Menekültkérdés; gyülekezeti válságkezelés; az egyházon belüli vezetési, döntési kompetenciák; lelkészek és presbiterek képzése; valamint a missziós tevékenységünk helyzete, hatékonysága – sok egyéb mellett ezekkel a témákkal is foglalkozott 2015. november 6. és 8. között, a révfülöpi Ordass Lajos Oktatási Központban megtartott országos felügyelői konferencia.

Félelem helyett odafordulás

A programot elindító, a menekültkérdésről szóló előadást és vitát megelőző áhítatában Gáncs Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Saulból Pállá lett apostol által bejárt damaszkuszi úton most embertömegek áramlanak Európa felé és mi bizonytalanok vagyunk abban, hogyan fogadjuk őket.

Az biztos – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke –, hogy a félelem megbénítja a lelket és Jézus is ezekkel a szavakkal fordult tanítványaihoz, s persze hozzánk: ne féljetek! A keresztény ember életre szóló küldetést kap a missziói parancsban és félelemmel telt szívvel nem lehet a pogányoknak bizonyságot tenni Jézus Krisztusról. Márpedig, most pogányok tömegi áramlanak Európa felé, mi pedig magunkat féltjük ebben a helyzetben, egymással perlekedünk, vitatkozva keressük a helyzet megoldását. Tesszük ezt ahelyett, hogy ténylegesen megpróbálnánk megismerni a jövevényeket, megkérdeznénk tőlük, hogy kik ők, mit is akarnak tőlünk valójában és így győződnénk meg arról, hogy az érkezők valóban rettegő menekülők-e, vagy esetleg potenciális terroristák. Isten a félelem helyett az odafordulásra biztat bennünket, s csak ez lehet a migrációra adott egyetlen igaz keresztényi válasz – jelentette ki Gáncs Péter.

A vitát felvezető előadásában a pécsi egyetemen tanító Glied Viktor a világ migrációs helyzetét foglalta össze. A politikatudományok doktora – tisztán tudományos megközelítésű előadásában – elmondta, hogy jelenleg közel háromszázhúszmillió migráns él világszerte, s közéjük tartoznak azok, akik térségünkön keresztül igyekeznek Nyugat-Európa felé.

Az előadó ismertette az elmúlt évtizedek jelentősebb migrációs folyamatait, a vándorlási irányokat és a lényegében az egész világot érintő jelenség főbb kiváltó okait. Az előadást követő vita sem hangvételében, sem pedig javaslatait tekintve nem tért el a kérdéssel foglalkozó, általános magyarországi közbeszédtől. Felbukkantak a migrációval kapcsolatos, államilag is táplált félelemre épülő, a keresztény Európa egészének fennmaradásáért aggódó megoldási javaslatokat megfogalmazó hozzászólások.

De hasonló arányban szólaltak meg olyanok is, akik a kérdés keresztényi megközelítésére helyezték a hangsúlyt, s azzal érveltek, hogy bár nem a keresztény közösségek faladata a kialakult probléma megoldása, az Evangélium alapvető üzenetéből fakadó feladatunk az, hogy erőnkhöz mérten segítséget nyújtsunk a nélkülöző, üldözött embereknek. A konferencia résztvevői megállapították, hogy egyházunk ezen a téren – a többi keresztény felekezethez hasonlítva – az elmúlt hónapokban nem vallott szégyent.

A migrációs vitát követően a felügyelők meghallgatták az Evangélikus Információs Szolgálat (EISZ) elmúlt két hónapos munkájáról szóló beszámolót, Illisz L. Lászlónak, az EISZ vezetőjének és Kendeh K. Péternek, a Luther Kiadó igazgatójának előadásában, amelyben tájékoztatást kaptak az Evangélikus Élet átalakítási folyamatáról, valamint a KötőSzó evangélikus közéleti blog elindításáról.

Mellőzött tanulmány bajainkról

A szombat délelőtti gyülekezeti konfliktuskezelésről szóló programot dr. Cserhátiné Szabó Izabella áhítata vezette be. A damaszkuszi útra utalva az északi egyházkerület püspök-helyettese azt mondta, hogy az mindig befelé, az emberi lélek legmélyebb régiói felé vezet és a lélek sűrűjébe érve elkerülhetetlenek a konfliktusok.
Prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy a konfliktusok, viták megoldásának legjobb módja az elérő vélemények ütköztetése, de mindig figyelemmel kell lennünk arra, hogy Jézus tanítása szerint az ellenfél, az ellenség is a testvérünk. Tiszta keresztyéni szeretettel igyekezzünk megelőzni a konfliktusok kialakulását, de ha ez nem megy, akkor a problémák elfedése helyett beszéljünk egymással, így keressünk közösen olyan megoldást, amely egyik felet sem készteti önmaga feladására, hanem valódi konszenzusra épül.

