Bár a tárlat plakátja mai kiállításunkat Matzon Ákos Fej és vitorla címmel hirdeti, engedjék meg, hogy először mégsem Ákosról, hanem édesapjáról, Matzon Frigyes szobrászművészről beszéljek. A hazai szobrászat egyik legnagyobb kutatója, Wehner Tibor művészettörténész egy Matzon Frigyes életművét feldolgozó szakdolgozat kapcsán úgy fogalmazott, hogy szakmai megalapozottságú és dicséretre méltó az a törekvés, hogy a szobrász életműve szakmailag feldolgozottá váljon; hiszen Matzon Frigyes alkotásai a modern magyar szobrászaton belül „rendkívüli fontosságú, olyan rejtett érték, amely mindeddig hiányzott a mértékadó történeti áttekintésekből is, s amely művészeti munkásság esztétikai, a szobrászati nyelv megújítását célzó kezdeményezései, kísérletei, összegzései és beteljesedései mindeddig felismeretlenek és elismeretlenek”. Számos művészettörténész mellett ugyancsak Wehner emeli ki a szobrász életműve kapcsán, hogy a 20. század modern magyar szobrászatán belül azért is kiemelten fontos Matzon szobrászatával foglalkozni, mert a század klasszikus hagyományokhoz kötődő fő árama mellett többek között Matzon Frigyes alkotásai mutatnak olyan, mind szellemileg, mind filozófiailag újat rejtőt, mely igazán unikális a magyar szobrászati életben. A művészettörténész így fogalmaz: „Csak néhány olyan mesterről van tudomásunk, akik a modern szemléletű, korszerű plasztikai kifejezés kimunkálása terén az 1945 utáni évtizedekben elkötelezetten munkálkodtak: Matzon Frigyes működése szervesen e néhány tagból álló művészcsapat törekvéseihez kapcsolható, s elérkezett az ideje, hogy ha megkésetten is, de a művészettörténeti rekonstrukció is megjelölje e munkásság méltó helyét a magyar művészet történetében.”

Mint tudjuk, az 1945 utáni magyar művészeten belül nem magasodhatott ki az akkori kor és művészeti élet számára az, aki nem a klasszikus, vagy megrendelt, esetenként politikai vagy propaganda célt szolgáló, a kor és korszak ideológiáját nemcsak elfogadó, hanem azt kiszolgáló műveket alkotott.
Matzon Frigyes azon kevesek közé tartozik, aki számára az volt a legfontosabb, hogy nem adott fel semmit abból a művészeti keresésből, az újra, a szó nemes értelmében vett modernre törekvésből, mely aztán alkotói pályáját hosszan mozgatta. Szobraiban felfedezhető a nemzetközi szobrászati életben való mozgás lehetősége. S bár ezt önmaga fizikailag nem tudta megtenni, művészi szabadsága megtette helyette – sokunk örömére.
Matzon Frigyes alkotásaival a közönség – néhány köztéri alkotása mellett – Várpalotán, a Thury várban találkozhat, ahol a múzeum állandó kiállításának részeként ismerheti meg e méltán felfedezésre váró művész hagyatékát. Nagy öröm, hogy a művész munkásságáról 2016-ban egy könyv is megjelent, mely kötetben művészettörténészek kiváló írásain, valamint a hagyaték bemutatásán keresztül fedezhetjük fel az alkotói életutat.

Lepold Zahn úgy fogalmaz, hogy „az absztrakt festő nem a természet mintájára alkot, hanem úgy dolgozik, mint maga a természet; nem utánozza a természetet, hanem kérdéseket intéz hozzá”. Valahogy így vagyunk a mai kiállítással is: felismerjük, megsejtjük, azonosítjuk a tárgyat, de egyben érezzük, hogy nem másolás, nem utánzás, hanem egy rejtett kérdés húzódik az egyes művek mögött. E tárlat fő kérdése, hogy meg tudunk-e úgy állni az alkotások előtt, hogy ne válaszokat, hanem „csupán” párbeszédet keressünk a képekkel és szobrokkal? Ez a megmondás helyetti kérdések bemutatása, az útkeresés, az egyes, akár a művészetben, akár más területen meglévő kutatás kifinomult feltárása teszi Matzon Ákost és Matzon Frigyest kiemelkedő alkotóvá. Mert bár igaz, hogy a két életmű különböző, mégis, számos hasonlóság is felfedezhető köztük. Elsődleges talán az architektúra művészeti átültetése, s emellett kiemelendő és aláhúzandó az a művészeti szabadság, mely a két, bár családilag szoros, mégis művészeti életművet tekintve különböző életutat egybeköt. Egyikőjük sem a populárisan értelmezett mainstream, azaz „főáramlat” része, sokkal inkább azé a szűk csoportosulásé, melynek esztétikai, filozófiai és kvalitásbeli szimbiózisa által bár nem válik saját korának egyszerű és könnyen befogadható művészetévé, mégis, hosszú távon élőt, maradandót alkot.

