jegyzet

Az elmúlt próbás esztendőben sok mindennel igyekeztük vigasztalni egymást, így többek között azzal is, hogy bár karanténba vagyunk zárva, de ez a karantén felfelé nyitott... Mennybemenetel ünnepén ez a szimbolikus gondolat izgalmas bibliai tartalmat kap, ha belelapozunk az evangéliumokba.

Van Gogh Krumplievők című világhírű képét, azt hiszem, sokan ismerik. Az 1885-ös alkotás volt Van Gogh első olyan festménye, amely igazán nagy visszhangot váltott ki szakmai körökön innen és túl, és amelyen a festő a szegények asztalát mutatta be igen sötét színekkel, rámutatva a kilátástalanságra és a nyomorra.

Lehet-e, egyáltalában kell-e még szólnunk a járványhelyzetről akkor, amikor a pandémia mellett egyre inkább fenyeget minket az „infodémia”. Ez a furcsa kifejezés arra a ránk zúduló információáradatra utal, amiben gyakran keverednek a valós hírek az álhírekkel, a rémhírekkel.

A virágvasárnap Jeruzsálembe érkező Jézus első útja az atyai házba, a templomba vezetett, ahol hamar kitört a botrány. A különben szelídségéről, erőszakmentességéről közismert Mester ugyanis az ott látottak hatására éktelen haragra gerjedt. Kötélből korbácsot fonva kiűzte az áldozati kultuszt szolgáló állatkereskedőket, valamint a templomi adó befizetéséhez szükséges pénzváltókat. Szent haragját prófétai igékkel támasztotta alá, melyek szerint a templom az imádság háza, és azt haszonleső kufárok rablóbarlangjává züllesztették az akkori vallási vezetők. Mindezek után már csak napok kérdése volt, hogy ellenfelei csütörtök este letartóztassák, és pénteken délelőtt már keresztre is feszítsék…

Sokan vélhetik úgy, hogy az idei böjt okafogyottá vált, hiszen már alaposan túl is teljesítettük a hagyományosan elvárt negyven napot. Közel egy esztendeje élünk visszafogottan, korlátok, karanténok közé szorítva, a legkülönbözőbb világi örömforrásokról lemondva.

Ferenc pápa Álmodjunk együtt – út egy jobb jövő felé című könyve olyan válságos időkben hív közös gondolkodásra, amikor okkal és joggal lehetnek álmatlan éjszakáink. Hiszen, ahogy az epilógusban olvashatjuk, „az emberiség egyik legsötétebb éjszakáján” szeretnénk túljutni. Ehhez kínál segítséget az egyházfő, aki szerint „a világ fordulóponthoz érkezett, a megpróbáltatás idejével néz szembe, amelyből vagy jobb emberekként kerülünk ki, vagy menthetetlenül visszacsúszunk egy áldatlanabb állapotba.” Itt az ideje az új látásnak, döntésnek és cselekvésnek!

2020. próbás hónapjai után óvatosabban kell bánnunk az újévi jókívánságokkal. A megszokott „búékozás” helyett talán bölcsebb, ha csak annyit mondunk, annyit kívánunk másoknak és magunknak, hogy 2021 legyen a gyógyulás esztendeje. Hiszen sokféle sérülést, sebet hordozunk az elmúlt, vagy talán precízebben fogalmazva, a reménység szerint elmúló félben lévő nehéz időkből.

Életem első gyülekezetében minden szempontból a „pengősmalac-módszert” alkalmazta a lelkész egész lelki nevelésünkkel kapcsolatban. A prédikáció csaknem végig arról szólt, milyen mocskos, bűnös, utolsó, szennyes semmirekellők vagyunk, aztán, mintegy könnyed záróakkordként, megszólalt a nagy „de”. „De Jézus az életét adta értetek.” „De Isten megkönyörült rajtatok.” „De drága vére árán mégis van reménységetek.”

Nem tudom kinek, milyen emlékei vannak a tanévnyitó beszédekről. Közel hat évtized távolából is még előttem van, amint szeptember elseje táján ott kókadoztunk a nyíregyházi négyes számú állami általános iskola napsütötte udvarán, és egyre lankadó figyelemmel hallgattuk az igazgató bácsi lelkesítőnek szánt beszédét. Ő minden év elején ugyanis arra szólított fel minket, hogy az idén végre „hódítsuk meg a tudomány fellegvárát…” S ha nem csal az emlékezetem, bennünk bizony egy csöppnyi harci tűz sem lobbant föl, hogy megostromoljuk a tudomány fellegvárát a többé kevésbé még nyárias, vakációs hangulatban.