tojásért, a kemencében frissen kisült kenyérért, bagettért. Több olyan vásárlójuk is van, aki elmondta: sok éve meglévő panaszai szűntek meg, mióta az ő kenyerüket fogyasztja. Mitől ennyire finom? – tudakoljuk. „A jó kenyér alapja a minőségi vetőmag. Az alfa és az ómega pedig a dús, vegyszermentes talaj. Ha ellátjuk a megfelelő szerves anyaggal, magas beltartalmi értékű növényeket és kiváló lisztet tudunk előállítani” – magyarázza Palik Ferenc. „Régi” gabonát vetnek. Állatok nélkül pedig nem menne – a biodiverzitás és ökoszisztéma szavak náluk a teremtettség ősi rendjévé állnak össze.

Hit nélkül nem lehet

A gazdamolnárpék felfelé is néz. Édesanyja révén evangélikus. „Anikó is evangélikus hitre tért” – mondja Ferenc. Nem szoktak erről külön beszélni – természetes számukra, hogy a hit az életük megtartóereje. Két idősebb gyermekük, Botond és Kitti már konfirmált.

A gazdálkodói lét és a hitélet, avagy Isten ajándéka és az ember kétkezi munkája egységet alkot. „Ezt hit nélkül csinálni nem lehet. Sem a természet, sem a hited nem hazudik! Megkapod a megfelelő irányt, ha teszel érte, és figyelsz. És mindig megvan a jövőképed. Nekem csalódásban még nem volt részem. Vannak kis pofonok, de a hit mindent elrendez. Így teljes az ember, így tud mosolyogni” – vall visszafogottan hitéről Ferenc.

Két fivérével együtt a bakonycsernyei templomban konfirmált Zászkaliczky Péternél. A lelkész nagy hatással volt egész életére: „Példaértékű család. Olyan rózsakertje, templomudvara volt, annyira díszlett, az emberek a csodájára jártak. Senki sem lépett rá a fűre! Péter bácsi kertészmérnök is. A mezőgazdasághoz is hozzásegített mindaz, amit nála láttam. Olyan kedvességgel fogadott, tanított minket, gyerekeket! Lelkésznek ilyen emberek valók!” Szarka Istvánról és Éváról, a jelenlegi lelkész házaspárról is lelkesen mesél; gyakori vendégek a portán. „Nyitnak a fiatalok felé, a gondolkodásuk nem hivalkodó, érdekli őket a természet. Van, amikor három tisztelendő ül le itt nálunk – evangélikus, református, katolikus –, jönnek kenyérért, lisztért...”

A kenyér az egyetlen étel, amely a Miatyánkban benne van. Vajon milyen érzés saját maga őrölte, sütötte kenyeret tenni az asztalra? „Nagyon kell szeretni, becsülni, tisztelni a kenyeret, Isten ajándékát. Szoktunk erről Anikóval is beszélgetni. A kenyér… nálunk az a minden. Az a korona. A kiteljesedés. Kívánjuk, hogy más is megérezze ezt, ha süt a lisztünkből.” Anikó és Ferenc a liszt mellé kenyérreceptet és kovászt, no meg jó szót is ad vevőinek. A farmra betérőknek mindent megmutatnak.

Élő búzaszem

Az idei búza zöld csík. „Behozták az aszály miatti lemaradást. A növény összekuporodva várja az esőt, mintha azt mondaná: még bírom, majd megkapja az égi áldást, és pillanatok alatt kirobban belőle az energia az éltető víz hatására.” A gazda szavait metaforává fordíthatjuk: mi, emberek sem vagyunk másként az Úristen élő vize nélkül.

„Ma sokakból kiveszett a bizalom, a hit, a természetközeliség. A mai ember elsorvad, ha csak az anyagiakban látja a boldogságot! Pedig aki kér, tesz, az tud építkezni. Minden gyermekünk ültetett két fát. Vittek neki vizet, aztán elfeledkeztek róla. Majd szóltunk: ott az első termés a fádon! Mindennek megvan az ideje, ha kitartóan gondozom, gyümölcsöt fog adni. A természetközeliség szinte mindent megtanít az embernek: hogy higgyen, bízzon, kérjen, ne siessen” – mutat a tájra Ferenc.

Sétálunk a fák között; mint megtudom, a birtok egy pontján Fejér, Veszprém és Komárom megye találkozik. Piroslik a málna, a ribizli. „A kajszi, a dió nagyon szeret itt lenni. Ez az őszibarackfa még gondolkodik. De nem vágom még ki, hátha…” – juttatja eszünkbe a jézusi példázatot. Vagy hetven gyümölcsfa és -bokor terem itt.