Egyik Matzon sem a megrendeléseknek alkotott, hanem a bennük lévővel, a kérdéssel, a minőségre törekvéssel és az újítás, a saját nyelv keresésével és az azon belül történő minél nagyobb letisztultsággal fogalmaztak és fogalmaznak. Sok mű született régen és sok készül ma is, melyek a három perc hírnévben bizakodva kerültek napvilágra, azonban kevés mű készült régen és kevés most is, mely nem a hírnevet, az elismerést keresve, hanem a belső, művészeti kényszer gyötrelmeiből formálódott és aztán – ha egy ideig csendben is – él, hogy szolgáljon. Örömteli – és ezért köszönet illeti az Aba-Novák Galériát is –, hogy a mai kiállításon két életművel találkozunk, mely utóbbit célozza.

Matzon Frigyes életművét érdekes nem kronologikusan, hanem témák szerint tekinteni, a portrékat, a tér- és tömegkompozíciókat, Möbiusokat, konstruktivista alkotásokat egységben szemlélni. Ugyanez izgalmas Matzon Ákosnál is, hiszen nála sem az évekkel határolt korszakok, sokkal inkább a sorozatokban gondolkodás a jellemző. Erről a Munkácsy-díjas képzőművész így vall: „Sorozatokat készítek. Kialakul egy idea bennem, és azt addig csinálom, amíg – a magam tudása szerint – körbe nem járom. Van téma, amely évekig nem hagy nyugodni. Apámtól azt tanultam, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy valamit sikerül megvalósítanom, az ne érdekeljen többé. Ez nálam így is van, addig érdekel valami, ameddig beleroskad a fizikumom és a lelkem. Amikor sikerül, akkor abbahagyom. Mivel elég gyorsan felejtek, ezért vannak témák, amelyek pár év múlva ismét előkerülnek. Ekkor rendszerint azzal szembesülök, hogy fogalmam sincs, évekkel ezelőtt hogyan oldottam meg a problémát…”
Matzon Ákos Fej és vitorla sorozata 2012-ben indult és mind a mai napig visszatérő elem. A sorozat első alkotásait először a balatonboglári vörös és kék kápolnában mutatták be, majd később többek között a Klebelsberg Kulturkúriában is láthatóak voltak. Mint ahogy a művész fogalmaz, a fej, vagy az ívelt profil és a vitorla összekapcsolására épülnek a most látható, elsősorban 2015–2016-ban készült sorozat alkotásai. És valóban, felfedezhetjük mindezt a képeken, elidőzhetünk a vitorla mögött megidézett szellő vonalaiban, vagy elgondolkodhatunk a szentendrei fej motívumra, elsősorban talán Vajda Lajosra való utalás gondolatiságán. A képek mozgalmassága, a sokszor monokróm felületen megjelenő vonalak mozgásának a játéka szabadon engedheti fantáziánkat, s egyúttal az ívek, vonalak, hasábok egymással történő rendszeralkotásában felfedezzük és megismerjük a matzoni rendszert.

