– „Füller Timit” nem lehet a tömegközlekedési járműveken olvasni, mert vagy így, vagy úgy, de megkönnyezi az ember az írásokat. Jóllehet súlyos történetek is helyet kaptak a Szívrázóban, novelláinak alapkaraktere a derű. Miből fakad ez?

– Következik a lelki alkatomból. Nagy amplitúdóval élek, nagyon nagy örömöket és nagyon mély fájdalmakat is át tudok élni. Egyik a másiknak az ára vagy az árnyéka. A kötetben ezért kaptak helyet az olyan történetek is, amelyek „belefájtak” a szívembe. Nem tudtam őket másképp megoldani, megírni, mint azzal az üzenettel, hogy hordozzuk el őket együtt.

– Föltűnő ezekben a nagyon élő, esendő, de szerethető karaktereket felsorakoztató történetekben a hétköznapiságnak, a hétköznapoknak a megbecsülése, szeretete, sokszor spontán ünneplése. Mintha a sorok között valahogy mindig ünnepelni hívna az elbeszélő…

– Egy napnak nagyon sokféle ajándéka van. Reggel nagy ajándék, amikor fölkelek, és látom, hogy minden gyerek egészséges. A kisfiunk autista – mindennap megszületik bennem a hála, hogy már egyedül föl tud öltözni. Tudom, hogy más gyerek már hamarabb megtette ezt, de ő most tudja megtenni, és én ezt mindennap ünnepelhetem. Amikor aztán asztalhoz ülünk, hálát érzek, hogy bár mindannyian sietünk, de együtt lehetünk, és van mit az asztalra tennünk. És amikor a gyerekeim azt mondják, hogy „képzeld, olyan furcsa, az iskolában nem imádkoznak a többiek”, megint azt élem meg, hogy rendben vannak, és ez így nagyon jó. Aztán iskola után hazajönnek, együtt letesszük a nap terheit, és tiszta lappal mehetünk tovább. Misu, a kisfiunk nagy természetbarát, neki meg kell simogatnia és ölelnie minden fát, bokrot – séta közben lépten-nyomon megállunk. Ennek is van szépsége. Nevel engem az Úristen. Nevel engem egy nyírfával, a teniszkönyökömmel és mindennel, ami megállásra késztet, mert egyébként igen pörgős nőszemély vagyok. Amikor például pár hete a kezem gipszbe került, el kellett fogadnom, hogy nem én gyúrom a süteménytésztát, hanem a lányom. Jó volt látni, hogy ugyanúgy gyúrja, ahogy tőlem látta. Azt is észreveszem, ha hibázik kicsit, de aztán rájövök, hogy a dolog teljesen jól van így is. És ekkor megint születik egy kis ünnep. Aztán nagyon szeretem az estéket is. Amikor a kicsik így zárják le az imádságukat: „És vége.” „És itt a vége, fuss el véle.” Olyan jól és olyan szabadon beszélnek Istennel, mindenféle egyházi sallangtól mentesen. Ilyenkor újra felfrissül a lelkem tőlük. Sokan néznek ránk furcsán, hogy három gyerek után még kettőt vállaltunk, mondván, „már szabadok lehetnétek”. De nekem nagyon jó szabadság az, ahogy mi most élünk. Hálás vagyok, hogy van még egy ilyen „ráadáskészletünk”, a két kisebb, akik hozzák a maguk gyerekségét, vidámságát, tisztaságát."

A teljes interjút elolvashatják 

az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 23–24. számában (2019. június 16.).

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

A szerzővel a XIX. Völgységi Fesztiválon találkozhatnak a Luther Kiadó szervezésében.