A professzionális konfliktuskezelés alapfogalmait és módszereit Ugrin Erzsébet mediátor foglalta össze, az előadását követő vita pedig lényegében hidat képezett és átvezetett a délután témáiba, melyek az egyházunk egészét érintő legfontosabb problémákat és az azokból fakadó konfliktusokat igyekeztek felleltározni és elemezni.

A szakember előadását követően – Fábri Györgynek, az északi egyházkerület felügyelőjének aktív moderálása mellett – Mészáros Tamás nyugati, majd pedig Lengyel Anna déli egyházkerületi felügyelő beszélt a működési területükön tapasztalt konfliktusforrásokról.

Mészáros Tamás arról szólt, hogy a lelkészek körében tapasztalt, mind gyakoribb magánéleti konfliktusok rombolóan hatnak gyülekezeteik életére is. Idén a nyugati kerületben már fél tucat fegyelmi eljárást voltak kénytelenek lefolytatni, s köztük akadtak olyanok is, melyeknek oka nem csupán a keresztény etikai normákra épülő egyházon belül okoztak komoly felháborodást, de világi körökben is megrökönyödésre adhattak okot.

A nyugati kerületi felügyelő elmondta: a túlterhelt, sok esetben feladataik és magánéleti konfliktusaik megoldása során kizárólag magukra utalt, az országos egyház által magukra hagyott lelkészek problémáinak lehetséges kezeléséről már évekkel ezelőtt elkészült egy alapos, a lehetséges megoldási javaslatokat is tartalmazó tanulmány. Ez a munka elemzi, ismerteti a pályakezdő, fiatal lelkészek gondjait, azokat a problémákat, melyekkel a többségükben idős emberekből álló presbitériumokkal való együttműködésből fakadnak. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a munkájukban túlterhelt, esetleg nem lelkész hivatású házastárssal együtt élő lelkészek gyakran olyan magánéleti konfliktusokkal kerülnek szembe, melyeket – tudatos, szervezeti házassággondozás hiányában – képtelenek maguk megoldani. Sok más mellett a szövegben szó esik továbbá arról is, mennyire fontos volna egy, az előmenetelt, a lelkészekkel szemben az egyház és a gyülekezetek által megfogalmazott elvárásokat és a folyamatosan magas színvonalú lelkészi munka biztosításának feltétel-, és követelményrendszerét rögzítő lelkészi életpályamodell kidolgozására. Mészáros Tamás a tanulmány főbb megállapításainak ismertetését követően kijelentette: a javaslatokat évekkel ezelőtt letették a zsinat asztalára és nem történt semmi, visszajelzést nem kaptak, még a megállapítások megvitatására sem került sor, vagyis az egyház ezúttal is a problémák szőnyeg alá söprésének módszerét választotta.

Segítség kell a segítőknek

Lengyel Anna előadásában utalt arra, hogy bár vannak konfliktusok az egyházban, de szerinte nem ez a jellemző, majd hozzátette: a konfliktusokat helyben kell megoldani. A déli egyházkerületi felügyelő felhívta felügyelőtársainak figyelmét arra, hogy lehetőségeik szerint támogassák a helyi egyházi médiumok – lapok, weboldalak – működését, melyek fontos szerepet játszhatnak a belső egyházi nyilvánosság megteremtésében, s így teret adhatnak a konfliktusok kibeszélésének, s a megoldások megkeresésének is. Jó példaként említette Lengyel Anna a Szombathelyen működő Credo rádiót, amely a nagyvárosban és annak környékén élő kétszázezer embert éri el evangéliumi tartalommal.

Ezt követően az északi egyházkerület felügyelője beszélt arról, hogy lelkészeink jelentős része személye ellen irányuló támadásként éli meg a munkáját érintő kritikát, holott a hívek többségükben sokkal inkább értük, és nem ellenük fogalmazzák meg észrevételeiket. Fábri György arra intette felügyelőtársait, hogy gyülekezeteikkel együtt segítsék, támogassák lelkészeiket, akik – amit az Mészáros Tamás előadásából is kiviláglott – sok esetben maguk is ugyancsak rá vannak szorulva arra az emberi, lelki segítségre, amit a hívek éppen tőlük várnak.

Tiszta irányítást és felelősséget!

A vitának ezen a pontján Gáncs Péter megjegyezte, hogy százhúsz olyan lelkészünk szolgál, aki az elmúlt öt évben nem vett részt semmiféle képzésen. Erre Fábri György úgy reagált, hogy a civil életben nincs egyetlen olyan emberekkel foglalkozó szakma sem, ahol ezt bárki megengedhetné magának.