Matzon Ákos művészi pályájáról bár lehet, hogy elsőre azt gondolnánk, a szobrász édesapa munkásságára épül, de ez csak áttételesen igaz. Matzon Ákos pályája az építészettől indul, majd rátalálva a képzőművészetre, egyre inkább kiteljesedik. A Munkácsy-díjas képzőművész eddigi életművére egyszerre mondhatjuk, hogy sokrétű, ugyanakkor mégis, egy világot építő. Alkotásai az architektúrára vezethetők vissza. A rendszer, a vonalakra építés, a fény, mint építőelem mind-mind olyan jellemző vonások, melyek a művész legkülönbözőbb sorozataiban sorra felfedezhetők. Egyedül talán kalligrafikus alkotásai tűnhetnek ebben kivételnek, ahol a teljes művészi szabadságra támaszkodva, mintegy játszi könnyedségnek tűnően alkotja egyébként fegyelmezett képeit. Matzon Ákos könyv- vagy net sorozatai, szárnyas oltárai, reliefjei mind-mind olyan üzeneteket hordoznak mely korunkra, a Gutenberg-galaxis kérdésére ugyanúgy reflektálnak, mint arra, hogy hol a helyünk a világban. Matzon Ákossal olyan művésszel gazdagodott a kortárs képzőművészet, akinek segítségével a nagyon leegyszerűsített, mértani formákra támaszkodó, geometrikus művészetben a rendkeresés művészét fedezhetjük fel. A geometrikus művészeten belül azért is különös színfolt a matzoni életmű, hiszen őt elsősorban a vonalak érdeklik. Talán éppen ez az érdeklődés teszi, hogy Matzon Ákosnál gyakori, hogy a néző a nem ábrázolással, a szimbólumok radikális elhagyásával találkozik. Erről, mármint a vonalról a művész így fogalmaz: „A vonal egy éteri finomságú test, hasáb, egészen addig a határig, ameddig már nem is létezik, csak érzékeljük. Nagyon sok mindent kifejezhetünk, ábrázolhatunk általa, például erő, irány, sebesség, rezonancia stb.” Másutt ugyancsak Matzon megfogalmazásában ezt olvashatjuk: „Az én vonalaim legtöbbször hasábokká válnak. Valójában vékony hasábcsíkok. Engem csak a vonalak és a hasábok által indukált árnyék és fény érdekel, ami akkor a legeklatánsabb, ha ezek a vonalcsoportok párhuzamosan vannak elhelyezve. Hogy mi érdekel a legjobban az egészben? A párhuzamos vonalak és az azok által keltett fények és árnyékok!”

A „mindennek” a keresése évezredeket átölelő utazást enged mind az eszme-, mind a művészettörténetben. Felfedezhető az ábrázolt, figuratív, de az elvonatkoztatott, absztrakt ábrázolásokban ugyanúgy, mint a kortárs installációkban. A kortárs művészeten belül nagyon különös helyet foglal el mindebben a geometrikus festészet, mely vonalak, formák egymáshoz való viszonyára építve legtöbbször a káoszból – a redukció talán legerősebb módjával – rendet fogalmaz meg. A vonalak, testek egymásra hatására építve ugyanis olyan rendszer jön létre, mely elengedi a korábbi ábrázolást, a megfoghatót és helyébe a szem által tapasztalható, de csak a lélek útján felfedezhető rendszert helyezi a középpontba. Matzon Ákos munkáira ez utóbbi a jellemző. A Munkácsy-díjas képzőművész ugyanis finomsággal – bár a tartalmat, a hordozó üzenni kívánását el nem engedve – olyan alkotásokkal gazdagítja a kortárs művészeti életet, mely a vonalak, hasábok, testek egymásra hatására építve igyekszik új, művészeti filozófiát megfogalmazni.

Amikor ma az Aba-Novák Galériában Matzon Ákos festményei és Matzon Frigyes szobrai előtt megállunk, jó, ha figyelembe vesszük, hogy a művészetet nem megérteni, sokkal inkább megfigyelni szükséges. A műalkotások által ugyanis közel kerülhetünk az anyag, a tér, az idő és végeredményben a heideggeri értelemben vett lét kérdéséhez. Nyitottá válhatunk arra, ahogy a művészet eszközeivel az alkotók – formák, ívek, vonalak és jelek segítségével – a harmóniára törekvést helyezik elénk. A művészet – jobb esetben – nem megmond, hanem sugall, közelebb hozza a vele dialógusba lépő embert. A művészet a keresésre ad teret, időt, lehetőséget és az egy-egy alkotás előtt megállás által, a művel való párbeszédből adódóan erőt. Köszönjük Matzon Ákosnak és az Aba-Novák Galériának, hogy létrejött ez a tárlat.

A kiállítást Esterházy Péter gondolatával nyitom meg: „A művészet gyakorlója (szolgája) az emberiségnek az a megbízottja, kiküldöttje, akinek az a dolga, hogy mintegy az első vonalban harcolva, kifürkéssze, hogy mi is ez az egész, hírt adjon a létezés titkáról. Médium legyen, és szeizmográf.”

A Fej és vitorla című kiállítás 2016. december 22-ig tekinthető meg Leányfalun, az Aba-Novák Galériában. A belépés díjtalan.