Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök jegyzete – elhangzott 2018. március 18-án a Kossuth Rádióban.

A webkamerás felvételek szerint idén azonban akadt egy kis bökkenő. Tóbiás a sok ezer kilométeres utazás után azt kellett, hogy tapasztalja: fészke bizony megrongálódott. Az akkor még dermesztően hideg időben meglehetősen védtelennek látszott a gólyamadár. „Sötétedéskor azt lehetett látni, hogy ácsorog a nagy hóban a fészek megmaradt részén” – írják a tudósítások.

Sajnálom Tóbiást. Féltem őt és társát, Sárát, akik az elmúlt négy évben tíz fiókát neveltek fel ebben a fészekben. Most is hazajöttek, hiszen tudják, hogy ez az otthonuk. De lesz-e ismét fészkük? Költenek-e fiókákat?

Ha Tóbiásra azt mondtam, hogy ő magyar érzelmű, akkor talán az a megállapítás sem túlzás, hogy ő Esterházy Péter írásait is szereti. Ott, féllábon ácsorogva talán ezeket a sorokat motyogja magában: „Ránézek a hazámra, és egy idegen néz vissza. Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.” (Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat, hetvenhatodik oldal).

Ez az égi Jóság Tóbiás reménysége. És mindannyiunké. Ezért hiszem, hogy az időközben talán ugyancsak megérkezett Sárával immár neki is láttak a fészek rendbetételének. Amelyet hamarosan gólyafiókák népesítenek be.

Erről az égi Jóságról szeretnék szólni. Nem a magam dadogó esendőségével, hanem a 84. zsoltár ihletett szavaival: „A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, a hová fiait helyezhesse, – a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem!”