A munkákból a gyerekek is kiveszik a részüket. „Tizenkilenc, tizenhét és tízévesek, mindegyikükben megvan a lehetőség, de nem elvárás, hogy itt kell folytatniuk. Az a fontos, hogy kiteljesedjenek.”

Kérdésünkre Kitti beavat a jövőt illető terveibe: itt képzeli el, vendéglátóipari tanulmányokat folytat. Éttermet szeretne, amely a farmon megtermett alapanyagokat használná fel. „Jól bánik az emberekkel, az állatokkal, és kitartó. Szerencsés férfi lesz, akinek Kitti lesz a felesége” – mosolyog rá édesapja.

A takaros, levendulával körbeültetett malomhoz érünk: dupla falú, jól szellőző fasilóban vár sorsára a gabona. „A búzaszem most is él, levegőzik” – mondja Ferenc. Malmászati rendszerüket autodidakta módon tervezték-alkották. Franciaországban találtak támogató közösségre. A malom falán fotón a bordeaux-i gazdamolnárpék házaspár, Jean François és Cécile Ferencékkel és egy jó baráttal, Fülöp Ádámmal, az óbudai Pipacs pékség tulajdonosával. Sokat köszönhetnek nekik.

„Itt folyik ki a gabona: ötven tonna van a két tárolóban” – mutatja. A mag útját sorolja: merítés után csak az egészséges búzaszem halad tovább. Polírozás után lassú, hideg őrléssel, a ma már kiveszőben lévő köves malomban készül a lisztjük. „Több ezer évig azzal őröltek – vajon miért? Mert megőrzi a búza alkotóelemeit: a csírát, a korpát.” Ha a malom teljes kapacitással működik, akkor óránként tíz, naponta – húsz óra alatt – durván kétszáz kiló liszt készül. Anikó ebből sok kenyeret süt, sok tésztát dagaszt be, de számos olyan vásárlójuk is van, aki elviszi a lisztet.

Egy szitaszekrényt nyit fel Ferenc: „Hajolj csak felé! Illatold meg! Érzed? Ez a búza illata, az élet illata!” A búzát, a kenyeret bizony vidéken ma is életnek hívják…

Kovász, küzdelem

Kezd pirulni az utolsó sütés: eltelt negyvenöt perc, mire visszaérünk a kemence mellé. Itt talál vásárlójára hétfőn és pénteken a megrendelt kenyér. Anikó rendszeresen nyolcvan-száz kiló lisztet dagaszt be. Egy kenyér elkészülte úgy huszonnyolc óra. Csodás illat lengi be a teret.

„Világ életemben vidéken szerettem volna élni, ez volt az álmom. Ezt éreztem értékes életnek. A gazdaságot úgy tanultuk, hogy figyeltünk, jártuk a területet” – mondja. Rengeteg olvasás nagyon régi könyvekből, idősek felkutatása, meghallgatása kellett még; ezt a tudást csak régről lehet megszerezni, a művelésnek ezt a módját mintegy hatvan éve nem alkalmazzák. „És újra rájövünk arra, amit elődeink tudtak – folytatja. – Az időjárásnak való kitettséggel meg lehet tanulni együtt élni. Ferenc nyugodt természete erősen hat rám. Az ő belső egyensúlyát csodálattal nézem.”

A kenyérsütésre és a kovászkészítésre Anikó magától jött rá. Kézműves kenyereikben holisztikus szemléletük van benne. Hosszadalmas kísérletezés vezetett idáig, az összefüggések megértése nem adta könnyen magát. „A kovász él. Volt, hogy kiábrándultam az egészből, kétszer is abbahagytam. Aztán a hetekre eldugott dunsztosüveget újra elővettem. És egyszer csak sikerült! Úgy készítem a kenyeret, ahogy a vevő kéri: akár maggal, sültebben… Itt nem futószalagon készül a kenyér. A kenyérsütés napjain mi is ünnepelünk; várjuk a barátokat, beszélgetünk. Jó emberek tévednek be ide. Rászánjuk egymásra az időt. Három gyermekünk mellett emberi léptékben haladunk. Mindig az odafigyelés volt a fontos, és hogy egyben legyünk. Feri különösen jó ember, mellette minden könnyű” – néz férjére Anikó, és megigazít egy mosolygós cipót a polcon. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 25–26. számában jelent meg 2020. július 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.