A beszélgetés közben szóba került, hogy számtalan konfliktus megelőzhető, ha a gyülekezet, a presbitérium rendszeres visszajelzést ad a lelkésznek, közösen értékelik az elvégzett munkát. A gyülekezet felelős a saját lelkészéért, de meg kellene teremteni annak a feltételeit is, hogy a kinevezett lelkészeket is számon lehessen kérni.

Ehhez kapcsolódva felvetődött a vitában, hogy sürgősen tisztázni kellene egyházunkban a vezetői kompetenciákat. Prőhle Gergely arról beszélt, hogy a rendszerváltozás előtt a politikai hatalom az egyházi vezetőkön keresztül hatolt, avatkozott be a felekezetek életébe, ami érthető módon rendkívül irritálta a hívő közösségeket. A rendszerváltás után az új egyházi törvények megalkotása során ezzel szemben olyan struktúrát hoztunk létre, amely szinte lehetetlenné tesz bármiféle egyházvezetői irányítást, de szakmai lelki pártfogolást is.

Prőhle Gergely szerint a struktúra oktalanul korlátozza a jelenlegi vezetők cselekvőképességét, ugyanakkor olyan feladatokat ró a püspökökre, amiket nem nekik kellene ellátniuk. Tiszta irányítási és döntési, felelősségi rendszert kell kialakítani, elsősorban az egyházmegyék számának és szerepének átgondolásával, ami a hatékonyabb működés alapja lehetne. 

A vita során a felügyelők felhívták a figyelmet arra is, hogy az egyházon belül a mindinkább meghatározóvá váló intézményi hálózatban (iskolák, diakóniai intézmények, etc.) szigorú felelősségi- és számonkérési rendszer működik, ugyanakkor a lelkészi kar tagjainak megmérettetésére, esetleges számonkérésére lényegében nincs lehetőség. Ez azért is furcsa – jegyezték meg többen –, mert ma már lényegében nem az egyre fogyatkozó egyház tartja el az intézményrendszerét, hanem fordítva.

Missziói kudarc

Ez utóbbi témához kapcsolódott előadásban Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke és Abaffy Zoltán nem lelkészi elnök is. Ők is és a kongresszuson részt vevő felügyelők is kritikával illették az egyház missziói tevékenységéért felelős szervezeti egységek munkáját. A zsinat elnökei keményen bírálták a missziói bizottság tevékenységét, megjegyezve, hogy egyoldalúan értelmezik a feladatukat, nem alkalmazzák a kor követelményeinek megfelelő eszközöket, alkalmazott módszereik pedig eredménytelenek. A két elnök – a konferencia résztvevőivel egyetértésben – úgy vélte, hogy országos akciók, kétes hatásfokú nagyrendezvények szervezése helyett az országos egyháznak sokkal inkább a gyülekezetekben végzett missziós munkát kellene segítenie és minden eszközzel támogatnia.

Prőhle Gergely országos felügyelő javaslatára a konferencia résztvevői közül megosztották tapasztalataikat társaikkal azok a felügyelők, akiknek gyülekezete az elmúlt években az aktív hívek számát tekintve gyarapodott. Itt most csupán egyetlen példát kiemelve essen szó az Újpesti Evangélikus Egyházközség Káposztásmegyeren végzett példás missziói tevékenységéről. Haba Gábor gyülekezeti felügyelő elmondta, hogy címlistákat összegyűjtve és elemezve, egymás között a munkát megosztva, tudatosan megtervezett stratégia alapján keresték fel újra és újra a területükön élő, „rejtőzködő” evangélikusokat és mára ott tartanak, hogy folyamatosan gyarapszik, fejlődik gyülekezetük.

Hafenscher Károly arról beszélt, hogy egyházunkban létezik egy olyan szellemi irányzat, amely a missziói munkát teljes egészében azonosítja az evangelizációval, holott az csupán a szükséges tevékenység egy része. A zsinat lelkészi elnöke is úgy érvelt, hogy országos akciók szervezése helyett a gyülekezetekben folyó missziói munkát kellene erősíteni.

Prőhle Gergely ezt azzal egészítette ki, hogy az evangélikus egyház által működtetett iskolákat érdemes lenne a missziói munka elsődleges terepének tekintenünk, s el kell érni, hogy az iskolalelkész legyen az egyik legkeresettebb és – ami nagyon fontos – legmegbecsültebb szolgálati hely az egyházban.

A misszióról folytatott vita során a felügyelők többsége egyetértett abban, hogy fogyatkozó egyházunk fennmaradásának és remélt erősödésének legfontosabb munkásai az alulfizetett, túlterhelt lelkészek, ezért őket kell minden erőnkkel támogatni, helyzetbe hozni. Ugyanakkor az is egyértelműen megfogalmazódott a konferencián, hogy a támogatás mellé pontosan leírt, egyértelmű követelményrendszert is támasztani kell, s aki nem felel meg a követelményeknek, az nézzen szembe a következményekkel is.