Magyari Márton, a Magyar Testvéri Börtöntársaság ügyvezető igazgatója szenvedélyes fotós, akinek ihletőjévé vált a Tisza és a tiszazugi kis falu, Nagyrév. Az alkotó szerint a település – az ott lakó emberek szokásaiban, zárkózottságra hajló kapcsolataiban és lakóhelyük kialakításában –, nyomokban még mindig magán viseli a régi, tragikus események hatását.

Pedig az élet a továbblépést kívánja. Ez a csendes, egyre néptelenebb falucska ugyanis csodálatos tájon fekszik. A Tisza szépséges fényei, az ott élő növények és a gazdag állatvilág, mind-mind az életről, a teremtett világ szépségéről beszél. Magyari Márton békét és nyugalmat árasztó fotói erre irányítják rá a néző figyelmét.

Tekinthetjük úgy is a képeket, mint afféle feloldozást. Túllépést minden nyomorúságon és ítéleten. A fotó szinte üzen szemlélőjének: „Tekints túl magadon! Szép a világ, ahol élsz! Őrizd a jót és a szépet! Élhet együtt békében ember és természet. Bármi történt vagy történik, a szépség, a fény, a szín arról beszél: Van tovább, az élet megy tovább. Élni nem csak lehetőség, de szépséggel és örömmel járó kötelesség is. Élj! Érdemes!”

Ahogy Ady Endre írja:

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.”

A mondanivalónak pedig különös árnyalatot ad az, hogy Magyari Márton fotókiállítása a győri börtönben hirdeti ezeket a biztató, reménykeltő gondolatokat.